Röpke egy óra alatt végigjátszható a Steel Defier című ügyességi játék, amiben reflexeinket futurisztikus próbatételeknek vethetjük alá.
A Steel Defier kapcsán az első, mely eszembe jutott, az a ’90-es évek végén bemutatásra került Kocka című horror, ami napjainkig két folytatással és ugyanennyi esztendeje egy japán remake-kel bővült. Az utóbbihoz sajnos még nem volt szerencsém, de ahogy lenni szokott, ebből franchise-ból is leginkább csak az első részt érdemes újra elővenni, mindenesetre annak, aki nem ismerné, a filmek szereplőinek az életükért cserében négydimenziós útvesztőket kell teljesíteniük, ahol lehetetlennek tűnő feladatok megoldásán szorgoskodhatnak. Ha egyesek számára balul sül el a dolog, akkor azok a gyomorforgató módon kerülnek örök vadászmezőkre.
Tesztalanyunk története szerint egy börtönként megépített űrbázison járunk, ahol nem ismert okok miatt mi számítunk egyedüli túlélőnek. Az állomáson azonban bekapcsolt a biztonsági rendszer és ahhoz, hogy megmeneküljünk, különböző kelepcék nehezítik meg a sorsunkat. Összesen 40 teremben ugrálhatunk csapdák elől, ám a feladványok folyamatosan egyre nehezebb kihívások elé állítanak. A célunk ennek ellenére nagyon egyszerű: a szinteken 15 darab belépőkártyát kell összegyűjtenünk, s ha ez sikerült, már haladhatunk is tovább a következő szobába. A minitérkép segít az eligazodásban, vagyis, hogy merre javallott tovább haladnunk, de különböző spéci poweruppokat is összegyűjthetünk. Ezeknek köszönhetően például kétszer is szökkenhetünk, plusz egy életerőnk (pajzsunk) lehet vagy akár ideiglenesen lelassíthatjuk az időt.
Rutinos rókának számítok, tán ezért is gondolom azt, hogy a Steel Defier kifejezetten könnyű platformer lett, köszönhető a felszerezhető tárgyaknak, amiket kötelező jelleggel hordhatunk magunkkal. Egyszerre mindegyiket használhatjuk, vagyis nem mazsolázhatunk köztük roguelike stílusban – személy szerint örültem ennek, mert jól esik egy kicsit távol maradni ettől az idegtépő stílustól, ugyanakkor a próbatételek minősége mindent egybevetve kevés bosszúságot okoz. Nekem alig egy óra alatt sikerült eljutnom a végéig, s ennek jóvoltából neki veselkedhettem a Survival módnak, ahol természetesen a végtelenségig hajkurászhatóak a biléták.
Pontszám: 7/10
Fejlesztő: Viridino Studios
Kiadó: Ratalaika Games
Platform: PC, PS4|5, Xbox One & Series X|S, Switch