Szerkesztőségünkben járt a Sony Magyarország jóvoltából egy „kisebb” csoda, a Z Ultra.
Bevezető
A Sony a legújabb partnerünk. A Techbook történetében ez az első Sony (telefon) teszt. Hogy őszinte legyek, kicsit negatívan álltam hozzá ehhez a telefonhoz (vagy nevezhetjük phabletnak is, kinek hogy tetszik), azonban kellemesen csalódtam. A japán gyártónak sikerült egy igazán igényes, minőségi, prémium készüléket megalkotnia. Számomra az ideális kijelzőméret a mindennapokhoz az 5″, nos a Z Ultrának egy 6,4″-es kijelzője van, ennek ellenére nagyon szerettem. És egyébként ez a készülék a világ legvékonyabb phabletje, és az első vízálló FullHD kijelző felbontású készüléke egyszerre.
Doboz tartalma
A doboz kicsit minimalista dizájnú, azonban minden fontos információ megtalálható rajta. A kiegészítők a megszokottak, azon kívül hogy nincsen hozzá egyáltalán fülhallgató. Van adatkábel, és töltőfej de fülhallgató nincs. Amit én kicsit sajnálok, de kárpótol hogy a másik kettő alaptartozék viszont nagyon jó minőségű.
Esztétika
Ahogy azt már írtam a cikk elején, a világ legvékonyabb phabletjéről van szó, 6.5mm vastag, 212 gramm. Fizikai méretei 179 x 92 x 6.5 mm.
A készüléknek az előlapja és hátlapja is üveg. Ennek nyilván van előnye is, és hátránya is egyaránt. Előny: igazán prémium megjelenés, nagyon stílusos. Hátrány: nagyon karcolódik. Eleve már kicsit karcosan jutott el hozzánk a készülék, azonban hiába óvtuk nagyon mégis apró karcok megjelentek rajta. Aki ilyen készülék (avagy általánosan Sony Xperia készülék) vásárlása mellett szánja el magát, mindenképp szerezzen be hozzá egy jó tokot.
A készülék elején egy 6.4″-os TFT LCD kijelző található meg, aminek FullHD a felbontása ezzel a Z Ultra az első vízálló készülék, melynek ilyen felbontású kijelzője van. És igen, ezzel elárultam már, ismét egy vízálló okostelefonról beszélünk. Fizikai gombok nincsenek, a kijelzőn érintésérzékeny kapacitív módon jelennek meg a megszokott Androidos 3 vezérlőgomb. A kijelző felett egy Sony logót helyeztek el, valamint ettől balra egy előlapi kamerát, jobbra egy értesítő ledet és szenzorokat.
Jobb oldalán egy fém bekapcsoló/lock gomb valamint egy ajtó látható, amit kinyitva eljuthatunk a Micro SD és Micro SIM kártyák helyéhez. Továbbá ezen az oldalon az ajtó felett megtalálható még a 3,5mm-es jack aljzat és a lock gomb alatt a hangerőszabályzó gombok.
A készülék bal oldalán szintén egy ajtó mögött található meg a MicroUSB aljzat, valamint ez alatt egy érintkező. A készülékhez lehet kapni egy dokkolót. Ha a dokkolóba beállítjuk a készüléket akkor az értelemszerűen tölti, emiatt szükséges az érintkező. (bár ezt a gyártó megoldhatta volna az NFC technológia használatával is)
Hardver
A Z Ultra hardverileg sem „gyenge”. Négymagos, 2.2 GHz-es, Qualcomm MSM8974 processzora van, 2GB RAM, 16GB belső tárhely (ami bővíthető microSD memóriakártyával 64GB-ig), Adreno 330-as GPU. Ezek olvasása után azt hiszem sejthető: kicsit sem akad, akárhogyan próbálkozunk, nem tudjuk kiakasztani. AnTuTu Benchmarkon a készülék 34136 pontot kapott, ezzel a második a rangsorban.
Szoftver
Eddig a HTC kezelőfelületét preferáltam a legjobban, nos ez megváltozott. Hihetetlenül jól használható a Sony kezelőfelülete. A mindennapokban egy Samsung Galaxy S4-et használok, hát a Samsung a Touchwiz-zel elbújhat a Sony mögött, ég és föld a kettő. Nagyon gördülékeny, letisztult… Negatívumot nem tudok mondani róla. Tényleg ajánlom bárkinek, vagy akinek van lehetősége kipróbálni egy Xperia okostelefont, tegye meg.
Egy érdekesség: Ha a Z Ultrán előhívjuk a multitaskingot, lehetősgünk van widgeteket kirakni a kijelzőre ami olykor nagyon hasznosnak tud bizonyulni. Például kirakhatjuk a számológépet weboldalakra, vagy akárhova. Illetve nem csak gyári widgeteket, hanem akármilyen widgetet amit letöltünk a Play Áruházból. Képek erről:
és még pár kép a rendszerről:
Adatkommunikáció/Akkumulátor
Ezt most nem részletezném, a mára már alapnak számító dolgok megtalálhatóak benne, és az extrák is. Felsorolom: NFC, ANT+™ vezeték nélküli technológia, Bluetooth 4.0 , Xperia Link. Hálózatok:
- UMTS HSPA+ 850 (Band V), 900 (Band VIII), 1700 (Band IV), 1900 (Band II), 2100 (Band I) MHz
- GSM GPRS/EDGE 850, 900, 1800, 1900 MHz
- LTE (Bands I, II, III, IV, V, VII, VIII, XX)
Akksija 3050 mAh-s, folyamatos használattal és mobiladatátvitellel kb 1,5 napot bír ki.
Kamera
Kamerája 8 Megapixeles, autofókuszos, 16x optikai zoomos, Sony Exmor RS szenzoros. Előlapi kamerája 2MP-es. 1080p-ben vesz fel videót, és sajnos nincs rajta vaku. Ami sok helyzetben eléggé hiányzott. Nem csináltam vele túl sok képet, pár darab:
Specifikáció
A készülék specifikáció megtalálható a gyártó weboldalán IDE kattintva.
Ár/érték arány
A készülék ára 130 ezer Ft körül mozog, ennyiért szerintem simán bevállalható
Köszönjük még egyszer a Sonynak a tesztkészülék biztosítását!