Hirdetés

Amikor az Apple bejelentette az iPhone 7 Plus-t, beszéltek még arról is, hogy lesz egy portrémód lehetőség is a kamera funkciónál, azonban ez a funkció a megjelenéssel együtt nem debütált. A cég egy frissítésben tálalja majd a portrémód funkciót.

Az iOS 10.1 beta verziója már elérhető, így van aki már tudja tesztelni ezt az új kameramódot. A MacRumors élt is a lehetőséggel és kipróbálta a portéfotózást az új iPhone-nal.
Portrémódban a telefon az 56 milliméteres és a 27 milliméteres lencsékkel készíti a képet, aminek köszönhető, hogy a kép egy egyfajta sekély mélységet kap. A két kép közti réteget kiegészíti egy mesterséges intelligencia, amelynek köszönhetően térbeli hatást kapunk, azaz az alany éles, míg a háttér homályos.

Fotó: TechCrunch

Fotó: TechCrunch

Fotó: TechCrunch

Fotó: TechCrunch

A jó portréfotó elkészítéséhez szükség van jó fényekre, témákra, valamint az is fontos, hogy milyen közel vagy távol állunk az alanytól.
Ahogy a fentiekben említettem, az iOS 10.1 beta verziója már elérhető, a frissítés reméljük hamarosan megérkezik.

 

Hirdetés
FORRÁSMacRumors
Ildi
Több éve foglalkozom az okoseszközök világával, eleinte csak az Apple termékek érdekeltek, de ma már szívesen olvasok és írok más okoskütyüről is. Kövess Instagramon: