Az angol szuperautó-gyártó egy céges közleményben tudatta, hogy vége partnerségének a OnePlus-szal. Az indoklás egyszerűen az volt, hogy az eredeti szerződés két évre ütemezett partneri programot foglalt magában, mely most ért véget. A OnePlus oldaláról is eltűnt a McLaren a partnercégek listájáról.
A két cég 2018-ban a OnePlus 6T McLaren Edition-nel indította be az együttműködésüket, legújabb közös készülékük pedig a 2020-as CES-en bemutatott Concept One telefon volt. Utóbbi érdekessége, hogy a McLaren által az autókban használt elektrokróm üveg mögé rejtették a mobil kameráit.
A OnePlus – a múltbeli Star Wars, illetve Marvel együttműködésből ítélve – hamarosan új különkiadást fog készíteni valamelyik mobiljából. Az Android Authority szerint a telefongyártónak élő szerződése van a Disney-vel, így 2020 végén érkezhet egy 8T különkiadás, mely Disney-s külsőt kap.
A OnePlus az eddigi tapasztalatok alapján hamarabb lerántja a leplet új partneréről, mint bemutatná magát a készüléket, így várhatóan hamarabb tudni fogjuk, hogy kivel dolgozik ezentúl együtt a kínai telefongyártó, mint hogy magáról a mobilról megtudnánk valamit.