Hirdetés

A grafikus kártyákat leginkább játékra használják, de messze nem csak a játékosok várják türelmetlenül a GPU-k minden egyes új generációját. A kártyák számítási teljesítményét a szakemberek számos területen hasznosítják.

Ilyen például a 3D animáció, képi vagy videós munkák, a mesterséges intelligencia, a pénzügyek, a játékfejlesztés, a gyártás vagy éppen a robotika. Bár e területek alkotói gyakran ugyanazt a hardvert használják, mint a játékosok, a két felhasználói csoport igényei nem azonosak. Az ASUS eddig is igen széles palettával fedte le a PC-s felhasználók szinte teljes csoportját, nemrég azonban a ProArt termékvonallal kimondottan az alkotók számára kezdtek el optimalizált megoldásokat kínálnak. Rövid időn belül pedig a monitorok és laptopok után a komponens vonalon is megjelent a ProArt név, méghozzá rögtön két igen jóhírű megoldással, hiszen az RTX 4070 Ti mellett egy RTX 4080-as modell is bemutatkozott, nálunk pedig az előbbi vendégeskedett.

Helytakarékos kialakítás

Manapság a felsőkategóriás grafikus kártyák hatalmasak és nehezek, amit a gamerek nem annyira bánnak, hiszen a legtöbb alaplap és ház már fel van készülve rájuk, a nagyobb felület pedig sokszor jobb hűtést és nagyobb teljesítményt is jelent. Egy munkaállomás esetében azonban már nem lehet „végtelen” hellyel gazdálkodni, hiszen ideálisan a lehető legkompaktabb méretben kell a legerősebb teljesítményt kigazdálkodni. A ProArt GeForce RTX 4070 Ti tervezésekor a helytakarékosság is fontos volt, de természetesen nem a teljesítmény oltárán áldozva.

A kártya mindössze 300mm hosszú, ezzel pedig az egyik legrövidebb 40-es sorozatú megoldás a piacon, így például még a mini-ITX alaplapokhoz szabott házak többségében is elfér. A legtöbb csúcskategóriás kártya manapság bőven 3 slotot foglal a vastag hűtőoldal miatt, ami a játékosoknál még el is fogadható, hiszen általában ATX házba építkeznek és nem használnak bővítőkártyákat. Egy professzionális felhasználó azonban akár több PCIe bővítőkártyát is használhat a dedikált alkalmazásokhoz és külső kiegészítőkhöz. A ProArt GeForce RTX 4070 Ti 2,5 slotos dizájnt kapott, hogy a lehető legtöbb hely maradjon a további kiegészítőknek.

Kevesebb zaj, alacsonyabb hőmérséklet

A viszonylag kompakt méretek ellenére a tervezők a hő- és akusztikai teljesítmény optimális kombinációjára törekedtek, hiszen ezek kulcsfontosságú szempontok egy professzionális megoldás esetében. A ROG Strix és TUF Gaming termékcsaládokba tartozó erősebb társak valamivel nagyobb hűtőbordákkal rendelkeznek, amelyek olyan körülmények között lehetnek vonzóak, ahol a hely nem jelent problémát, de a vékonyabb ProArt modell optimalizált ventilátorprofiljával tudja ezt kompenzálni, amely lehetővé teszi számára, hogy a legjobb egyensúlyt kínálják a hőmérséklet és a zajszint tekintetében.

A 0dB technológia nem csak a laptopok esetében hálás dolog. A ProArt GeForce RTX 4070Ti alapjáraton is csendes, és a 0dB-es technológiának köszönhetően bizonyos terhelésfok alatt a ventilátorok teljesen leállnak, így rendkívül csendes működésre képes. Az Axial-tech ventilátorok hármasa nagy légáramlást biztosít alacsony zajszint mellett. A burkolat oldalai mentén található nagyméretű szellőzőnyílások megkönnyítik a hőelvezetést, a masszív hátlapon található nagyméretű szellőzőnyílás pedig lehetővé teszi, hogy a hő természetes módon távozzon a házak optimális légelvezetése felé.

