Május 29-én jön a Honor 90 és a Honor 90 Pro, így nézhetnek ki a pletykák szerint.
Egy hónapja a Digital Chat Station, az ismert szivárogató azt állította, hogy a Honor 90 széria kevés újdonságot hoz a Honor 80-as sorozathoz képest. Most megérkeztek az első képek, amelyeken az új mobilok láthatóak, ebből pedig látszik, hogy a megjelenésben történt előrelépés.
A jobb oldalon látható Pro modellen látszik, hogy a kamerái megtartják a lekerekített hatszög alakú formát, ezúttal azonban két szigetben csoportosulnak, illetve a hátlap textúrája is kettéválik.
A korábban megjelent pletykák arra utaltak, hogy a Pro modell megtarthatja az ISOCELL HP3-as, 200 megapixeles érzékelőjét, valamint a Snapdragon 8+ Gen 1 hajthatja, 1224p-s lekerekített kijelzővel és 90W-os vezeték nélküli töltés támogatásával rendelkezhet (ez az elődben 66W volt).
A sima Honor 90 kamerái is két szigetre oszlanak, de ezek kör alakúak, valamint azt sejteni még, hogy 66W-os töltés támogathat a mobil.
A kiszivárgott kép a bejelentés dátumát is tartalmazza, eszerint a Honor 90 páros május 29-én mutatkozhat be, fél évvel a 80-as széria megjelenését követően.