Hirdetés

A Lumia 1520 a Nokia Magyarország felajánlásával jutott el hozzánk tesztelésre. Köszönjük!

Esztétika

A Nokiától megszokott kék alapon a telefon képét, típusát és főbb paramétereit sorolták fel a dobozon, így elsősorban a színes hátlapokhoz hasonlóan fiatalos megjelenést sugároz a csomagolás is.

2014-05-17 11.29.05

A készülék mellé egy hálózati csatlakozót USB kábellel, egy headsetet plusz gumiharangokkal, ami megegyezik a telefon színével, néhány prospektust és a SIM kártya, illetve a MicroSD kiszedéséért felelős tűt csomagolták.

tartozekok

headsetA tartozékok a phablethez hasonlóan minőségi darabok, a headset különleges dizájnt kapott, ami által nagyon jól néz ki és próbáltak a kényelemre is gondolni, ezért több méretű gumiharangot csomagoltak mellé, de sajnos nekem így is nyomta a műanyag rész a fülemet, ezért hosszú ideig nem volt jó használni, amit azért sajnálok leginkább, mert a hangminőség kifejezetten jó volt.

A Lumia 1520 borítása ebben az esetben is polikarbonát, mely az általunk tesztelt fekete színen kívül még fehérben, sárgában és pirosban is elérhető. Az előlapon a 6 colos Full HD (1920 x 1080) ClearBlack, IPS LCD kijelző látható a Windows Phone-ból megszokott fehér háttérvilágítású érintőgombok felett, és a másodlagos kamera, a Nokia felirat és a beszéd hangszóró alatt.

elolap elolap2

Jobb oldalon található az összes nyomógomb, ezek a hangerőszabályzó, a feloldó/lezáró és a dedikált kamera exponáló. Anyagukat tekintve fémből készültek, nyomáspontjuk megfelelő és használatuk kényelmes, pont a megfelelő helyen helyezkednek el.

jobb

Balra kerültek a NanoSIM és a MicroSD kiszedéséhez szükséges tűvel nyitható ajtócskák, amik teljesen belesimulnak a készülékházba.

bal

Fent- középen csak a 3,5-ös Jack csatlakozó, míg alul a MicroUSB csatlakozó található.

jack alul

A hátlap felső részén a dupla LED-es vaku alatt a 20,1 Megapixeles kamera dudorodik, legalul pedig egy lyukacsozott rész mögött a hangszóró bújik meg. Az anyaghasználat és az összeszerelés is nagyon rendben van, érződik, hogy egy csúcskategóriás mobilról van szó.

2014-05-17 11.25.22

Hardver

A 1520 igazi csúcshardverrel rendelkezik, Négymagos, 2,2 GHz-es Qualcomm Snapdragon™ 800, 2 GB RAM, Full HD-s kijelző és 20,1 Megapixeles kamera jellemzi. A belső memória is óriási, 32 GB-os, ráadásul MicroSd-vel is bővíthető és jár még 7 GB ingyenes OneDrive felhőtárhely is mellé.

Szoftver

A Lumia 1520 gyárilag Windows Phone 8 szoftverrel kapható, de a tesztelés kedvéért én frissítettem a fejlesztők számára elérhető béta verziós 8.1-re, ami hozott számos újdonságot, melyek közül talán a legszembetűnőbbek a más rendszerekből már ismert legördíthető értesítési sáv, a csempék mögé beállítható háttérképek és a Cortana személyi asszisztens. Ugyan a 8.1 még nem végleges, ezért bőven javíthatnak rajta a kiadásig, de jelen esetben kissé instabillá vált a 1520, ami abban nyilvánult meg, hogy előfordult olyan helyzet, hogy a kijelző feloldása után várakozni kellett, vagy bizonyos alkalmazások lefagytak, de volt olyan eset is, hogy csak az újraindítás segített. Természetesen ez csak a WP 8.1-re vonatkozik, mely hivatalosan még nem is érhető el, amíg a WP 8 futott, addig nem tapasztaltam semmi hasonlót.

