Irány a Blasphemous 2 groteszk világa, ami képzőművészeti szempontból páratlan élményt nyújt, de maga a játékélmény sem vall szégyent.
Négy évvel ezelőtt jelent meg a Blasphemous 2 elődje, ami azóta is személyes kívánságlistámon tobzódik, de sajnos mostanáig nem sikerült pótolnom a házi feladatot: vagyis magyarán a jelen teszt írásakor az előzmények tényleges ismeretének híján veselkedtem neki „a bűnbánó” második szakrális eljövetelének. Azonban rövid utánanézést követően az eredeti történet végkifejletét sikerült kiderítenem: a spoiler elkerülése végett röviden azt jelenti, hogy az események ezúttal az ingyenes DLC, a Wounds of Eventide után zajlanak. Hősünk a korábbiakkal szemben teljesen más földeken ébred fel, hogy feltárja e groteszk világ veszedelmes zónáit. Az utolsó kenetet eltorzult és félelmetes teremtmények igyekeznek feladni számára, ám a halálból visszatérve brutális válaszcsapásokkal reagál.
Az ügyességi játékok alfaját erősíti a Blasphemous 2: a metroidvaniák mintájának a műfajteremtő Super Metroid tekinthető, vagyis karakterünkkel hatalmas területeket bejárva mászkálhatunk. Viszont gyakran vissza kell térnünk egyik-másik helyszínre, ugyanis képességeink időről-időre bővülő tárháza megköveteli, hogy előrehaladásunk érdekében újra átverekedjük magunkat a korábban lezúzott ellenségeinken. Ahogy lenni szokott egy ilyen stílusú alkotás esetében, mindez egy idő után kissé unalmassá vált számomra, vagyis, hogy visszatérésemkor mindig ugyanazok az egyének álltak utamban, de kellő óvatossággal át lehet ugrálni felettük. Erre már inkább akkor került sor, miután minden fegyverem (tőrök, szablya, buzogány) tulajdonságát maximalizáltam. Ehhez fel kell fedeznünk olykor titkos átjárókat is, például falak széttörésével, de érdemes szemfülesnek lennünk és becsúsznunk a legkisebb zugokba is, mert soha nem tudhatjuk, mire lelünk.
A nemeziseink kiiktatása vásárláshoz szükséges érmékkel jutalmaz bennünket, és olykor olyan nagyot tudunk suhintani rájuk, hogy elkábulnak. Ilyenkor lehetőségünk adódik, hogy gombnyomásra kivégezzük őket, amit érdemes kihasználnunk, mivel ebben az esetben több pénz üti a markunkat. Szövetségeseket is szerezhetünk, de mindegyikőjüknek valamiféle szívességet kell tennünk, a jussunk pedig pozitívan hat név nélküli karakterünkre: ez lényegében azt jelenti, hogy valamit el kell vinnünk megbízóink számukra. Ennek jellemzően csúnya ára van, hiszen a főellenfelek „kifilézése” után tehetünk szert a becses tárgyakra, vagy ránk ijeszthetnek a különböző termekben bandák is, akik a cucc megszerzése után rajtaütéssel próbálják kioltani az életünket. Ha ez sikerül, akkor sincs gond, természetesen bármikor megpróbálkozhatunk újra eme kihívással. A felfedezést megkönnyítik a mentési pontok, melyek egy idő után a szentélyeknél is igénybe vehetők, habár teleportálni a kezdeti időszabkan csak az erre a célra kifejlesztett kapukon lehetséges.
A Blasphemous 2 hangulatában az eredeti Diablót idézi, s lebilincselő atmoszférája mellett érdemes külön figyelni a zenei aláfestésre, továbbá a közel 100%-os angol nyelvű szinkronra is. Indie játéktól ritkán látható aprólékos munkával állunk szemben és ki tudja, talán főszereplőnk egyszer tényleg bűnbocsánatot nyer.
Pontszám: 8/10
Fejlesztő: The Game Kitchen
Kiadó: Team17
Platform: PC, Xbox Series X|S, PS5, Switch