A radar alatt

A játékosoknak szánt grafikus kártyák általában vadabb színekkel és RGB LED-es ventilátorokkal felvértezve próbálnak igazodni a többi gamer komponenshez, ám a ProArt modelleknél pont ennek ellentéte volt a cél. A ProArt GeForce RTX 4070 Ti a letisztult vonalakban, kifinomult színekben és kontúros felületekben gyökerező minimalista dizájnnal segít a koncentrálásban, mindenféle LED-ek nélkül. Ezek a grafikus kártyák professzionalizmust közvetítenek és zökkenőmentesen illeszkednek az alaplapokból, kijelzőkből és perifériákból álló ProArt ökoszisztémánkhoz.

Hosszú távra tervezve

A ProArt modellek folyamatos terhelésre és kitartó munkára készültek, így nem csak külsőleg kell profizmust sugallniuk, amire remek példa a kettős golyós ventilátorcsapágyak használata, amik kiváló élettartamot biztosítanak. Ezeket a kártyákat Auto-Extreme technológiával szereli össze a gyártó, amely egy automatizált gyártási folyamat. Ez az ASUS szerint egy új mércét állít fel az iparágban, mivel lehetővé teszi, hogy minden forrasztás egyetlen menetben készüljön el, ezzel csökkentve az alkatrészek hőterhelését, és elkerülve a durva tisztító vegyszerek használatát, ami kisebb környezeti terhelést, alacsonyabb gyártási energiafogyasztást és összességében megbízhatóbb terméket eredményez.

A prémium érzés mellett a tartósságot is növeli a rozsdamentes acélból készült tartója, mely képes hosszú távon egyenesen és vízszintesen tartani a kártyát. A védett hátlap mellett pedig érdemes azt is megemlíteni, hogy a dobozban egy ProArt grafikus kártyatartót is találunk. A ProArt GeForce RTX 4080 és 4070 Ti modellekkel NVIDIA Studio Driver támogatást is kapunk, amely maximális teljesítményt, sziklaszilárd megbízhatóságot és széles körű szoftverkompatibilitást biztosít. Ez a professzionális környezetben nagyon fontos, hiszen nagy veszteségekkel járhat egy-egy kompatibilitási probléma vagy elhibázott frissítés.

GPU Tweak III és Adobe Bundle

A ProArt GeForce RTX 4070 Ti már a dobozból kivéve is optimalizált felhasználást biztosít egyensúlyba helyezve az akusztikai, termikus és grafikus teljesítményt, de a játékosokhoz hasonlóan sokan szeretik 1-1 specifikusabb feladathoz optimalizálni a csomagot akár örökre, akár csak egy adott időszakra. Erre remek választás a könnyen használható GPU Tweak III alkalmazás, mely a PC-közösség több éves visszajelzései alapján készült, és megkönnyíti a grafikus kártya túlhajtását, a ventilátor görbéinek testreszabását és a létfontosságú hardverinformációk figyelemmel kísérését.

Az alkotók különösen kihasználhatják a GPU Tweak III Profile Connect funkcióját, hogy egyszerűsítsék munkafolyamataikat. Ez a funkció lehetővé teszi, hogy egy adott alkalmazáshoz megadjon beállításokat, és ezek a beállítások automatikusan betöltődjenek, amikor a célzott alkalmazás elindul. Az kiváló lehetőség arra, hogy a vásárlók kihasználják az ASUS és az Adobe közötti partnerséget, melynek keretében a kártya mellé három hónapos ingyenes Adobe Creative Cloud előfizetés jár. Ez nemcsak több mint 20 alkalmazáshoz, köztük a Photoshophoz, a Premiere Pro-hoz és az After Effectshez nyújt hozzáférést, hanem 100 GB felhőalapú tárhelyet is biztosít. A beváltás egyszerű, és a Creative Cloud-előfizetést új vagy meglévő fiókra is alkalmazhatjuk.

Összegzés

A ProArt GeForce RTX 4070 Ti ugyan nem egy hatalmas újítás, hiszen már ismerős alapokra építkezik, de mégis örömteli látni ezeket az apró figyelmességeket, melyek összeadva bizony tényleges előnyt jelentenek az átlagos riválisokkal szembe. Az pedig talán mindennél jobb hír, hogy nagy felárat ezért nem kér az ASUS, hiszen jelenleg 400 000 Ft környékén be is szerezhető a kártya 3 év gyári garancia mellett.

Hirdetés
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.