Hasznos funkció a Glance screen, ami lehetőséget nyújt a kijelzőn megjeleníteni az időt és a legfontosabb múltbéli eseményeket, mint például elmulasztott hívás, vagy sms. Mindez akkor is működik, mikor maga a kijelző nem aktív, ráadásul csak minimális energiafelhasználás mellett. A funkciót teljesen testre lehet szabni, beállíthatjuk, hogy folyamatosan aktív legyen, legyen kikapcsolva, vagy működhet akár csak akkor is, mikor hasznos lehet, így pl. zsebben, vagy táskában kikapcsol. Van még éjszakai mód is, az sötétben piros színben világít, így kevesebb fényt bocsájt ki, természetesen az éjszaka időtartama is beállítható, íg ha valakinek jobban tetszik a piros szín, akkor akár nappal is alkalmazhatja.

A tökéletes képek, illetve videók készítéséhez a gyári kamera alkalmazáson kívül, a Nokia Smart Cam alkalmazás is segítségünkre lesz mely olyan extrákat nyújt, mint a legjobb fénykép, mozgássor, mozdulathangsúly, tökéletes csoportkép, mozgó objektumok törlése és retusáló opciók.

A Nokia Creativ Studioval mindenki kiélheti kreativitását, számos effektet adhatunk a fényképekhez, minden féle szerkesztést elvégezhetünk vele, kiválaszthatunk akár egy színt a fotón, ami színes lesz, a fénykép többi része pedig fekete-fehér, de akár állíthatunk utólagos fókuszt is.

Fontos szempont még, hogy ezen a készüléken is megtalálható a világ minden országában ingyenesen használható offline is működő térkép és navigáció, melyek a HERE Maps és a HERE Drive + névre hallgatnak, valamint az Office 365 csomag és a Flash támogatást ugyan nem kínáló, de villámgyors Internet Explorer 10 böngésző.

Érdekes alkalmazás még a már említett Cortana, mely az Apple Siri-jéhez hasonlóan egy személyi asszisztens és bizonyos kérdéseinkre azonnal megadja a választ, megnyit egy alkalmazást, vagy rákeres a Binggel.

Természetesen ezek mellett még számos más alkalmazás is megtalálhatóa lumia 1520-on, csakúgy, mint a többi Lumián.

Adatkommunikáció / Akkumulátor

Adatkommunikáció terén sem kell hiányt szenvednünk semmiből, van LTE, NFC, WI-FI 802.11 a/b/g/n/ac, Bluetooth 4.0, DLNA, GPS, Micro-USB-B, FM rádió és a Qi vezetéknélküli töltés is támogatott.

A 3400 mAh-s akkumulátor a gyári adatok szerint 32 nap készenléti időt ígér, a gyakorlatban aktív használat mellett ez 1 napot jelent, de kis spórolással a 2 nap is kihozható belőle.

Kamera

A Nokia Lumia 1520 egyik fő erőssége a kamera. A 20,1 Megapixeles ZEISS lencséket használó PureView kamera önmagában is remek képek készítésére alkalmas, de el van látva olyan extrákkal, mint a dupla LED-es vaku, mely akár 3 méterre is elvilágít, vagy az optikai képstabilizáló. Szoftveresen is komoly támogatást kapott, a 1520, szinte mindent állíthatunk amit egy komoly fényképezőgépen és mellette számos jópofa és hasznos funkció is elérhető. Lehetőségünk van sorozatképek készítésére, melyekből a szoftver kiválasztja a legjobban sikerültet, de később is válogathatunk köztük és különböző hatásokat vizsgálhatunk meg rajtuk, valamint menthetjük el külön képként. Kihangsúlyozhatjuk a mozást úgy, hogy a hátteret kissé elmossuk, de ha a mozgó tárgyak a háttérben vannak (például egy forgalmas utcán az emberek), akkor azokat akár el is távolíthatjuk a fényképről, de akár dráma szerű sorozatot is készíthetünk. Csoportképeknél nem lesz gond azzal, hogy valaki pislog, vagy nem megfelelő az arckifejezése, mert szoftveresen arról is gondoskodtak, hogy mindenkiről a legjobb arckifejezés legyen megörökítve (lilyen esetekben is sorozatfelvétel készül). A Cinemagraph egy fénykép és egy videó keveréke, vagyis egy fényképen ki lehet választani részeket amelyek animálva lesznek. A képek mentése sem a megszokott módon történik, mivel a felbontásnak köszönhetően nagyon nagy méretű fájlok keletkeznek, ezért a teljes méretű fotó mellett egy 5 Megapixelesre tömörített változat is mentésre kerül, ami megosztáskor, vagy küldéskor jöhet jól. A képek nagyon jó minőségűek és maximálisan kinagyítva is kiemelkedően jó eredményt kapunk, nem is beszélve az éjszakai felvételekről. Az előlapi kamera 1,2 Megapixeles, nagy látószögű, HD videóbeszélgetések lebonyolítására alkalmas.

