Kettőt lépett előre, meg egyet vissza a Mafia: The Old Country. Összességben jó az irány, de most sem kaptunk hibátlan produkciót.
Meglehetősen furán, hektikusan alakult a kapcsolatunk a Mafia sorozattal. Habár régi motoros vagyok, még a nyolcvanas években kezdtem az ismerkedést a videojátékokkal, ennek ellenére is kimaradt mindhárom rész az eredeti megjelenéskor. Pár éve (van az már öt is) adódott alkalmam a pótlásra, amikor a definitive edition csomag megjelent. Nyilván az első rész vitte a prímet, hiszen teljes felújítást kapott, így kicsit paradox módon ez technikailag és látványban a legfejlettebb. A második már csak remasterként érkezett, a harmadikat pedig gyakorlatilag változatlan módon csapták oda, hogy teljes legyen a gyűjtemény.
Ez is lett a tetszési sorrend is részemről, de az utolsóval is rengeteget játszottam (gyakorlatilag kimaxoltam az összes DLC-vel egyetemben), annak ellenére, hogy szégyentelenül bugosan jelent meg és maradt is ilyen az újrakiadáskor. Sokáig nagy kérdés volt, hogy merre vezet az út majd a Hangar 13-nak, vagyis mihez kezdenek a trilógia után. A harmadik rész nem lett zajos siker és ez részben azoknak az újításoknak is köszönhető volt, amiket az epizód hozott (open world, modernebb éra fekete főhőssel). 2022-ben már lehetett hallani, hogy készül egy új rész, de csak tavaly ilyenkor (épp a Gamecomon) vált világossá a bejelentéskor, hogy előzményen serénykednek.
Ebből pedig több dolgot is lehet következtetni és aki arra gondolt, hogy másban is visszatérnek a készítők a gyökerekhez, az jól tippelt. A Mafia: The Old Country ismét egy oldskoolabb, nagyon lineáris élményt hoz és sokkal inkább a sztorira fókuszál, mintsem hogy GTA killer legyen (az egyszer már nem jött be). Egészen 1900-as évek elejéig szaladtak vissza és olyannyira eredettörténet, hogy nem is az “új világban” játszódik, hanem a maffiózók őshazájában. Persze nem csak ezért nincs Chicago, meg New Orleans, mint helyszín, hiszen ezeket is Lost Heaven meg New Bordeaux kitalált (de erősen inspirálódott) városa jelenítette meg a korábbi játékokban is. A mostani történés Sziciliába visz, de azért ezúttal is egy fiktív városka, San Celeste és annak környéke a történések epicentruma (azt viszont meg kell jegyezni, hogy valós földrajzi támpontok is akadnak ezúttal, mint például az Etna, vagy Palermo városa).
Főhősünk Enzo, aki több társával együtt a helyi kénbányában dolgozik, gyakorlatilag éhbérért, gyerekrabszolgaként. Történik egy sajnálatos baleset, ami feltüzeli a kedélyeket és a fiú a munkák irányítóval is szembekerül. Elfajulnak a dolgok és menekülőre kell fognia, amely során a szomszédos Torrisi klán földjére kerül. Tipikusan “rosszkor, jó helyen” szituáció alakul ki, ugyanis az ottaniak nem igazán nézik jó szemmel, hogy a bányát tulajdonló Spadaro család náluk somfordál. Csak azért mentik meg Enzo életét, hogy példát statuáljanak és hozzájuk ne tegye be a lábát a konkurencia.
