Hirdetés

A Microsoft következő high-end készüléke a vállalati piacon próbál majd érvényesülni Kevin Gallo alelnök elmondásai alapján. Hozzátette, hogy árfekvésének megfelelően csúcskategóriás újításokat fog elhozni a felhasználóknak, ezenfelül pedig kategóriájában is innovációra lehet számítani. El szeretnék érni ugyanazt a készülékek terén is, mint az asztali Windows esetén. Tehát széles körben elterjeszteni és egy mindenki számára jól használható és szerethető okostelefont összerakni.Panos Panay

Hozzátette, hogy a cég nem szándékozik elhagyni a Windows Phone platformot és erre vonatkozó terv meg sem fordult a fejükben. „A Windows Phone teljes mértékben támogatva van és mi mögötte állunk. Nem fogjuk kihagyni a telefonokból sem. Már nem lehet megváltoztatni a döntéseinket vagy terveinket azért, hogy kihagyjuk belőle az operációs rendszert.” Elmondása alapján a Windows 10 Mobile OS hamarosan egy nagyobb frissítést kap. Már amelyik készüléken elérhető…

Azonban megkérdőjeleződik a Surface Phone léte is. Hisz ha ugyanúgy erőltetik a Windows Phone-os vonulatot, senki sem fogja megvenni, hiába hoz marginális újításokat. Egyszerűen az emberek nem szívesen választják a WP-t az Android vagy az iOS helyett. Nem jó alternatíva, de meglátjuk, hogy mi fog kisülni belőle

Hirdetés
FORRÁSGSMarena
Zola
Techbolond, újságíró, jöhet minden, ami telefon, táblagép vagy notebook