A Facebook a hét elején kezdett főleg a magyar felhasználók körében tiltani, a legtöbbüket ok és indoklás nélkül. Kiderült, hogy mi volt a gond és feloldották a tiltást.

A HVG megkeresésére a Facebook szóvivője válaszolt, hogy a letiltott fiókokat visszakapcsolták és el is árulták, miért történt ez. Ahogy azt én is sejtettem, az inaktív és a nem megfelelő tartalmakat posztoló vagyis a közösségi irányelveket megsértő fiókokat tiltották ki éppen (a szokásos tisztogatás), azonban az algoritmus túlműködött, ez a hivatalos álláspont. A vizsgálat során rájöttek a Facebooknál is, hogy az illetők nagy része nem népszerűsítés céljából osztotta meg ezeket – a meg nem nevezett tartalmakat -, hanem hogy felhívja a figyelmet ezek valótlanságára.

Reméljük, hogy minden jogtalanul kitiltott felhasználó fiókját visszaállították, ám az biztos, hogy maradtak tiltva is profilok, a feloldás csak a tévesnek ítélt tiltásokra vonatkozik, ami egyébként a kitiltottak nagy részét képezi. Minden héten van tisztogatás a közösségi oldalon, ezúttal megcsúszott egy kicsit az algoritmus, ez okozta a problémát.

Ha nem oldották fel a tiltást és úgy gondolod, hogy jogtalan volt, akkor mindenképp vedd fel a kapcsolatot a Facebook ügyfélszolgálatával.