Oly hosszú évek után végre terítékre került egy Super Mario World klón. A Kitsune Tails azonban nemcsak szimplán majmolja a máig népszerű elődöt, hanem picit bővíti a mechanikáját.
A Nintendo és az egyetemes videojátékok történelmének egyik legnagyszerűbb platformerének számít az 1990-ben piacra dobott (hatodik) Mario epizód. Jómagam többször végigjátszottam SNES konzolon, ezért pár hónappal ezelőtt jócskán rácsodálkoztam, hogy az ingyenes Super Bernie World Kitsune Zero című fizetős kiegészítője után a folytatás már a felmenőjénél sokkal kreatívabb Super Mario World alapján készül. A közel két esztendővel ezelőtt megjelent előzmény legnagyobb sajnálatomra harmat gyengén, pontosabban a copy/paste mivolta révén meglehetősen ötlettelenül sikerült, így volt bennem némi félsz is a Kitsune Tails-t illetően.
A japán folklór világában játszódódó második epizód immáron önálló ügyességi játékként debütált először személyi számítógépeken és a történet egyetlen korábbi eseményre tett apócska utalást leszámítva szólóban is megállja a helyét. A főszereplő ismét ugyanaz a bájos, különböző paranormális képességekkel rendelkező kitsune (a távolkeleti mitológiában róka). Egy napon elindul a hőssé válás útján, ám előtte randevúzik egy varázslónővel, akivel ráadásul előzőleg rendkívül szoros barátságot ápoltak egymással. Pechjére kiderül róla, hogy már régóta nem az az elbűvölő boszorkány, kire a fiatal leányzó régről emlékezett.
A Kitsune Tails sztorija egészen fordulatos, melyben a pályák között szellemes párbeszédek színesítik az eseményeket, a több órányi végigjátszás alatt pedig 100%-ban minőségi, angol nyelvű szinkronmunka tolmácsolásában élvezhetjük a pábeszédeket. A feladatunk alapvetően nem túl bonyolult és ha az olvasónak/játékosnak volt korábban dolga a fentebb említésre került klasszikussal, akkor alapvetően könnyedén rá fog érezni tesztalanyunk letisztult játékmenetére, aminek apropóján valamennyi lineáris pályán egész egyszerűen el kell jutnunk az elejétől a végéig. Ez azonban nem mindig sétagalopp, s számos különös szerzet akarja a vesztünket, de szerencsére a fejük búbjára ugorva viszonylag könnyedén kiiktathatjuk őket.
A legnagyobb újdonság ezúttal a Mario sárga köpenyét „helyettesítendő” spéci ruházatok jelentik. Általában hasonlóan, vagyis a levegőben lógó téglák széttörése után juthatunk hozzájuk, azonban tulajdonságaik alapján jóval változatosabb a felhozatal, ezért pályaspecifikusan soha nem tudhatjuk, hogy éppen melyik kerül az orrunk elé, ugyanis valamelyikkel például az úszási képességünket kamatoztathatjuk, de dobálhatunk lándzsákat, amelyekre felugrálva eljuthatunk addig lehetetlennek tűnő helyekig vagy magunkhoz kaphatunk rövid távon repülésünket támogatandó farkincát is. A pályák között olykor teljesíthetünk bónusz küldetéseket is: teszem azt, össze kell párosítani a kártyákat – a jutalom természetesen pénz, amiket a főszereplő falujában lévő boltban (öltözékekre) vagy árkád gépeknél tudunk elkölteni.
Akit nem zavar az LMBTQ tartalom, annak bátran ajánlható a Kitsune Zero. Az alkotók kifejezetten ügyelek arra, hogy a romantikus szál ne töltelékként, amolyan Netflix stílusban legyen ábrázolva, hanem a történet szerves részét képezze. Egyébként pedig igazán profin összerakott ügyességi játékról beszélünk: kevés igazán egyedi dolgot fedezhetünk fel benne, de mindazt frappánsan adja elő azt, amit kínál.
Pontszám: 7/10
Fejlesztő: Kitsune Games
Kiadó: MidBoss
Platform: PC