WP_20140501_16_25_36_Pro__highresi WP_20140501_16_25_50_Pro__highresi WP_20140504_09_59_00_Pro__highresi WP_20140504_10_52_29_Pro__highresi
WP_20140504_11_25_24_Pro__highresi WP_20140504_11_26_06_Pro__highresi WP_20140504_12_27_24_Pro__highresi WP_20140504_13_44_10_Pro__highresi
WP_20140512_08_36_54_Pro__highresi WP_20140517_13_58_11_Pro__highresi WP_20140517_14_43_54_Pro__highresi WP_20140518_23_13_54_Pro__highresi

Ár/érték arány

A Lumia 1520 egy kimondottan egyedi készülék, a a Windows Phone-os phablet kategória amúgy sem túl gyakori, egyedül a 1320 rendelkezik még hasonló méretekkel, de az hardveresen jóval a 1520 alatt helyezkedik el. A mindennapokban előfordul, hogy kényelmetlen ez a méret, nem éppen a legjobb zsebre rakni, de nagyon jó rajta netezni, videót, fényképeket nézni, vagy fotózni. Ha a méretét nem is nézzük, hardveresen akkor is a toppon van, így a nagyjából 200 ezer Ft-os ár ellenére is jó alternatíva lehet az Androidos eszközökkel szemben.

Specifikáció

Nokia-Lumia-1520-front

Méretek

  • Hosszúság: 162,8 mm
  • Szélesség: 85,4 mm
  • Vastagság2: 8,7 mm
  • Tömeg: 209 g
  • Képernyő és felhasználói felület
    • Kijelző mérete: 6 ”
    • A kijelző felbontása: Full HD (1920 x 1080)
    • Kijelző jellemzői: Fényerőkezelés, Irányérzékelő szenzor, Nokia Glance képernyő, Frissítési gyakoriság 60 Hz, Javított olvashatóság napfényben, Corning® Gorilla® Glass 2, Könnyű tisztítani, Nagy fényerő üzemmód, Lumia színprofil, Széles betekintési szög
    • Kijelzőszínek: TrueColor (24-bit/16M)
    • Képarány: 16:9
    • Pixelsűrűség: 368 ppi
    • Kijelzőtechnológia: ClearBlack, IPS LCD
    • Érintőképernyő-technológia: Rendkívül érintésérzékeny
    • Érzékelők: Környezetifény-érzékelő, Gyorsulásmérő, Közelségérzékelő szenzor, Giroszkóp, Magnetométer
  • Gombok és beviteli módok
    • Felhasználó által bevitt tartalom: Érintőképernyő
    • Dedikált hardveres gomb: Hangerőgombok, Kameragomb, Be- és kikapcsológomb/lezáró gomb
  • Formatípus
    • Formatípus: Klasszikus érintés

