A Samsung csendben leleplezte legújabb belépőszintű telefonját, a Galaxy J7 Prime 2-t, amely a vállalat indiai weboldalán jelent meg. A telefon egy frissített verziója a Galaxy J7 Prime-nak, kisebb változtatásokat kapott, úgy mint a fejlesztett előlapi kamera.
A Samsung Galaxy J7 Prime 2 valószínűleg ugyanazzal az Exynos 7870 lapkával lett ellátva, mint amivel a J7 Prime is rendelkezik, mert a processzor órajelének sebessége 1,6 GHz. Az Android Nougattal futó telefon fő ütőkártyája az újratervezett, f/1.9-es rekeszértékű 13 megapixeles szelfikamera, amelyet AR (kiterjesztett valóság) technológiával is eláttak, így most már élő AR matricákkal és szűrőkkel is szórakozhatnak a felhasználók. Ami a memóriát illeti, 3 GB RAM segíti a készüléket 32 GB belső tárhely társaságában, amely egészen 256 GB-ig bővíthető.
Méretben a telefon nem változott elődjéhez képest, 151,7 x 75 x 8 milliméterrel bír, a súlya pedig 170 g. Az akkumulátor kapacitása is maradt ugyanaz: 3,300 mAh felel a megfelelő töltöttségért, amit microUSB porton keresztül tölthetünk. Fekete és pezsgőarany színekben lesz kapható, ami pedig az árat illeti, 175 eurós árcédulát kapott, vagyis körülbelül 52.000 forintba kerül. A Galaxy J7 Prime 2 tehát egyelőre csak Indiában elérhető, nem tudni, hogy más országokban, illetve Magyarországon mikor lesz kapható.












