Hirdetés

A Microsoft vette meg 2 évvel ezelőtt a Nokia márkát, amit 2024-ig használhat. Azonban a Microsoft-ra keresztelt Lumia eszközök nem annyira sikeresek, mint amennyire a redmondi vállalat szeretné, ezért úgy döntött, hogy eladja mobil divízióját és vele együtt 4.500 alkalmazottját.

2016 első negyedévében a Microsoft mindössze 2.3 millió Lumia eszközt tudott eladni világszerte, ami bőven nem teljesítette az elvárásokat. Tavaly ilyenkor az eladások száma 8.6 millió volt, ami 73%-os visszaesést jelent. A Microsoft Windows-ért felelős vezetője, Terry Myerson beismerte, hogy idén nem a Windows Phone eszközök lesznek a vállalat fókuszában. Ennek ellenére Terry elmondta, hogy lesznek még mobil eszközök a Microsofttól, de többet nem árult el. Vélhetően a Surface Phone-ról lehet szó, amit jövőre dobhat piacra a Microsoft. Ami biztos, hogy nem valószínű, hogy látni fogunk mostanság új Lumia márkajelzésű okostelefont.

De hogy visszatérjek a cikk lényegére, a Microsoft mobil iparágát nem más vásárolja meg, mint az Apple-el szoros együttműködésben álló vállalat, a Foxconn. A Microsoft átadja 4.500 munkavállalója mellett a Nokia brandet, szoftverét, szolgáltatásait és minden egyebet, amiben megállapodnak majd. Az ár pedig 350 millió dollár, ami átszámolva kb. 101 milliárd forintnak felel meg.

Hirdetés
FORRÁSTheVerge
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.