Kapcsolat

  • SIM kártya típusa: Nano SIM
  • Töltőcsatlakozók: Micro-USB
  • AV-csatlakozók: 3,5 mm átmérőjű audiocsatlakozó
  • Rendszercsatlakozók: Micro-USB-B
  • USB: USB 2.0
  • Bluetooth: Bluetooth 4.0
  • Bluetooth-profilok: Kihangosító profil (HFP) 1.5, Advanced Audio Distribution profil (A2DP) 1.2, Telefonkönyv-elérési profil (PBAP) 1.1, Általános hang-/videotovábbítási profil (GAVDP) 1.2, Távvezérelt audio-/videolejátszási profil (Audio/Video Remote Control Profile – AVRCP) 1,4, Objektumküldési profil (OPP) 1.1
  • Wifi: WLAN IEEE 802.11 a/b/g/n/ac
  • WLAN biztonság: WPA, WEP, EAP-AKA, PEAP-MSCHAPv2, WPA2 (AES/TKIP), WPA2-Enterprise, WPA2-Personal, WPA-Enterprise, EAP-SIM, WPA-Personal
  • NFC: Párosítás, A fizetésekhez biztonságos NFC, Megosztás, Címkézés
  • Egyéb vezeték nélküli kapcsolatok: Wi-Fi csatornák összekötése

Adathálózat

  • LTE hálózati sávok3: 1, 3, 7, 8, 20
  • LTE max. adatsebesség – letöltés: 150 Mbps
  • LTE max. adatsebesség – feltöltés: 50 Mbps
  • WCDMA hálózat: 850 MHz, 900 MHz, 1900 MHz, 2 100 MHz
  • WCDMA max. adatsebesség – letöltés: HSDPA – 42,2 Mbps
  • WCDMA max. adatsebesség – feltöltés: HSUPA – 5,76 Mbps
  • GSM hálózat: 850 MHz, 900 MHz, 1800 MHz, 1900 MHz
  • GSM max. adatsebesség – letöltés: EGPRS 296,0 kbps
  • GSM max. adatsebesség – feltöltés: EGPRS 236,8 kbps

Akkumulátor-üzemidők

  • Akkumulátor: BV-4BW
  • Akkumulátorkapacitás: 3400 mAh
  • Akkumulátorfeszültség: 3,8 V
  • Eltávolítható akkumulátor: Nem
  • Maximális készenléti idő: 32 nap
  • Maximális 2G beszélgetési idő: 27,4 óra
  • Maximális 3G beszélgetési idő: 25,1 óra
  • Maximális zenelejátszási idő: 124 h
  • Maximális videolejátszási idő: 10,8 óra
  • A wifihálózat maximális tallózási ideje: 13,6 h
  • Vezeték nélküli töltés: Beépített (Qi szabvány)

Processzor

  • Processzor neve: Qualcomm Snapdragon™ 800
  • Processzor típusa: Négymagos, 2,2 GHz-es

Memória

  • Felhasználói adattárhely: A készülékben, Memóriakártya
  • RAM: 2 GB
  • Memóriaegység: 32 GB
  • Bővíthető memóriakártya-típus: MicroSD
  • Memóriakártya maximális mérete: 64 GB
  • Ingyenes* felhőalapú tárhely: 7 GB

Szoftver és alkalmazások

Hatékonysági tulajdonságok

  • Funkciók (Személyes információk kezelése): Számológép, Óra, Naptár, Ébresztőóra, Emlékeztetők, Telefonkönyv, Teendők, Nappali, Gyereksarok, OneNote, Közösségi hálózatok a Telefonkönyvben, Pénztárca
  • Üzleti alkalmazások: Lync (vállalati csevegőalkalmazás) letöltése, Vállalati csatlakozó vállalati alkalmazásokhoz, Office alkalmazások: Excel, Word, PowerPoint, OneNote
  • Támogatott dokumentumformátumok: PDF, Word, Excel, OneNote, Powerpoint
  • Szinkronizálás: Exchange ActiveSync, Nokia Photo Transfer for Mac, Windows companion alkalmazás
  • A tartalom szinkronizálása: Naptár, Videó, Képek, Zene, Névjegyzék

Egyéb alkalmazások

  • A játék tulajdonságai: Érintős felhasználói felület, XBox-Live Játékok, DirectX 11

Szoftverplatform és felhasználói felület

  • Operációs rendszer: Windows Phone OS
  • Software megjelenés: Windows Phone 8 és Lumia Black
  • Szoftverfrissítések: Firmware frissítése mobilhálózaton keresztül (FOTA)

