Majdnem tíz évvel az eredeti Sony PlayStation telefon megjelenése után fotók kerültek elő az Xperia Play soha el nem készült folytatásáról. Az Xperia Play 2 prototípusa egy kínai használtcikk weboldalon bukkant fel, ahol korábban PS3 fejlesztői-kit és eredeti IBM billentyűzet prototípus is gazdára talált.

Én az Xperia subredditen találtam rá a fotókra, melyeket a kínai oldal hirdetéséből másoltak át.

A gamer telefonok nem számítanak újkeletű dolognak, bár az elmúlt két-három évben feküdtek rá a gyártók igazán arra, hogy kifejezetten játékosoknak készítsenek mobilokat.

Út a Sony Ericsson Xperia Play-ig

Tizenhét évvel ezelőtt jelent meg a Nokia N-Gage, a Gameboy Advance vetélytársának szánt játékos-mobil, amely egészen 2010-ig támogatott volt. Az N-Gage bár irtózatosan drágának számított és nem volt túl jó támogatottsága sem a Gameboyhoz képest, négy kiadást is megélt.

Nokia N-Gage (Forrás: Engadget)

A Nokia próbálkozása után nem sokkal a Samsung is belógatta lábát a játékos telefonok medencéjébe, majd hirtelen sebességgel rántotta is ki onnan. A Samsung SPH-B5200 „Prémium Gaming” élményt nyújtott, jelentsen ez bármit is. Itt azt jelentette, hogy a csúsztatós mechanizmussal nem csak felfelé, hanem oldalra is el lehetett tolni a kijelzőt. Utóbbi esetében két D-padot fedett fel a készülék, mellyel irányíthatók voltak a játékok. A 2006 márciusában bemutatott telefon viszont annyira sem lett sikeres, hogy a Samsung megpróbálkozzon a koreai piacon kívüli forgalmazással, pár hónap után eltűnt a süllyesztőben a készülék.

Samsung SPH-B5200

Közben a kézikonzolok piaca dübörgött, a Nintendo a 2004-ben bemutatott DS konzollal konkrétan világuralomra tört, a videojáték-ipar másik nagyágyúja, a Sony pedig az otthoni játékgépek piacán dominált a PS2-vel és igyekezett a PSP-vel a hordozható gépek piacán is sikereket elérni. A PSP azonban az első ráncfelvarrásig nem igazán volt sikeres, a 2007-ben megjelent PSP-2000 és az egy évre rá kiadott PSP-3000 lettek inkább népszerűek.

A PSP GO és a PSP-E1000 voltak a konzol utolsó variánsai, melyek 2009-ben és 2011-ben jelentek meg. A Sony PlayStation telefonja szempontjából a PSP GO volt a fontosabb, a két készülék ugyanis nagyon hasonló felépítést és mechanikát használt. Ha valakit komolyabban érdekel egy PSP GO és egy Xperia Play összehasonlítás, ajánlom neki ezt a videót:

Sony Ericsson Xperia Play, a PlayStation telefon

Az Xperia Play 2011-ben jelent meg. Ez volt az az év, amikor a Samsung elkezdte szárnyait nyitogatni az androidos világban a Galaxy SII-vel, az Apple kiadta az iPhone 4S-t és bemutatta Sirit, a Google elindította a Facebook vetélytársaként a Google+ szolgáltatást és a HTC még releváns gyártónak számított. Illetve a Sony még az Ericssonnal közösen brandelt telefonokat gyártott, melyek kifejezetten sikeresek voltak.

Az Xperia Play hardveresen a mai szemmel nézve nevetségesen gyenge volt, az Amazfit új GTS 2 okosórájában több a nyers erő. A Play egy 1GHz-es Qualcomm MSM8255 Snapdragon S2-es chippel és egy Adreno 205 GPU-val volt felszerelve. Ehhez jött 512MB (!!!) RAM és 8GB beépített tárhely, melyet SD-vel bővíteni lehetett. A hátlapon volt egy 5 megapixeles kamera és egy LED villanó, az előlapra pedig egy VGA kamerát szereltek. A telefon képes volt WiFi-re és 3G hálózatokra csatlakozni, az 1500 milliamperórás akkuval pedig átlagos felhasználással 20-22 óra üzemidőt ígért a vásárlóknak.

De nem a nyers erő volt a leginkább vonzó tulajdonsága, a marketing sem erre feküdt rá. Hanem az, hogy az Android 2.3-as rendszerben a Sony hivatalos PlayStation 1 emulátort adott, melyhez az érintőfelületen kívül egy teljes gamepadot is beleszerelt az Xperia Play-be. A 4 hüvelykes, 480 x 854 pixel felbontású – akkoriban kifejezetten jónak és nagynak számító – kijelző alatt ugyanis a PSP GO-ban már megismert irányító lakozott. Igaz, a PSP analógját itt érintőfelület váltotta, de volt D-pad és a PlayStation megszokott négy gombja. Volt Start és Select gomb és a szoftver tökéletesen kezelte az ezekkel történő parancsokat. A készülékház oldalán az R1 és L1 ravaszok is megvoltak, melyek játék közben teljesértékűen használhatók voltak.

