Hirdetés

A 2019-es Google I/O most is zajlik éppen, a Google pedig letölthetővé tette néhány mobilra az Android Q Beta 3-at. Több fontos új funkciót is hozott magával az új verzió, de aminek a legtöbb ember örülni fog az a rendszerszintű sötét mód.

A funkció manuálisan is bekapcsolható lesz a lehúzható gyors beállításokban, de ha a készülékünk akkumulátor-kapacitása már vészesen fogyatkozik, a rendszer automatikusan is bekapcsolja, hogy ezzel is csökkentse a fogyasztást. Többek között a beállítások, a lehúzható gyorskapcsoló és a menürendszer is elsötétül.

A gesztusvezérlésen is finomítottak, a vissza gombot eltüntették, most már csakis gesztusokkal lehet navigálni. Ha valahová vissza szeretnénk menni, elég csak a bal vagy jobb szélről simítani a kijelzőt.

A Smart Reply ami eddig is részét képezte az Androidnak, ezentúl az összes üzenetküldő alkalmazás számára elérhető lesz. Jött még egy Focus Mode nevű új funkció is, ahol megadhatjuk, mely alkalmazásokat ne tudjunk elindítani, mert el vonhatják a figyelmünket.

Live Captions:  amennyiben bekapcsoljuk, akkor internet elérése nélkül is képes lesz készülékünk feliratozni a mobilon lejátszott videókat, zenéket, stb. Ennek főként a siketek és nagyothallók fognak örülni, de bárki számára hasznos funkció lehet.

Ezeken kívül a biztonsági frissítések telepítése után nem fog újraindulni a rendszer és egy inkognitó mód is készül a Google Térképhez. Egyelőre ezeket  mutatta be a Google, de a végső verzióba még jöhet néhány érdekesség. Nektek hogy tetszenek az Android Q újdonságai?

Hirdetés
FORRÁSAndroidAuthority
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.