A mobilfotózás mindennapjaink részévé vált az elmúlt évek során, így nagyon fontos szempont lehet, hogy milyen kamerával felszerelt készüléket választunk. Általános tévhit, hogy minél nagyobb a kamera megapixele, annál jobb képeket készít. Erre azt mondanám, hogy nem feltétlen jobbat, inkább nagyobb felbontásút. A kameráknál rengeteg más szempont is van. Nagyon fontos szerepe van a rekeszértéknek, ami azt befolyásolja, hogy mennyi fényt enged a lencse a szenzorba, szintén fontos a képfeldolgozó egység tulajdonságai, a szenzorméret és amiről most kicsit részletesebben szó lesz, az a fókuszálás. Fotótechnikában két nagy kategória van a autófókuszt illetően: aktív és passzív.
Az aktív AF esetében a rendszer a lencse előtt lévő tárgyak távolságát méri, így állítja be a fókuszt. Ez többféleképpen is működhet, lehet ultraszonikus hanghullámok segítségével vagy infravörös fénnyel. Ilyenkor a kamera kibocsájtja a hanghullámokat/fényt és a visszaverődés időtartamának függvényében méri meg, hogy milyen távol van egy tárgy. A mobiltelefonoknál aktív fókuszként a lézeres autófókusz a közismert.
A passzív AF-nál az optikai rendszerbe jutó képet elemzi a rendszer. Ebben az esetben nem generálódik energia, tehát nem küld jelet a tárgy felé (persze ha nincs elég fény, akkor valamilyen mesterséges fény segítségével fókuszál, de ebben az esetben sem ez a mérési alap). Ennek két típusát ismerhetjük, az egyik a kontraszt alapú, a másik pedig a fázisdetektálós (PDAF) autófókusz.
Ezeknél nem jelenthető ki egyértelműen, hogy melyik a jobb, inkább azt mondanám, hogy más a technológia, mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya.
Kontraszt alapú fókusz
Ennél technológiánál az elv az, hogy a rendszer a részleteket keresi, ahol vannak színbeli/árnyalatbeli eltérések, minták, motívumok, formák. Az egyszínű homogén felületeken nem találja meg a részleteket, így azokra nem tud élességet állítani.
Megtalálható: a legtöbb okostelefonban
Előnyös: állóképeknél, részletgazdag környezetben, pl. tájkép
Hátrányos: mozgó objektumok és rossz fényviszonyok esetében
Fázisdetektálós autófókusz
A PDAF alapú fókuszálást szokták nevezni fázisdetektálós, fázis-különbség alapú vagy fáziseltolásos autófókusznak is, akármelyiket hallod, ugyanarról van szó. A fázis-különbség talán a legmegfelelőbb elnevezés erre a módszerre, ugyanis a két, egymással ellentétes irányban szembe állított prizma segítségével, a fázis eltéréséből lehet meghatározni, hogy a tört kép felső, vagy alsó részén van-e jobb irányba eltolódva a kontrasztos él részlete.
A fenti videóban látható a PDAF megoldás működése a gyakorlatban. Ennek a technológiának az előnye a mobilfotózásnál, hogy a fókuszidő sokkal gyorsabb lesz.
Megtalálható: a legtöbb közép-,felsőkategóriás okostelefonban (iPhone 6-tól, Galaxy S5-től, Xperia XZ, OnePlus 3T…)
Előnyös: mozgó objektumok esetében folyamatosan fókuszál
Hátrányos: burst módban (sorozatfelvételnél) különböző objektumokon, rossz fényviszonyok mellett
Lézeres autófókusz
A lézeres autófókusz ékes példája az aktív fókuszálási metódusnak. Ebben az esetben a kamera mellett találunk egy általában fekete külön részt, ahonnan a lézer lepásztázza a kamera által látott objektumokat és a fény visszaverődésének ideje alapján határoz távolságot. Az alacsony intenzitású lézer fény az emberi szemnek láthatatlan és teljes mértékben ártalmatlan, nem úgy, mint az olcsó játék lézerek, melyek meg is vakíthatnak. Ennek a technológiának egyértelmű előnye a kontraszt alapúhoz képest, hogy sokkal pontosabb.
Megtalálható: pl. LG G5, Xperia XZ, Huawei P9, Honor 8, OnePlus 2
Előnyös: bizonyos pontra fókuszálás esetén gyors, korlátozott fényviszonyok mellett
Hátrányos: tájképeknél, amikor a fotózni készült objektum messze van a kamerától, ablakon keresztül
Hibrid autófókusz
A mobiltelefonok esetében amelyik rendelkezik lézeres autófókusszal, az általában fázis-különbség alapú megoldással is bír, a gyártók előszeretettel kombinálják az aktív és passzív metódusokat, vagy éppen a kontraszt alapút a fázisdetektálóssal.
Miért? Mindegyik megoldásnál olvashattatok előnyöket és hátrányokat, a hibrid megoldások pedig azt próbálják elérni, hogy ne legyenek hátrányok, készítsen a készülék jó képet egyaránt mozgó objektum, tájkép és közeli felvételek esetében is, ilyen a Huawei-nél a P9 óta használt rendszer vagy ami például a Sony Xperia XZ-ben, X Compact-ban is megtalálható.
Még egy megoldást kiemelnék. Ennél alapvetően nem kombinálásról, inkább továbbfejlesztésről van szó és ez a Galaxy S7 óta ismert Dual Pixel technológia. Fundamentálisan ez egy fázisdetektálós megoldás, amit a Samsung továbbfejlesztett. Alapvetően a PDAF esetében a különleges diódákat a pixelekbe ágyazzák (Apple is ilyennel rukkolt elő az iPhone 6-ban Focus pixel néven), azonban ezek szétszórva, egymástól távol vannak, illetve a szenzor pixeleinek mindössze 5-10%-át lehet fókuszra használni.
A Samsung azonban megoldotta, hogy minden egyes pixel fókuszpixel legyen, ennek köszönhetően a fókusz nagyon pontos és elképesztően gyors. Ez a technológia nem új, csúcskategóriás DSLR és MILC kameráknál már korábban is alkalmazták, azonban okostelefonba a Galaxy S7-ig senki sem implementálta.
Remélem, hogy hasznos volt ez a kis szösszenet a mobilfotózásról, különösen a fókuszálásról, ha igen, akkor bökj a tetszikre, ezzel jelezve, hogy legyenek még ehhez hasonló témák.
