Bejelentette az IFA rendezvényen tartandó Nokia bemutatójának dátumát a HMD Global. Az eseményt egyből a kiállítás első napján, szeptember ötödikén fogják megtartani. 

A finnek egyelőre nem árulták el, hogy mit fognak 5-én délután négytől prezentálni. Ám annyit írtak a tweethez, hogy “Stay tuned”, így lehet, hogy kapunk pár infót szeptember előtt. Amíg viszont ezekre türelmesen várunk, elkezdhetünk az eddigi évek tapasztalatai és a már megjelent pletykák alapján találgatni, hogy miről is lehet majd szó a bemutatón.

Mivel a Nokia 5.1 és 6.1 utódját januárra vártuk a HDM Globaltól, viszont a cég még csak meg sem erősítette a telefonok létezését, így valószínűleg az IFA-n akarják lerántani a leplet az új készülékekről. A Nokia 5.2 és 6.2 több szivárgás által már megerősítettnek is mondható, de amíg ténylegesen nem látjuk a mobilokat, semmi sem biztos.

Az említett két mobil mellett pedig érkezhet egy Nokia 7.2 is, melynek megjelenése az előző évi modellhez hasonlóan októberre csúszhat. A Nokia 7.2-nek a kamerarendszere lehet a legnagyobb erőssége, bővebben ebben a cikkben volt szó a készülékről.

Illetve a Nokia Poweruser információi alapján — aki megbízható szivárogtatónak számít —, érkezik még idén két 5G képes Nokia okosmobil is. Ezekről egyelőre nem sokat tudni, viszont az valószínű, hogy a csúcskategóriát fogják képviselni a HMD Global által kínált portfólión belül.

A Nokián kívül az LG már jelezte, hogy új mobilt fog bemutatni az IFA 2019-en. Mellette a Sony-tól, a Honortól és a Huaweitől várhatunk még bemutatót.

FORRÁSPhoneArena
Dani
Óvodás korom óta érdekel az informatika és a technológia világa. Korábban programtervezést tanultam, jelenleg könyvtártudományt hallgatok levelezősként, mellette dolgozom. Agymenéseimet @dobozember felhasználónév alatt követheted, bemutatkozók írásában pedig sosem voltam valami jó.