Szokatlan és groteszk látványvilággal, rengeteg rejtelmes mondanivalóval megérkezett a The Perfect Pencil, ami nem csupán egy mezei metroidvania.
A The Perfect Pencil főszereplője John, aki egy olyan különös királyságban kel életre, ahol tetőtől talpig jóformán mindenki teljesen máshogy néz ki és eltérő képességekkel rendelkezik. Karakterünk fejének helyén például egy spéci detektor található, míg a kezében egy óriási ceruza. A tartalmas végigjátszás közepette mindkét tárgynak rendkívül fontos szerepe van, hiszen az előbbivel fényt deríthetünk a sztorit körülvevő rejtélyekre, míg az utóbbi főként nemeziseink elleni párharc során jön kapóra, de használatával olykor titkos zugokba, valamint a haladásunkat egyszerűsítendő átjárókba is eljuthatunk.
Izgalmas fejlődéstörténetet élhetünk át a The Perfect Pencilben, amelynek főhősét a legtöbb játék béli sorstársával egyetemben sokrétű jellemvonással ruháztak fel, vagyis valamennyijüknek nem csupán pozitív oldalát ismerhetjük meg, hanem a negatívat is. A klasszikus kalandjáték elemek frappáns módon keverednek a metroidvania népszerű tulajdonságaival: rengeteget kell szívességet tennünk és csacsognunk az NPC-kkel, miközben az opcionális párbeszédek révén olykor fontos kellően odafigyelni, hogy miként reagálunk, máskülönben az események merőben differens fordulattal zárulnak. Ez által a barátságosnak tűnő személyiségekből pillanatok alatt előcsalogathatjuk haragosunkat (és fordítva). Ügyességi játékunkban a közreműködőink küllemétől a pályák külcsínéig mindennek meg van az oka és néhol ugyan kissé minimalistának tűnik az ábrázolásmód, de ahogyan haladunk előre, rájöhetünk, hogy nem az olasz fejlesztők ötlettelensége bontakozik ki, hanem egy majd’ minden szempontból jól felépített platformer.
Tesztalanyunk játékmechanikája tehát hozza a zsáner bejáratott összetevőit. Vagyis van egy bazi nagy térképünk, amit felfedezhetünk és egyik-másik feladatunk elvégzéséhez vagy azt követően alkalomadtán vissza kell térnünk a már megismert területek valamelyikére, hogy megnyissunk a következő átjárót. A majomkenyérfára emlékeztető mentési pontokból sajnos keveset találni, szóval, ha a csapdák egy kisebb/nagyobb nemeziseink között szlalomozva megsérülünk (elveszítjük az utolsó életerőket), akkor rosszabb esetben mindig rengeteget kell sétálgatnunk. Ezért is érdemes a terület minden egyes szegletét átpásztázni és átmennünk a látszólag zárt falakon, ugyanis a The Perfect Pencilben számos átjárót találhatunk, melyekkel lerövidíthetjük és persze könnyebbé tehetjük a mászkálásunkat.
A gyorsutazás lehetősége néhol adott, de a készítők valójában eme funkcióval is meglehetősen csínján bántak. Ez a húzás főleg azért nem túl szerencsés, mert néhány utalást leszámítva a pályák nagysága mellett igazából sem a mellékküldetésekről, sem pedig a fő szálról nem tudjuk, hogy pontosan merre érdemes haladnunk. És ez főleg akkor hathat rosszul, ha egy időre jegeljük a végigjátszást. A kommunikációs folyamat során csak árnyalt információkat kapunk, így minden rá van bízva a játékos türelmére, kreativitására és nyilvánvalóan az angol nyelvtudására.
Szép számmal találkozhatunk a The Perfect Pencilben főellenfelekkel, de nem érdemes csüggedni, ha sokadik nekifutásra nem sikerül legyőznünk őket, szerencsére könnyedén bemagolhatjuk a támadási metódusukat. Természetesen (négy különböző fragment felhasználásával) növelhetjük HP-nkat és gyűjtögethetünk különböző tárgyakat (például számkombinációt rejlő nyomokat, amikkel páncélszekrényeket nyithatunk ki vagy elásott kincsekre is rábukkanhatunk). Olykor kőkemény logikai és reflexet próbára tevő minijátékokkal is elbíbelődhetünk, plusz még a precíziós platformerekből is kapunk némi ízelítőt, szóval mindent egybevetve egészen sokrétű kalandra invitál a Studio Cima bemutatkozó játéka, ami dacára annak, hogy kis túlzással manapság herótot lehet kapni metoridvaniákból, képes a stílusba új színt hozni.
Pontszám: 9/10
Fejlesztő: Studio Cima
Kiadó: Studio Cima, Doyoyo Games
Platform: PC, Switch