Innentől hősünk sora jóra fordul, gyakorlatilag (ugyan a lépcsőfokok aljáról, de) karriert épít ki. Azt persze mondani sem kell, hogy ezeknek egyre több köze lesz a törvénytelen dolgokhoz, lévén egy maffiacsaládról van szó. A kezdeti szarlapátolás (szó szerint) után egyre komolyabb megbízásokat kap, míg végül a Don legmegbecsültebb emberévé válik. Közben szerelem is szövődik, hiszen a fővezér gyönyörűséges lánya, Izabella is szemet vet Enzóra, csak ugye érzelmi oldalról. Igen, lehet mondani, hogy meglehetősen sablonos a sztori, talán páran ki is találják ennyiből a végső konfliktust, anélkül hogy egy percet is játszottak volna. A másik oldalról viszont profin elő van adva, elsőrangúak a színészek, jól megírtak a dialógusok, érdekfeszítően van előadva az egész. A Mafia: The Old Country sokadszorra bizonyítja, hogy nem feltétlenül a forgatókönyvnek kell egyedinek és frissnek lennie, hanem hogy inkább bele tudjunk mélyedni egy akár századszor látott mesébe.
A másik oldalról viszont sajnos a játékmenet nagyon is kötött. Azt már említettük, hogy az open world ezúttal nincs erőltetve. De inkább fogalmazzunk úgy, hogy totál lineáris a végigjátszás. De olyannyira, hogy nem is engedi el a kezünket a játék. Ha le akarnánk térni a magszabott ösvényről, azonnal jön egy könyörtelen számláló, hogy térjünk vissza a küldetéshez. Egészen a történet feléig, kétharmadáig lehetőségünk sincs elkóricálni. Ekkor viszont maguk a szereplők jegyzik meg (Enzo és Isabella épp egy családi eseményre igyekszik), hogy most volna idejük kicsit kiruccani és szétnézni. A gond csak az, hogy nincs hová. Bármennyire is gyönyörű a kora XX. századi mediterrán, olasz táj, csakhamar leesik, hogy csupán díszlet. Sehol nem tudunk semmit sem csinálni, nincs nagyon értelme kutakodni, keresgélni bármerre. Gyűjtögetés mondjuk azért van (képek, iratok, szobrok), de annyira lightos módon, hogy kevesen fognak ráfüggeni.
No de akkor nézzük meg milyen feladatokkal leszünk megbízva. A legtöbb esetben menj el A-ból B-be és ott csinálj valamit, vagy hozz el valamit. Mindez persze rengeteg akciórésszel megspékelve. A lövöldözős szegmensek a klasszikus fedezékes rendszert használják – semmi különös, korrektül meg van valósítva. Fegyver van temérdek, fejleszteni és vásárolni is lehet, de megmondom őszintén ezzel semmit nem foglalkoztam, annyi marad elszórva a terepen a küzdelmek okán, hogy nem volt értelme. A Mafia: The Old Country fő eventjének viszont a bicska párbajokat szánták, gyakorlatilag majd mind egy bossharcot jelent a játékban. Ezek viszont annyira rém egyszerűek (2-3 lehetőségünk van mindössze), hogy már a második során unatkozni fogunk. Ráadásul dramaturgiailag és rosszul vannak elhelyezve sok esetben, mert volna lehetőségünk lelőni valakit ezerféle módon, de inkább elkezdenek macsóskodva késpárbajozni.
Akadnak még versenyzős részek. Mivel lóval és autóval is tudunk közlekedni, így értelemszerűen mindkettőre van külön az említett event. Érzésem szerint a lovaglás csak szinesítésnek került be, de így is jelent némi változatosságot. Egy idő után, már háttérbe kerül és az autók lesznek szinte minden küldetés mozgatórugói. A vezetés szerencsére jól modelezett, élvezetes, még ha ez az időszak nem is jellemzően erről szólt. Lesz még lopakodásban is részünk, de ez sem igazán mély. Könnyedén kiismerhető és kijátszható az ellenfelek viselkedése, még arra se nagyon van szükség, hogy ha valaki leszúrunk, akkor a hullát elrejtsük.