A hivatalos PS1 emulátor, a PlayStation Pocket azonban nem lett sikeres, így az Xperia Play sem. Bár előre telepített Crash Bandicoottal érkezett és lehetett rá PS1 játékokat vásárolni, a kínálat nem tudta felvenni a versenyt a Nintendo DS-sel vagy házon belül a PSP címekkel. Sőt, az Xperia Play fizikai hordozón nem is tudott játékot befogadni, csak digitális formában lehetett rá letölteni. Mondhatni, a Sony tíz évvel megelőzte korát.

Megmutatta a Sony a PlayStation 5-öt

Ami pedig kifejezetten szomorú volt, hogy az Xperia Play natívan nem tudott PSP játékokat lejátszani, az Androidra írt címek és az emulátorok pedig ekkoriban még bőven nem tartottak ott, ahol ma. Ráadásul a Sony 2011-ben a PlayStation brand alatt piacra dobta a Vita konzolt, mely sokkal megbízhatóbb és jobb játékélményt nyújtott az androidos telefonoknál. (Személy szerint én tavaly év végén adtam el a saját Vitámat és néha még mostanában is kellemes nosztalgiával és hiányérzettel gondolok rá.)

Az Xperia Play így egy évet élt meg, hivatalosan soha nem készített hozzá a japán cég folytatást, pedig pletykák évről-évre felröppentek.

Sony Xperia Play 2, a soha el nem készült PlayStation telefon

Bár piacra nem került, úgy tűnik, a Sony-nál kísérleteztek a PlayStation telefonnal az Xperia Play nem túl sikeres élete után is. 2012-ben, egy évvel a Play piacra kerülése után kiszivárgott renderek kerültek fel a netre a Play 2-ről, amik nagyjából megegyeznek azzal a készülékkel, amit most árulnak.

Renderkép az Xperia Play 2-ről (Forrás: https://www.concept-phones.com/)

Ugyan nem ismert a készülék eredete, több jel is arra utal, hogy valós prototípusról van szó. A hátlap sokkal letisztultabb az Xperia Play-hez képest, az egész készülék, így a kijelző is nagyobb. Az előlapon a fizikai gombokat kapacitív érintőfelületre cserélték, a ház pedig sokkal négyszögletesebb, ami egybevág a 2012-ben megjelent Sony Ericsson telefonok dizájnelemeivel.

Úgy tűnik, némileg a D-pad és az analógok is új dizájnt kaptak volna az Xperia Play 2-őn, illetve a játékirányító gombok elhelyezése is megváltozott volna. Az analóg fölött érdemes jobban megnézni a képet, van ugyanis egy 3D feliratú gomb, mely sejtetheti azt is, hogy a Nintendo 3DS sztereoszkópikus kijelzőjéhez hasonlóval is kísérleteztek a japánok.

2020, amikor majdnem minden telefon gaming telefon

A Sony nem adta fel teljesen a játékosokat a mobiljai terén, az Xperia 5 II lesz idén az első Call of Duty Mobile világbajnokság hivatalos készüléke. De az általam éppen használt Xperia 1 II is rendelkezik specifikus játékos móddal.

Ez viszont már korántsem olyan egyedi dolog, mint anno az Xperia Play volt, hisz a szoftveres játékmódot a többi gyártó is nagyon szépen beépítette saját készülékeibe. A Tech2 YouTube-csatornán is volt már több kifejezetten gaming készülékről teszt, például az ASUS ROG Phone-ról vagy a Nubia RedMagicről.

A Microsoft pedig nemrég, augusztus 4-én jelentette be az Xbox Game Pass Ultimate-et, mellyel szeptember 15-től szinte bármelyik Android operációs rendszert futtató telefonon vagy táblagépen streamelhetünk Xbox játékokat. A Game Pass Ultimate ára az első hónapban 1 euró, utána 14.99 havonta.

Ezzel pedig szinte minden androidos telefonból játékmobilt varázsolhatunk egy egyszerű előfizetéssel, így mi szükség lenne egy Xperia Play 2-szerű készülékre? De ki tudja? Ahogy megjelentek a kinyitható, összehajtható és forgatható kijelzős telefonok az elmúlt évben, nem teljesen földtől elrugaszkodott ötlet az sem, hogy tíz évvel később mégis elkészül a PlayStation telefon második generációja.

Dani
Óvodás korom óta érdekel az informatika és a technológia világa. Programtervezést és könyvtártudományt tanultam, lassan öt éve, hogy írással és közösségi médiával foglalkozom. PSN-en @dobozember, Instán @viragfiu néven megtalálsz.