2017 márciusában megjelent a TAG Heuer első, moduláris okosórája, amely a Connected Modular 45 nevet kapta. Ez egy 45 mm-es átmérőjű óra, így inkább csak a férfiák számára, illtve a nagyobb csuklóval rendelkező nők számára volt kényelmes. A vállalat úgy döntött, hogy kiad egy kisebb okosórát is, azonban nem csak a méret kapott frissítést. Az új Connected Modular 41 számos fejlesztésen esett át az előző modellhez képest.
Ahogy az előzőhöz hasonlóan, a név itt is mutatja a számlap méretét. A TAG Heuer az Intellel és a Google-lel működött együtt. A Connected Modular 41 egy világosabb képernyőt kapott, amelynek 390 x 390 pixel a felbontása. Ami a memóriát illeti, 1 GB RAM-mal rendelkezik, amelyhez 8 GB tárhelylehetőség társul. Az Apple Watch-hoz hasonlóan a TAG Heuer új 41 mm-es modelljéhez kilenc különböző óraszíjat választhatunk, így könnyen öltözhetünk az aktuális ruhánkhoz is.
Ahogy elődje, úgy ez az okosóra is 50 méterig vízálló, valamint GPS-szel és NFC-vel is rendelkezik. Az okosóra Android 4.4-től és iOS 9-től felfelé kompatibilis a mobilokhoz. A Connected Modular 45 sem a kedvező áráról volt híres, utódja sem arról lesz, hiszen egy 1200 dolláros árcédulát kapott, azaz körülbelül 295.000 forintra tehető. Arról még nincs információnk, hogy Európába pontosan mikor érkezik meg.