Hirdetés

Úgy tűnik, maradhat a Qualcomm a beszállító, leállíthatja az Apple a saját WiFi csip készítését.

Az Apple egyre kevésbé szeretné magát a beszállítókra bízni, így amit csak lehet, maga készítene, ráadásul minél inkább több lábra állítaná a gyártást is.

Leállíthatja az Apple a saját WiFi csip készítését

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a saját 5G modem, sőt, még a kijelzőgyártás is tervben volt a cupertinói vállalatnál.

Ming-Chi Kuo legutóbbi elemzése arra utal, hogy az Apple hátralép egyet, egyelőre nem folytatja a saját WiFi csip projektjét, így marad a Qualcomm a beszállítója.

A csippel foglalkozó csapat erőforrásait inkább a saját lapkák tervezésére fordítaná az almás cég, ráadásul Kuo arra is rávilágított, hogy a saját WiFi csipnél fontosabb a saját 5G csip projektje, így érthető, ha az Apple ennek megfelelően allokálja az erőforrásait.

Az iPhone 15 széria már megkaphatja a WiFi 6E-t, ami nem túl meglepő azután, hogy az M2-es gépek már ezzel érkeztek.

Hirdetés
FORRÁSGSMArena
Márkus Marcell
A Tech2-n főként mobilokról olvashattok tőlem, de közösségi médiáról, streaming szolgáltatókról, Kuo és Gurman elemzéseiről és újabban már okosvécéről is informálódhattok.