Hirdetés

Nyilvánvalóan egyre nagyobb a felhajtás a finnek körül. Sorra jelennek meg specifikációk és hírek a különböző új készülékeikről. A spekulációk szerint még az év végén bemutatkozna új Nokia eszköz, azonban erről egyelőre még semmi hír. Nézzük, hogy mit tudunk…nokia_mwc

Ami a legfontosabb, hogy a Nokia, mint név visszakerült az anyavállalathoz a Microsoft-tól, így az elkövetkező 10 évre ők birtokolják a jogokat felette (ez még a mobiltechnológiában is hosszú idő, gondoljunk csak arra mi volt tíz évvel ezelőtt, bár akármi megtörténhet). Tehát elvileg idén és jövő év elején számíthatunk az új Nokia okostelefonokra. A 2017-es MWC feburár 27 és március 2 között lesz megtartva, a keynote-ot pedig a Nokia CEO-ja, Rajeev Suri fogja tartani.

Azonban egyáltalán nem biztos, hogy készüléket is bemutatnak ekkor, bár ahogy már említettem, 2017 elején két eszköz bemutatására számít a sajtó, de a dátum itt sem ismert természetesen. Szóval lesz sajtóesemény, a Nokia vezérigazgatója tart beszédet, viszont arról nincs hír, hogy az MWC-n érkeznének új készülékek. Bár ha egy gyártó új mobilt mutat be és azt az év elejére saccolják az elemzők, akkor több mint valószínű, hogy az MWC-n mutatkozik be.

Hirdetés
FORRÁSPhoneArena
Zola
Techbolond, újságíró, jöhet minden, ami telefon, táblagép vagy notebook