A Pokol felé igyekezve félúton megállunk a Purgatóriumban, ahol démonokra és gonosz szellemekre vadászhatunk. A Perish heavy metál zenével és hordákkal teli arénákkal várja az lövöldözős játékok kedvelőit.
Egyidejűleg akár három társunkkal is összefoghatunk, hogy a Perish szűkös helyszínein kavirnyászva természetfeletti lényeket aprítsunk. A Blister fejlesztőinek második FPS-megjelenésében egy Amyetri nevű elveszett lélek a megváltása után fürkészve igyekszik Elysium felé. A túlvilágba vezető utazás hátborzongató helyszínekre vezeti a játékosokat, akik látványos vérfürdő kíséretében rendezhetnek mészárlást. A kisebb ellenségek ugyanis hiába kerülnek lapátra, hozzánk hasonlóan ők is valamennyiszer újjá születhetnek: ám míg a sátáni entitások szektoronként teleportálnak a közelségünkbe, addig mi valamennyiszer főbázisunk szarkofágjában reinkarnálódunk.
Ha ez megtörténik, akkor jószerivel mindenünket elveszítjük, amiket addig a pillanatig gondosan összegyűjtöttünk. A roguelike felépítettségre jellemző tesztalanyunk a pályák teljesítése között három különböző adottságú kártyát ajánl fel számunkra, melyek közül szokás szerint ezúttal is csupán egyet választhatunk ki. Egyik-másikkal jellemzően új talentummal gazdagodunk, de sokszor alapképességeinket is felspécizhetjük velük. A pakli mennyisége egészen tekintélyes és előrehaladásunktól függően folyamatos megújuláson megy keresztül. A „főhadiszállásunk” szívében találunk egy boltot: itt beállíthatjuk, hogy milyen támadási eszközzel indulunk neki a vadászatnak. Alapvetően egy közelharci vagy egy lőfegyver áll rendelkezésünkre, s kardtól kezdve gépfegyverig számos kellék közül mazsolázhatunk. Töltényből végtelen mennyiséget herdálhatunk el, csakúgy, mint a felettébb hasznos dobókésekből, ám a robbanó flaskákkal már vigyáznunk kell, mert a számuk véges.
Érdemes minél többen nekirugaszkodni ennek a kifejezetten hangulatos játéknak, magányosan sajnos csak pár órácska erejéig képes lekötni, ez pedig annak köszönhető, hogy a folyamatosan nehezedő szinteken nem túl változatos az ellenséges lények felhozatala. Az viszont süvegelendő, hogy küldetésenként kell eltérő feladatot teljesítenünk és ebből valamennyiszer három variánssal kalkulálhatunk. A teljes felsorolást most inkább kihagynám, ugyanakkor így fordulhat elő például, hogy az egyik pályán egy láncra kötött minotauruszt iktathatunk ki (bár ilyenkor fogalmazódik meg a költői kérdés, hogy a megöléséhez akkor miért is szabadítjuk ki?), de akár katapultot is rövid időre elkísérhetünk, amivel áttörhetjük egy óriási sziklafalat.
A Perish összességében szórakoztató akciójáték, amiből igazából csak a neten tobzódó játékosok hiányoznak, azonban ha véletlenül mégis találkozunk valakivel, akkor felettébb gyakori a szakadás. Remélem, hogy az idei év folyamán érkező nyolcadik és kilencedik generációs PS- és Xbox-változatok apropóján látnak némi fantáziát a konzolok tulajdonosai és persze az alkotók is, ugyanis elkel a cross-platform lehetősége. Ha így alakul, pokoli jó túra vár ránk.
Értékelés: 6/10
Fejlesztő: ITEM42
Kiadó: HandyGames
Platform: PC