Az okostelefonok világát éljük, ha nem követed egy évig, hogy milyen újdonságok vannak, akkor lemaradsz mint a borravaló, pedig pár évvel ezelőtt még hírből sem lehetett hallani okostelefonokról, mindenki élte a saját kis személyes interakciókban gazdag világát, mára pedig szinte mindenkivel okostelefonon keresztül tartjuk a kapcsolatot, mert így költséghatékonyabb és egyszerűbb.

Az Archos jóvoltából eljutott hozzánk két nyomógombos készülék és a videó készítése közben felmerült bennem a kérdés, hogy ki használ manapság még ilyen eszközt?

Kinek érdemes egyáltalán butatelefont vásárolnia?

Ezt vizsgálhatjuk akár korosztály alapján is. Gyermekek. A 21. század tévés rémhíreinek korában a szülők minden pillanatban szeretnék biztonságban tudni gyermeküket, ennek legjobb módja a mobiltelefon, azonban ha a szülő nem szeretne több tízezer forintot költeni egy jól működő okostelefonra, akkor kizárólag kapcsolattartás céljából jó vásár lehet egy 10.000 Ft alatti nyomógombos eszköz, hisz például egy 10 éves gyereknek jellemfejlődés szempontjából nem biztos, hogy az okostelefon a legelőnyösebb, ebben a korban inkább a társaival beszélgessen. Ha butatelefonja van a gyereknek, akkor kisebb a valószínűsége, hogy iskolában előveszi azt.

Középkorosztály. Itt két felhasználási terület jut eszembe. Bulitelefon és munkástelefon…A lényeg ugyanaz mindkettőnél, az ember félti a drága okostelefont, viszont ha egy ilyen olcsó mobilt elhagy vagy tönkremegy, az nem akkora tragédia, egy SIM-et viszonylag olcsón lehet pótolni, mint egy betört, beázott, kilapított okostelefont.

Persze nem mindenki szeretne élni ezzel a lehetőséggel sem, alternatív megoldás lehet, ha az ember vigyáz a telefonjára, zárható zsebbe vagy táskába teszi az okostelefont vagy épp ütésálló tokban tartja, de ha nem szeretnénk aggódni amiatt, hogy jaj éppen megvan-e még az okostelefon, akkor egy ilyen olcsóbb mobil beszerzése optimális megoldás lehet (nem mindenkinek nyilván).

Végül de nem utolsó sorban, az idősek. Szülők, nagyszülők, dédik. Tipikus élethelyzet, amikor az unoka vagy a gyerek külföldön dolgozik, akkor a legköltséghatékonyabb kapcsolattartási forma a Messenger vagy a Viber. Ehhez persze előfeltétel egy tablet vagy egy okostelefon.

Nem minden nagyszülő mutat hajlandóságot, hogy megtanulja kezelni az okostelefon érintőképernyőjét és rendszerét, ezért jó, hogy számukra még ma, 2018-ban is vannak nyomógombos telefonok akár különböző kijelzőmérettel, amelyek kezelése sokkalta egyszerűbb és arra lettek kitalálva, amire valók: telefonálásra.

Hirdetés
Laci
6 éve írok az informatika és a telekommunikáció világáról és 1 éve készítek videókat. Papír szerint mérnök-informatikus vagyok, de a mobilok világa jobban vonz.