A fürdőszobában, a nappaliban, a munkahelyen és külföldön is velünk van az okostelefonunk Európán belül felár nélküli adatroaminggal és Google Fordítóval, így pedig felmerül a kérdés, hogy van-e létjogosultsága egy dedikált fordítógépnek? Európán belül kérdéses, Európán kívül határozottan! Kipróbáltuk a Vasco M3-at, ami egy nagyon könnyen használható, a világ bármely pontján működő, több mint 70 nyelvet ismerő fordítógép.

Tartozékok, külső

A Vasco M3 Fordítógép hat színvariációban érhető el, hozzám az Arctic White vagyis a fehér jutott el. A karton dobozban tartozékként kapni fogunk hozzá egy szilikon tokot, egy csuklópántot, egy USB-C kábelt és egy 10W-os hálózati töltőt.

Megjelenésre az eszköz nem túl bonyolult, matt felületű műanyag borítja, van rajta egy 2 hüvelykes, 240 x 320 pixeles IPS LCD kijelző és elől két gomb, amivel a két kiválasztott nyelven lehet fordítani, a fordítást pedig fel is olvassa nekünk.

A jobb oldalán szintén van két gomb, a felső a képernyőt zárolja és a ki-/bekapcsolást is intézi, az alsó pedig egy vissza gomb. A bal oldalon van egy-egy hangerőszabályzó és egy kártyatálca. Az eszközben alapból van egy SIM kártya, amit a Vasco biztosít, ezzel pedig 200 országban fordíthatsz online, a beépített 4G modemmel és a korlátlan internettel mindig fent lesz a hálózaton.

Kijelző 2″, 240 x 320 pixel, IPS LCD
Processzor 4 magos MT6737V/WM CPU
RAM 1 GB
Tárhely 16 GB
Akkumulátor 1700 mAh (180 óra üzemidő)
Dimenziók 88 gramm, 49 x 125 x 13 mm
Adatkommunikáció 4G modem, 2.4 GHz-es WiFi
Nyelvek több mint 70
Funkciók szöveges, élő beszédes fordítás, képről fordítás, telefonbeszélgetés fordító

Alul van egy USB-C és egy jack csatlakozó is, utóbbihoz fülhallgatót tudsz kötni, ha esetleg zajos környezetben vagy és szeretnéd visszahallgatni, amit a másik fél mondott (nyilván a saját nyelveden), hátul pedig a hangszóró fölött egy kamera is lesz, amivel fényképről is tudunk vele fordítani.

Milyen élethelyzetben jöhet jól?

Ahogy a bevezetésnél indítottam, a Vasco M3 az európaiaknak Európán belül nem létszükség, hisz EU roaminggal ugyanúgy használható a Google Fordító is, viszont EU-n kívül, ha internet-elérést szeretnél, akkor a helyi WiFi hálózatokon kívül az egyetlen opció, ha veszel ott egy prepaid kártyát.

Van benne magyar menü is

Ha gyakran utazol és nem akarsz mindig kártyákat venni és szeretnéd megértetni magad a helyiekkel vagy lefordítanál egy étlapot, útbaigazítást kérnél, akkor a Vasco tökéletes útitárs lehet.

Hogyan működik?

A Vasco M3-nál négy különböző funkciót különböztethetünk meg, amelyek nyelvenként vagy vannak, vagy nincsenek: beszédfelismerés, egész mondatok fordítása, kiejtés, fotó fordító. Ezek közül a kiejtés az, ami nincs jelen pár nyelvnél, pl. albán, amhara, baszk, gurmai, grúz, izlandi, litván, maláj, macedón, perzsa (a lista nem teljes), de az ismertebb, elterjedtebb nyelveknél ez is működik. (A Vasco oldalán fent van a teljes lista)

A működése egyszerű, bekapcsolod, kiválasztod a listából az idegen és a saját nyelvedet, majd megnyomod azt a gombot, amelyikről szeretnél fordítani. Ha támogatott a kiejtés, akkor ki is mondja.

A fordítás – ha nem használsz szlenget és próbálsz hivatalos nyelvezetben beszélni – kifejezetten pontos, a gyártó szerint 96%-os pontossággal működik. Próbáltam oda-vissza fordítani németül, angolul, jól szuperált.

Főbb érvek a Vasco mellett

A Vasco M3 Fordítógépet a világ bármely pontján használhatod, ami – ahol a legkisebb adatcsomag is kisebb vagyonba kerül – kifejezetten előnyös. A Google Fordítónál kicsit okosabb is, ugyanis nem csak ennek, de további 5 szolgáltatás adatbázisát, algoritmusát használja, ezek közül választja ki a legjobbat. Végül pedig, mint dedikáltan erre a célra kitalált eszközt, nagyon kényelmes használni.

Képről is tud fordítani

Ár, elérhetőség

A Vasco M3 Fordítógép egy remekül működő céleszköz, aminek megvan a maga ára. A lengyel cég magyar weboldalán is rendelhető a fordító, az ára pedig most 92.813 Ft.

(Ha a TECH5 kódot használod, ezen felül extra 5% kedvezményt kapsz. Október 31-ig érvényes.)

Abszolút nem olcsó, de azok számára, akik frekventáltan utaznak Európán kívül, ahol az internet nem adott egyből a mobilodon, számukra megtérülhet.

Hirdetés
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.