Hirdetés

Nagy változásokat hozott a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei szezonja, megnéztük hogy a hivatalos feldolgozásnak számító MotoGP 23 ebből mit tudott profitálni.

Igen sűrűre sikerült a 2023-as MotoGP versenynaptár, azon belül is június az egyik legkihasználtabb hónap. Három egymást követő versenyhétvége is bekerült ugyanis erre az időszakra (ehhez hasonlóra csak októberben és novemberben lesz még példa), amely nem kis kihívás elé állítja a versenyzőket. Mugello, Sachsenring és Assen együttese ráadásul három ikonikus pályát takar, a résztvevők és a rajongók is elégedetten csettintenek bármelyik kapcsán. A Milestone viszont az első, olasz versenyt választotta a hivatalos játék legfrissebb epizódjának megjelentetéséhez és keresve se találhattak volna jobb időpontot.

A MotoGP 23 Így ugyanis a teljes időszak alatt a figyelem középpontjában marad(t), főleg azok számára, akik nem ismerik a sorozatot. Akik viszont igen, azoknak maradt az örök kérdés, ami az efféle szériák örökös talánya: mi változott tavaly óta? Rengeteg és mégsem sok – szólhat az okosság, úgyhogy rébuszok helyett nézzük inkább a konkrétumokat. A hivatalos licensz kapcsán természetesen itt van minden versenyző és csapat a királykategóriától a Moto2-n át a Moto3-ig. Természetesen…. de mégis tudjuk hogy ez most nagy szó, mert az elmúlt években volt rá példa, hogy csak pótlólag kerültek be a kicsik. MotoE mondjuk most sincs, de mint a sportág megrögzött rajongója, bizton állíthatom hogy az elektromos széria amúgy is még mindig inkább csak érdekesség számba megy, komolyabb figyelmet egyelőre nem generál.

Ilyen szempontból is szerencsésebb a nyári megjelenés, mint a tavalyig tartott tavaszi, de még így sem lehet mindenre felkészülni. A pályák között ugyanis ott van a vadi új kazah versenycsík, de mivel homologizációs munkálatok miatt elmarad az idei futam, ezért csak virtuálisan próbálhatjuk ki (hasonló történt pár éve a frissen felhúzott finn pályával, aztán a KymiRingen nem volt MotoGP futam – de más se nagyon). Cserébe azért indiai Buddh rendez majd versenyt (szintén először), szóval annál összevetésre mindenképp adódik majd az alkalom.

A legjelentősebb változás viszont a dinamikus időjárás megérkezése, amely mostanság nagy divat a különféle versenyszimulációkban. A MotoGP 23 talán annyiban másabb, hogy mivel kétkerekűekről van szó, ezért nem csupán annyi történik, hogy nedvessé válik az aszfalt. Motorversenyeknél ugyanis az eső komoly változásokat hoz. A kis kategóriákban ilyenkor piros zászlóval megszakítják a futamot, mindenki megkapja a vizes gumit és mehet tovább a száguldás. A nagyoknál kicsit látványosabb a megoldás, mert amikor a versenybíróság úgy ítéli meg a körülményeket, kinyílik a pitlane és mindenki átülhet az esős körülményekre beállított tartalék gépre. Mindkettőnek megvan a maga varázsa, de a lényeg hogy a játék szimulálja ezeket. Az viszont egy kicsit kár, hogy az utóbb magyarázott “flag to flag” sajnos teljesen automatikus, semmilyen beleszólásunk nincs a dologba.

Mivel idén állandó szereplőként megjelentek a sprint futamok, ezért a hétvégék programjába már ezek is fel vannak véve, tehát eggyel több a kihívás virtuálisan is. Ami viszont nincs, de tavaly volt, az a sztori mód. Persze tudjuk hogy a Nine Seasons nem klasszikus sztori volt és azt is hogy abban a formában felesleges is volna megismételni, de igazán feldolgozhatott volna a Milestone egy másik korszakot. Így most kicsit hiányérzete lehet annak, akik évről-évre követi a játéksorozatot. Talán a készítők is érezték mindezt és a karriermódot próbálták kicsit felpumpálni a riválisok szerepeltetésével, de ez a közösségi médiás bohóckodás (számít, hogy mit reagálunk ezeken a felületeken úgy fognak a versenyzőtársak is hozzánk viszonyulni) nem biztos hogy mindenkinek az ínyére lesz.

Ha a technikai dolgokat nézzük, akkor a játék grafikailag nem változott igazán sokat, habár mintha megint egy kicsit haladtunk volna pozitív irányba. A pályák és a motorok továbbra is nagyon szépen kidolgozottak (kevéssé ismert tény, hogy ebbe egy hazai grafikai outsource cég, az Artery Studios is bedolgozik évek óta), viszont a karaktermodellek, amiket továbbra is a Milestone készít még mindig inkább ijesztőek. A főbb versenyzők még csak-csak festenek valahogy, de a kevésbé élvonalban lévőket gyakran fel sem lehet ismerni (és akkor még a rémisztő esernyős lányokról nem is beszéltünk).

Azt lehet mondani, hogy a MotoGP 23 továbbra is inkább a rajongók játéka lesz. Az irányítás ugyan tovább nyitott a kezdők felé, ám ha elkezdjük kikapcsolgatni a segítségeket, hirtelen nagyot ugrik a nehézség. Realisztikusabb lett a fék és gázadás is, ami tök jó annak aki pont erre vágyik, viszont aki először ül neki, az esni-kelni fog (nincs mese, kőkeményen bele kell tanulni). Éppen ezért mondtam fentebb amit, viszont ha meg a visszatérő játékosok szemével nézzük az idei epizódot, akkor bizony egy komoly szegmens (a “sztori mód”) meg hiányzik. A sportágba érkezett újdonságok és a dinamikus időjárás próbálja egyensúlyba hozni a mérleg nyelvét, de az egyet elveszek, egyet hozzáadok matek okán, ez sajnos megint egy heteske marad.

(A tesztpéldányt a Magnew biztosította)

Értékelés: 7/10
Fejlesztő, Kiadó: Milestone
Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S, Nintendo Switch

Hirdetés
Sinka Tamás
A munkahelyemen hivatásból, otthon szórakozásból játszom. Aztán meg leírom amit gondolok. A Tech2 hasábjain leginkább a Gaming rovatban.