A Huawei még adós az idei Mate-szériával és most az egyik tagot be is mutatták, hivatalos a Huawei Mate 20 Lite. A tavalyi modellhez képest azért határozottan van előrelépés, többek között van USB Type-C portunk, NFC, de hardveresen és kamerában is jobb lett.

A Huawei Mate 20 Lite külsőleg annyiban változott, hogy a fém házat üveg hátlapra és fém keretre cserélték, illetve a 6,3 hüvelykes, FHD+ felbontású, IPS kijelző kapott egy notch-ot is, ami 2018-ban lassan közös nevezőnek mondható az okostelefonoknál.

A doboz tartalma, ha megveszed

Ez az első készülék a Huawei új Kirin 710-es lapkájával, ami 12 nanométeres csíkszélességgel készült, kisebb méretű, nagyobb teljesítményre képes, ugyanakkor energiahatékonyabb is. Rendszermemóriából 4 GB-ot kapunk (RAM), a tárhely pedig 64 GB, amit lehet bővíteni 256 GB-ig.

A Huawei az új készüléknél látványosan nekifeküdt az AI-nak, az Android 8.1 Oreo alapokon futó EMUI 8.2-t rengeteg mesterséges intelligencia alapú funkcióval bővítették. Az alap felület nem változott az előző modellekhez képest, azonban itt már alapból van arcfelismerés, Lift mód (gyors hálózat váltás liftben), AI zajcsökkentés (a jobb hívásminőség érdekében), AI Galéria (okosabb lett a keresés) és igaz, hogy ez nem AI, de megkapta a GPU Turbót is, tehát a játékmenet is stabilabb lett.

A kétszer két kamera itt is megtalálható, azonban a felbontásokon változtattak, az előlapra egy 24 (f/2.0) + 2 MP-es duó került, a hátlapra pedig egy 20 (f/1.8) + 2 MP-es páros került. A szoftvert itt is telitűzdelték AI funkciókkal, van témafelismerés, HDR Pro mód (nem ég ki a háttér), különböző portré megvilágítások, illetve mesterséges intelligencia alapú arcszépítés.

A tok nem alap tartozék

A Huawei Mate 20 Lite akkumulátora 3750 mAh kapacitású lett, ami egy másfél napos üzemidőt gond nélkül hozni fog, a mobil szeptember 10-től lesz elérhető 129.990 Ft-os kezdőáron a hivatalos viszonteladóknál fekete, kék és arany/krém színekben.