Gyönyörű kirándulás az Eriksholm: The Stolen Dream, madártávlatból ugyan, de festői szépségű helyeken.
Nagyjából az ezredforduló táján jöttek divatba az izometrikus nézetű lopakodós játékok, amiben a Commandos sorozatnak elvitathatatlan érdemei vannak. Nem lehet azt mondani, hogy a csapból is ez folyt, de sikerült egy stabil rajongói bázist kialakítaniuk és hamar jöttek a hasonszőrű trónkövetelők is. Azonban a műfaj, amilyen gyorsan felemelkedett, el is tűnt. Egészen 2016-ig, amikor is a Mimimi Games új életet lehelt a zsánerbe és fantasztikus játékaikkal (Shadow Tactics, Desperados III) visszaadták a reményt azoknak, akik az ilyesmiért vannak oda.
Érzésem szerint a Shadow Gambit már kissé mellément, de ha az egyéni preferenciát nem is vesszük, anyagilag sajnos nem volt annyira sikeres, így meglepően hamar a megjelenés után a Mimimi le is húzta a rolót financiális okokra hivatkozva. Nos ezt az űrt most a svéd River End Games látszik betölteni. A maroknyi csapat létszáma még a húsz főt sem éri el (egyes számítások szerint 16, mások szerint 19 fejlesztőt számlálnak, viszont cserébe olyan veteránokról van szó, akiknek korábbi munkái a Battlefield, Little Nightmares, Mirror’s Edge, és Unravel közül kerültek ki), de amit leraktak az asztalra az Eriksholm: The Stolen Dream képében, az lehengerlő és főleg vizuálisan.
Szinte látom, hogy pár szemöldök felszalad, s felpoppolnak a gondolatbuborékok: “tehát a játékmenet nem?”. Nos azt mindjárt az elején leszögezhetjük, hogy az Eriksholm: The Stolen Dream főleg nem egy taktikai játék, sokkal inkább egy lopakodós elemekkel tarkított kaland. Sokkal kevesebb stratégiai lehetőség van, a hangsúlyt a csapat inkább a sztorira és a látványra helyezte és ez egyáltalán nem baj, maximum azoknak, akik egy Commandos verőt vártak.
Nagyon erős a világépítés, olyan szinten briliánsan vannak berendezve és megfestve a pályák, hogy öröm szétnézni. Szinte sajnálja az ember a fejlesztőket, amiért annyit dolgoztak, aztán ennek esetleg csak szűk részét fedezi fel a játékos, mert átszalad rajtuk pár perc alatt. A nyolc fejezet mindegyikével azért így is nagyjából 1-1-5 órát el lehet tölteni, de ha valaki alaposan szétnéz és gyönyörködik, akkor a 10-12 órás végigjátszás simán 20 fölé kúszhat. Egyébiránt a kamera teljesen körbeforgatható, zoomolható, így aki szeret elidőzni, nézelődni, annak van lehetősége erre.
S ha már annyit áradoztam a környezetről, ismerjük meg az Eriksholm: The Stolen Dream helyszínét, no meg magát a sztorit is. A 20. század elején járunk, a címadó skandináv, festői, tengerparti városkában, amely egy erős fantasys, kicsit steampunkos “szósszal” van nyakonöntve. A külcsín azonban csalóka, ugyanis Rosmark birodalmát erős önkényuralom és diktatúra szelleme lengi be, amit a lakók a bőrükön is éreznek. A főszereplő Hanna is megtapasztalja mindezt, amikor egy betegség után odahaza pihenget, fivérét várva, ám Herman nem érkezik meg, helyette a csendőrség kopogtat, lopással vádolva a testvért. Ismerve a helyi viszonyokat inkább kislisszan egy szellőzőn és kezdetét veszi egy hosszú, összeesküvésekkel gazdagon tarkított kaland.
Hannának egyébiránt ez az egyik speciális képessége, vagyis a szűk járatokban való kúszás, amivel máshogy el nem érhető helyszínekre tud belopózni. A másik pedig egy “fegyver”, már ha annak nevezhető, de egy erőszakmentes játékban mindenképp. Egy fúvócsőről van s ugyanis, amivel altatóval töltött kis nyilacskákat tud kilőni (de a sztori vége felé bizony majd méreg is kerül majd a csőbe). Nem titok (a screenshotok és trailer árulkodó), hogy más irányítható karakterek is vannak, szintén saját skillekkel. A helyi ellenállás vezetője, Alva ereszeken tud épületek tetejére, platformokra felmászni, valamint parittyájával az őrök figyelmét elterelni, vagy lámpásokat kioltani, hogy a sötétben zavartalanabbul közlekedhessünk. A tagbaszakadt, de jámbor Sebastian pedig úszásban, valamint testi erejét kiahasználva az ellenfelek ájulásig fojtásában jeleskedik.
A szereplő közötti váltás inkább a változatosságot szolgálja, sem mint stratégiai mélységet jelentene, vagyis azért a játék erősen lineáris, nem tartogat túl sok okot az újrajátszásra, hacsak valaki nem szeretné kimaxolni a gyűjthető dolgokat. A játékélményt sokkal inkább az kisebb ötletek adják, például a bánya jelrendszerre épülő “labirintusa”, a fizikát (is) alapul vevő darus logikai feladvány, vagy az üldözésre, illetve szinte hajtóvadászatra emlékezetető menekülős szekciók.
Vagyis az Eriksholm: The Stolen Dream egyértelműen inkább hangulatra épít, ilyen téren nagyon emlékeztet az egész a Plague Tale játékokra, még a történet is tartalmaz hasonló elemeket. Ahogy az is stimmel, hogy nagyon szerethető szereplőket láthatunk (nem mellesleg kiváló interpretálásban, tehát a szinkron is elsőosztályú). Az átvezető filmecskék annyira szépen megkomponáltak, mintha csak egy filmet, vagy AAA játékot látnánk. Ennek ellenére is lehet lesz olyan, akit zavarni fog a játékmenet relatíve egyszerűsége, de a készítők egyértelmű célja volt, hogy egy mindenki számára elérhető és élvezhető játékot hozzanak össze és ne csak a hardcore rajongókat kényeztessék. Ezzel persze lehet egy-két játékost elveszítenek, de talán sokkal többet nyernek. Én drukkolok Nekik, remélhetőleg átveszik a helyet a zsáner megüresedett trónján és hamar ismét látunk tőlük újra valamit, legyen az egy folytatás, vagy egy teljesen új kaland.
Értékelés: 9/10
Fejlesztő: River End Games
Kiadó: Nordcurrent
Platform: PC, PS5, Xbox Series X|S