Beszélgetés

E-mail- és üzenetkezelés

  • E-mailes megoldások: Gmail, Nokia Mail, MS Exchange Active Sync, Outlook / Exchange, Windows Live/Hotmail/Outlook.com, Yahoo! Mail, Outlook / Office 365 / Exchange
  • E-mail protokoll: SMTP, IMAP4, POP3
  • E-mail funkciók: E-mail mellékletek megtekintése és szerkesztése, E-mail mellékletek, Több e-mail fiók, Mindig naprakész, HTML e-mailek, Postaláda szűrője, Üzenetfelolvasó (szöveget beszéddé alakító alkalmazás), E-mailek társalgási nézete, Összekapcsolt bejövő fiókok
  • Csevegés: WhatsApp, Skype-csevegés, Facebook, Windows Live Messenger, Hangouts, Twitter, Yahoo! Messenger
  • Üzenetkezelési funkciók: Csevegés, Csoportos SMS törlés, A legutóbb használt telefonszámok listázása, Hangüzenetek, Szöveges üzenetküldés, Egységes MMS/SMS szerkesztő, A képek automatikus átméretezése az MMS üzenetekhez, Címlisták használata üzenetküldéskor, Multimédiás üzenetküldés, Csevegésre hasonlító, csevegésalapú SMS, Egységes postaláda az SMS-eknek és MMS-eknek, Összetett SMS üzenetek a hosszú üzenetekhez, Integrált szöveges üzenetküldés és csetelés, Számkijelzés üzenetek esetén, Üzenetfelolvasó (szöveget beszéddé alakító alkalmazás)

Híváskezelés

  • Funkciók (Híváskezelés): Hangparancsok, Hívásvárakoztatás, Híváselőzmények, Hívásátirányítás, Hívásnaplók: tárcsázott, fogadott és nem fogadott hívások, Konferenciahívás, Beépített kihangosítók, Hangtárcsázás, Hangposta, Skype-hívás
  • A videohívás tulajdonságai: Skype videohívás
  • Névjegyzékek: Egy integrált telefonkönyv
  • Névjegyzék: Korlátlan
  • Csengőhangok: Letölthető csengőhangok, MP3 csengőhangok
  • Zajszűrés: Többmikrofonos háttérzajszűrés
  • Beszédkodekek: GSM FR, GSM HR, AMR-NB, AMR-WB, GSM EFR

Készülékbiztonság

Biztonság

  • Vállalati biztonsági funkciók: Hardveres gyorsítású készüléktitkosítás, Távoli biztonsági házirendek betartásának ellenőrzése
  • Általános biztonsági funkciók: Firmware frissítése, Készülékzár, PIN-kód, Készülékzár jelszava, Nyomon követés és védelem az interneten keresztül, Alkalmazástanúsítvány, Alkalmazások tesztelése, Biztonsági mentés és visszaállítás interneten keresztül, Adathalászattal szembeni védelemmel ellátott böngésző, Távoli készüléklezárás az interneten keresztül, Távoli adattörlés a készülékről interneten keresztül, Biztonságos indítás
  • Támogatott biztonsági szabványok: TLS v1.0, TLS v1.1, TLS v1.2, SSL v3.0, A „B” programcsomag titkosítása

Megosztás és internet

Böngészés és internet

  • Böngésző: Internet Explorer 10
  • Közösségi alkalmazások: Facebook, LinkedIn, Twitter
  • Fényképmegosztás: Facebook, Küldés e-mail mellékletként, Megosztás Bluetooth-on keresztül, Flickr, Picasa, Képek és videók megosztása érintéssel NFC-n keresztül, Nokia Beamer, Lejátszás tévén a Nokia Play To DLNA alkalmazással
  • Videomegosztás: Videomegosztás a közösségi oldalakon és az interneten, Facebook, Flickr, Joyn-videohívás megosztása, Picasa, Lejátszás tévén a Nokia Play To DLNA alkalmazással, Videomegosztás NFC-vel, YouTube
  • Pozíció megosztása: WP helymegosztás, Foursquare
  • Wifi internetelérési pont: Akár 8 wifit is engedélyezhetnek az eszközök

Megosztás és internetes alkalmazások

  • Nokia Beamer: Megoszthatod képernyődet családoddal, munkatársaiddal és barátaiddal, és ehhez csak annyit kell tenned, hogy ráirányítod Nokia Lumia telefonodat a http://beam.nokia.com webcímet megjelenítő bármely kijelzőre. Élő Lumia-képernyődet is megoszthatod, ha elküldesz egy hivatkozást e-mailben, SMS-ben vagy egy közösségi hálózaton keresztül.