Stratégiai mélységet még a főhős passzív skillekel való felvértezése jelenthetne. Van egy rózsafüzér, amelyre medálokat szerezhetünk olyan tulajdonságokkal, mint gyorsabb gyógyítás, vagy nagyobb esély a golyók elkerülésére, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezzel bármennyi időt töltöttem. Sajnos kijelenthető, hogy az összes fejlesztési rendszer is nagyjából dísz, nincs igazán jelentősége, hogy használjuk-e ezeket vagy sem. Olyannyira a sztorira koncentrál a Mafia: The Old Country, hogy tulajdonképpen ennek oltárán minden mást feláldoz.
Bugok terén sajnos a sorozat minden tagja “jeleskedett” – jó hír, hogy a friss epizódnál egészen jó ilyen téren a helyzet. Pontosabban egészen addig, amíg le nem akarunk térni az ösvényről, amit a fejlesztők megálmodtak. Volt például olyan, hogy egy közös lovaglás során az egyik velünk tartó társat leszorítottam egy hídnál. Annyira beakadt, hogy nem tudott továbbjönni, ami miatt a hiánya a következő scriptelt jelenetnél gondot okozott és újra kellett kezdeni a checkpointtól a játékot. De sajnos ki lehet esni a térképről, ha elhagyatott házakba nyitunk be, amik nincsenek kidolgozva, nem történik semmi a karakterekkel, ha vízbe gyaloglunk, az NPC-k nem reagálnak a mellettük robbanó gránátokra és még megannyi apróság. El is indult egy olyan pletyka (aminek a hitelességét nem tudom alátámasztani), hogy valószínűleg kevesebb volt a büdzsé ezúttal a játék fejlesztésére, hiszen inkább hiányosságokról beszélhetünk.
Grafikailag viszont legalább tényleg szinte minden rendben ls gyönyörű a kidolgozottság. Az átvezetők mondjuk hajlamosak a beszaggatásra, illetve az Unreal Engine gyengesége is itt ütközik ki leggyakrabban: későn töltődő textúrák miatt. Különösen a közelről mutatott arcoknál tudnak nagy csúnyaságokat okozni. Persze ezek egyike sem komoly, showstopper hiba, de azért akadnak momentumok, amikor bizony kirántanak a beleélésből.
Összességében tehát azt tudom mondani, hogy a Mafia: The Old Country tipikus 7/10-es élmény. Döntse el mindenki, hogy a fentiek mennyire fogják zavarni, mindenesetre ha valaki csak végig akarja vinni és átélni a sztorit, akkor nem járhat rosszul. Egyszerűen csak el kell fogadni, hogy ahogy egy filmben, itt is csak trükk egy csomó minden. A vezetős részek például annyira elengedhetőek, hogy a játék fel is ajánlja, hogy átrugorhassuk őket. Kis túlzással sokkal inkább tekinthető tehát egy 12-14 órás filmnek az új Mafia, sem mint játéknak. Ennek érdekében viszont mindent be is vet, például autentikus szicíliai szinkront is kínál. Erről jut eszembe, hogy az angol változat olasz akcentusa viszont elég erőltetett. értem én, hogy hangulatfestő szándékkal alakult így, de akkor is.
A nagy kérdés a végére, hogy hova tovább a sorozatnak? Egyelőre talány, hogy mennyi bevételt termel majd az új rész, de ettől is fog függeni. Az tény, hogy jó ötlet volt a sztori fókuszált irányba visszatérni, de talán túlságosan is szigorúra vették az open world elhagyását. Egészségesebb egyensúlyra kellene törekedni és akkor valószínűleg nagyobb lehetne a siker is. Mindenesetre el bírjuk képzelni, hogy ezt vonalat folytatva kijöjjön egy új rész, de spoileressége miatt nem írnám le az elképzelésemet. Talán meglátjuk 4-5 év múlva….
(A tesztkódot a CENEGA Hungary Kft. biztosította.)
Értékelés: 7/10
Fejlesztő: Hangar 13
Kiadó: 2K Games
Platform: PC, PS5, Xbox Series S|X
