A Google körülbelül két hete leplezte le, miként is fogják hívni az idei Android verziót. Most pedig már a teljes verzió is letölthető. Tegnap este a használható kiadást is közzétették, első körben a Google Pixel telefonokra.
Az Android 10 kinézetben nagyon hasonlít a 9.0 Pie kiadásra. A két legszembetűnőbb változás a rendszer szintű sötét-téma és továbbgondolt gesztusvezérlés benne.
A Beállítások menüpont egyes elemei más helyre kerültek és a névjegyzék is színesebb, mint amit korábban megszokhattunk. A fontosabb változások a felszín alatt keresendők. Az alkalmazásengedélyek ezentúl könnyebben használhatók, a kamera alkalmazáson belül pedig a DNG-RAW és éjszakai módok bekerültek a kezdőoldal opciói közé, így kevesebbet kell keresgélnünk, ha használni szeretnénk őket.






A Mobilaréna csapata már fel is telepítette az új szoftvert egy Pixel 3a készülékre és egy kicsit jobban is kifejtették milyen változások is történtek az új verzióban.
Az Android 10 már a Pixel, Pixel XL, Pixel 2, Pixel 2 XL, Pixel 3, Pixel 3 XL, Pixel 3a és Pixel 3a XL készülékekre telepíthető. Az Essential Phone-ra is megjelent a frissítés, valamint már a OnePlus 7 Pro és Redmi K20 Pro készülékekre is letölthető. Igaz, utóbbi két készülékre még nem a teljes szoftver érkezett meg, csupán publikus béta.
Ti várjátok már az Android 10-et a mobilotokra?