Navigáció

GPS és navigáció

  • Navigációs funkciók és szolgáltatások: HERE Drive+, HERE Maps
  • A navigáció tulajdonságai: Útmutatás a tömegközlekedési útvonaltervezéshez, Ingyenes* térképek, Offline térképek, Kiterjesztett valóság és LiveSight, Automatikus nappali/éjszakai nézetváltó, A legújabb térképek letöltése Wi-Fi-kapcsolattal, Ingyenes, globális, hangvezérelt, lépésről lépésre vezető autós navigáció, Ingyenes*, lépésről lépésre történő gyalogos navigáció, Figyelmeztetések a sebességkorlátozásokról
  • GPS funkciók: Mobil- és Wi-Fi hálózati helymeghatározás, A-GPS, A-GLONASS, Magnetométer

Helymeghatározási és navigációs alkalmazások

  • HERE Maps: Fedezd fel a környék legjobb helyeit a HERE Maps segítségével. Az új LiveSight technológia érdekes helyeket mutat meg a kijelzőn. Derítsd fel a bevásárlóközpontokat, az állomásokat és még sok minden mást a helyszíntérképekkel. Férj hozzá a kedvenc helyeidhez bármelyik HERE alkalmazásból és a here.com weboldalról.
  • HERE Drive+: Navigálj biztonságosan a globális, ingyenes*, lépésről lépésre követő navigáció segítségével és a valódi offline támogatással, amelyet kínál. A HERE Drive+ hangos sebességkorlátozás-figyelmeztetéseket, az alkalmazáshoz használható vezérlőpultot és ingázási segítséget kínál. Férj hozzá a kedvenc helyeidhez, és mentsd el őket bármelyik HERE alkalmazásból és a here.com weboldalról.
  • HERE Transit: Találd meg az utadat busszal, vonattal és metróval – mindezt egyetlen egyszerűen használható alkalmazás segítségével. Hasonlíts össze útiterveket, indulási és érkezési időket és gyalogos távolságokat több mint 700 városban és 50 országban. A hálózaton keresztül érkező frissítéseknek köszönhetően mindig megtudhatod a legújabb útvonalakat és menetrendeket.

Fényképezés

Fő kamera

  • Elsődleges kamera érzékelőmérete: 20 MP, PureView
  • Kamera fókuszának típusa: Autofókusz kétfokozatú exponálógombbal
  • ZEISS lencsék: Igen
  • Az érzékelő mérete: 1/2,5″ méretű
  • Kamera F-száma/rekeszértéke: f/2,4
  • Kamera fókusztávolsága: 26 mm
  • A kamera minimális fókusztartománya: 10 cm
  • Kamera képformátumai: JPEG/Exif
  • Kamera vakujának típusa: Kettős LED vaku
  • Vaku hatótávolsága: 3.0 m
  • Vakumódok: Ki, Automatikus, Be

Fő kamerafunkciók

  • Kamerafunkciók: 6 lencsés optika, Hátsó képérzékelő világítás, Nagy felbontású zoom, 2x, Optikai képstabilizálás, PureView
  • A digitális fényképezőgép kiegészítői: Bing látvány, Cinemagraph lencsék, Creative Studio, Nokia Camera, PhotoBeamer

