Hirdetés

Az eddigi pletykák után hivatalossá vált, hogy az Apple a Google Geminit választotta ahhoz, hogy végre életet leheljen a régóta halogatott, AI-ra épülő új Siri verzióba.

A több évre szóló együttműködésről egy CNBC által megszerzett nyilatkozat, illetve a Google blogján megjelent közös közlemény is árulkodik. Ezek alapján az Apple a jövőben a Gemini modellekre és a Google felhős technológiájára támaszkodik majd az Apple Foundation Models továbbfejlesztésénél. Az Apple a saját közleményében úgy fogalmazott, hogy „alapos értékelés után” arra jutott, a Google technológiája adja a legjobb alapot az Apple AI-modelljeihez, és izgatottak az új felhasználói élmények miatt. A hangsúly ugyanakkor továbbra is a jól ismert apple-ös üzeneten van: az Apple Intelligence funkciók zöme eszközön (on-device) és a Private Cloud Compute infrastruktúrán fut majd, a vállalat szerint a privát szféra védelme nem sérül.

A döntés azért különösen érdekes, mert az AI-os Siri fejlesztése többször csúszott, és hivatalos idővonalat a cég most sem adott a bevezetésre, csak annyit, hogy „idén” érkezik. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy az őszi iPhone bemutató környékén várható nagyobb előrelépés. Mindenesetre a megállapodás rögtön megmozgatta a piacot, és a hírek szerint a bejelentés után mind az Apple, mind az Alphabet árfolyama felfelé reagált.

Hirdetés
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.