A Galaxy S23 széria már júliusban One UI 6 bétát kaphat, ami már Android 14-en alapulhat.
Július harmadik hetében kaphatja meg az első One UI 6 bétát a Galaxy S23 széria, ha igaznak bizonyulnak a legújabb pletykák.
Úgy tűnik, hogy a Samsung a Google-féle Android béták stabilitásának javulására várt, hogy elkezdhessen rá One UI felületet fejleszteni. A platform stabilitást a harmadik bétával érte el a Google, ami múlt héten jelent meg.
A Samsung már megkezdte az alkalmazások One UI 6 frissítését néhány héttel ezelőtt, az új felület bétáját pedig elsőként az S23 széria kaphatja meg, később pedig a többi eszközre is elérhetővé válhat.
Hirdetés