Fényképezős alkalmazások

  • Nokia Camera7: A Nokia Camera egy alkalmazásban egyesíti a Nokia Pro Cam és a Nokia Smart Cam funkcióit. Segítségével megtapasztalhatod a Nokia kamera által kínált exkluzív felhasználói élményt, képeidet gyorsan szerkesztheted és megoszthatod.
  • Creative Studio: Hozz ki még többet a képeidből ezzel a gyors és egyszerű fényképszerkesztővel. A Creative Studio szerkesztési eszközeivel gyorsan módosíthatod a színegyensúlyt, eltüntetheted a vörös szemeket, és különböző szűrőket alkalmazhatsz. Ezt követően pedig oszd meg a képeidet közvetlenül a Facebookon vagy a Twitteren.
  • Cinemagraph: Fényképek és filmszerű animációk varázslatos keveréke, amely szinte élőnek tűnő képeket hoz létre. A kiválóan használható, a kijelzőn megjelenő segítséggel kiválaszthatod a fotód animált részét, és egyszerűen hozhatsz létre, illetve szerkeszthetsz Cinemagraph mozgóképeket. A Cinemagraph mozgóképeket közösségi oldalakon, e-mailben és üzenetküldéssel oszthatod meg a barátaiddal.
  • Panorama: Lásd a teljes képet a Nokia egyszerűen használható Panorama alkalmazásával. Egyszerűen készítsd el a képeidet, és az alkalmazás automatikusan összefűzi őket egyetlen tökéletes képbe. Miután elkészült a panorámakép, oszd meg közvetlenül a Twitteren vagy a Facebookon.
  • Nokia Storyteller: A Nokia Storyteller interaktív HERE-térkép használatával történetekbe rendezi fényképeidet időrendben és hely szerint csoportosítva. A Cinemagraph mozgóképek és az okosfényképek lejátszása automatikus. Nézd meg az érdekes helyeket azokhoz közel, amelyeket már lefényképeztél, és jelenítsd meg az elérhetőségi adatokat, a hívásokat vagy az e-maileket közvetlenül a Storyteller alkalmazásból, hogy újra átélhesd az utazást elejétől végéig, ahogy ténylegesen megtörtént.

Képkészítés

  • Felvételi módok: Videó, Állókép
  • Témamódok: Automatikus, Sport, Éjszaka
  • Fehéregyensúlymódok: Felhős, Izzólámpa, Fénycső, Napfény, Automatikus
  • Fényérzékenység: Automatikus, ISO 100, ISO 200, ISO 400, ISO 800, ISO 1600, ISO 3200, ISO 4000
  • Fényképek megtekintője: Hónap, Fotószerkesztő, Album, Időrend, Fotóalbum, Kedvencek, Nokia Storyteller, Fényképek közösségi hálózatokból

Másodlagos kamera

  • Másodlagos kamera felbontása: 1280 x 960 pixel
  • Másodlagos kamera f-száma/rekeszértéke: f/2,4
  • Másodlagos videokamera – egyéb funkciók: Videofelvétel, HD 1,2 megapixel, nagy látószögű, Fényképezés, Videohívás

Zene és hangfunkciók

Zene

  • Zenealkalmazások: Nokia MixRadio, Xbox Music
  • DRM-támogatás: PlayReady
  • Hangfunkciók: Audio streaming (folyamatos letöltés), Zenelejátszó, Médialejátszó, Az album képanyagának megjelenítése a zenelejátszóban, Offline zenelejátszás felhőből, Zenelejátszás felhőből, Dolby fülhallgató, Grafikus szabályozó, Podcastok

Zenealkalmazások

  • Nokia MixRadio: Képzelj el egy rádióállomást, ahol minden egyes zeneszámot csak neked játszanak, és olyan zenék közül válogatnak, amelyeket szeretsz, vagy biztosan szeretnél megismerni. Bemutatjuk a Nokia MixRadio alkalmazást, amely ingyenes, folyamatos zenei letöltést kínál neked az ízlésednek megfelelő válogatásokkal, mindössze egy kattintásra tőled. Nincs előfizetői díj, nincsenek reklámok – csak a nagyszerű zene nap mint nap.

