Hirdetés

Korábban már pletykáltak a Xiaomi új, AI-alapú okosszemüvegéről, mely leginkább a Meta Ray-Ban együttműködés gyümölcsével próbál majd egyelőre jóval korlátozottabb funkciókkal és csak helyi szinten versenyezni, nemrég pedig a hivatalos bejelentés is megtörtént.

A piacra kerülés azonban nem egy szokványos történet, hiszen crowdfunding kampány keretében indítják útnak a terméket, mely március 26-án délelőtt 10 órakor kezdődik, 999 jüan (~140 dollár) kedvezményes áron. Elődjéhez képest a Mijia Smart Audio Glasses 2 jelentős dizájnbeli finomításokat hoz, így az ígéretek szerint karcsúbb és kényelmesebb viseletet biztosít. A frissített keret vékonyabb, a halántékkarok mindössze 5 mm vastagságúak, így az előző generációhoz képest 26%-kal vékonyabbak a legkeskenyebb ponton és 30%-kal vékonyabbak a legszélesebb ponton. A mindössze 27,6 g-os súlynak köszönhetően a szemüveg súlya egyenletesebben oszlik el, hogy csökkentse az orra nehezedő nyomást, így biztosítva a hosszan tartó kényelmet.

A váz fejlett „zongoraacélból készült, ultrarugalmas zsanérral” rendelkezik, amelyet 12 hónap alatt fejlesztettek ki, és állítólag 15 000 hajlítás után is tartósságot biztosít. A szemüveg emellett egy második generációs gyorskioldó mechanizmust is bevezet, 70 százalékkal kisebb zsanér kialakítással, amely lehetővé teszi az egykezes lencsecserét. A keretválaszték öt fazont tartalmaz: fém aviátor, hibrid browline, klasszikus Boston, hibrid aviátor és deep-space titán. Örömteli, hogy mindegyik változat IP54-es por- és vízállósággal rendelkezik.

A szemüveg természetesen számos AI-funkciót kínál. Az intelligens algoritmusokkal ellátott négy mikrofoncsoport fokozza a hívások tisztaságát, míg az új adatvédelmi üzemmód az inverz hanghullámok és a szivárgásgátló membránok kombinációja révén jelentősen csökkenti a hangszivárgást. Telefon nélkül is rögzíthetünk felvételeket, de az adatvédelmi aggályok okán ilyenkor egy LED-fény jelzi ezt, így nehéz feltűnés nélkül megtenni.Az akkumulátor teljesítménye is ígéretes, akár 12 óra zenelejátszást, 9 óra beszélgetési időt és 12 nap készenléti időt biztosít. A 2C mágneses töltési technológiának köszönhetően a teljes töltés mindössze egy óra alatt elvégezhető, míg egy 10 perces töltés négy óra zenehallgatási időt biztosít.

Jól látszik, hogy ez továbbra is csak egy kísérleti eszköz, de örömteli, hogy a Xiaomi is aktív ezen a piacon, hiszen előrevetíti, hogy évek múlva sokkal elérhetőbb áron, világszinten elterjedve is lesznek ilyen eszközök.

Hirdetés
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.