Zenei formátum

  • Kodekek: MP3, AAC LC, AMR-NB, WMA 9, GSM FR, HE-AAC, HE-AACv2, WMA 10 Pro
  • Hangformátumok: MP4, AAC, MP3, M4A, WMA, 3G2, AMR, 3GP, ASF

Rádió

  • Rádiófunkciók: Internetes rádió, FM-rádió

Beszéd- és hangfelvétel

  • Felvétel: Hangfelvétel MMS-ben, Hangfelvétel a OneNote-ban
  • Hangfelvétel fájlformátumai: AMR
  • Hangfelvételkodekek: AAC LC, AMR-NB, GSM FR
  • Hangfelvétel-funkciók: Nokia Rich Recording négy mikrofonnal

Videó

Fő videokamera

  • Kamera videofelbontása: 1080p (Full HD, 1920 x 1080)
  • Kamera videoképkocka-sebessége: 30 képkocka/másodperc
  • Kamera videozoomja: 3 x
  • Videolejátszási képkockasebesség: 30 képkocka/másodperc
  • Videolejátszó kodekjei: H.263, H.264/AVC, MPEG-4, VC-1, Windows video
  • Lejátszható videofájl-formátumok: 3G2, 3GP, MP4, WMV, AVI, M4V, MOV
  • Videofelvétel-formátumok: MP4/H.264
  • Video-fehéregyensúlymódok: Felhős, Fénycső, Izzólámpa, Automatikus, Napfény

Fő videokamera funkciói

  • Videók folyamatos letöltése: YouTube böngészés és folyamatos videoletöltés, Folyamatos letöltés videoszolgáltatóktól és az internetről, Progresszív videoletöltés, Nokia Video Upload alkalmazás
  • Videofelvétel-funkciók: Videozoom, Optikai képstabilizálás, Folyamatos autofókusz, Nokia Rich Recording négy mikrofonnal, Nokia Video Trimmer alkalmazás, Sztereó hangfelvétel, Videomegvilágítás

Másodlagos videokamera

  • Másodlagos videokamera felbontása: 720p (HD, 1280 x 720)
  • Másodlagos kamera videoformátumai: MP4/H.264

Környezet

Környezetvédelmi funkciók

  • Anyagok8: PVC-mentes, Újrahasznosított anyagokat tartalmaz, A termék a felületén nikkelmentes, BFR-től, rFR-től mentes a Nokia vegyianyag-listájának megfelelően, Újrahasznosított műanyagokat tartalmaz
  • Energiahatékonyság: A képernyő fényerejének automatikus beállítása, Takarékos üzemmód funkció, Energiatakarékos töltő
  • Környezetbarát tartalom és szolgáltatások: A Nokia Áruházban elérhető, HERE Drive: útvonal-optimalizálás, HERE Maps: gyalogos navigáció
  • A termék újrahasznosítható (max.): Alapanyagként és energiaként 100%-ban újrahasznosítható
  • Felhasználói útmutató: Rövid, nyomtatott útmutató, a teljes útmutató megtalálható a nokia.com oldalon, Felhasználói útmutató a készüléken
  • Csomagolás: Újrahasznosítható anyagokból készült, Minimalizált méretű csomag, A csomagolás 100%-ban újrahasznosítható, Akár 80%-ban újrahasznosított anyagokat tartalmaz, Akár 100%-ban tanúsított farostanyag

Kezelhetőség

Kezelhetőségi tulajdonságok

  • Hang: Rezgő értesítések, A BT nyakpánttal kompatibilis, TTY támogatása, Videohívás
  • Látvány: Rezgő értesítések, Hangfelismerés, Betűméret növelése, Hangparancsok, Testre szabható főképernyő, Kontrasztos mód, Képernyőolvasói kompatibilitás
  • Fizikai tulajdonságok: Hangparancsok, Testre szabható főképernyő, Hangüzenetek, Kihangosító, Hangfelismerés

Mit rejt a doboz

Doboz

  • Értékesítési csomag: Nokia Lumia 1520, Nokia MicroUSB töltő AC-60, Nokia töltő- és adatkábel CA-190CD, Nokia fülhallgató WH-208, Quick guide, MicroSIM tű

Végezetül még egyszer köszönjük a készüléket a Nokia Magyarországnak!

Hirdetés
ÁTTEKINTÉS
Dizájn/Megjelenés
9
Szoftver
9
Hardver
9,5
Kamera
10
Adatkommunikáció/Akkumulátor
9
Ár/Érték arány
9
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.
nokia-lumia-1520-tesztKiemelkedő!