A Huawei tulajdonában levő Honor még július közepén mutatta be Kínában az idei évre szánt okostelefonját, s ezzel a Honor 7 utódját. A készüléket specifikációkból már ismerjük, de mivel az európai és amerikai bemutató most volt, sokkal tisztább képet kaphatunk róla, behatóbban megismerhetjük.
Kezdjük a legnagyobb újítással az elődhöz képest, a kamerákkal. A készülék a P9-ből már ismert két kamerás megoldást kapta (itt nincs Leica). Az egyik lencse rögzíti a színeket, míg a másik fekete-fehérben (monokróm). A gyártó szerint így háromszor több fény jut a lencsékbe, mintha csak egy kamerás lenne. A 12 megapixeles kameráknál a Sony IMX268 szenzorát alkalmazták, melyek együttesen nem csak több fényt, de elvileg élesebb részleteket és élénkebb színeket is biztosítanak. Ezenfelül számtalan lehetőséget kapunk még, például: több fókuszállítási opció, kontraszt és mélységállítás, hogy a legfontosabbakat említsük. A gyors fókuszért a lézeres autófókusz felel, s kéttónusú LED-es villanó is helyet kapott a kamerák mellett.
A készülékház egyébként elöl-hátul üveg, ujjlenyomat-taszító réteggel ellátva (hogy ebből mennyi lesz igaz, tesztnél kitérünk rá bővebben). A keret pedig teljes egészében alumíniumból készült, így az anyaghasználatra bizony nem lehet panasz. Az előlapon egy 5.2 inches FullHD felbontású LTPS panelre épülő kijelző kapott helyet. A hátlap alatt egy Kirin 950 dolgozik (magonként 2.3 GHz-en), egy Mali T880 GPU-val karöltve. RAM-ból sem kell szégyenkeznie, 4 GB-ot kapunk, adatainkat a 32 / 64 GB-os bővíthető tárhelyre menthetjük el. Az energiáról a 3000 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik, mely fél óra alatt 50%-ra képes felszívni magát, köszönhetően a gyors töltésnek.
A hátlapon találunk még egy többfunkciós ujjlenyomat-szenzort is, mellyel beállítástól függően hívást fogadhatunk, kamerát indíthatunk vagy az ébresztőt is kikapcsolhatjuk a feloldáson kívül. Ezenfelül az értesítési sávot is lehúzhatjuk vele vagy a galériában akár lapozásra is használhatjuk.
Egyelőre magyar árakat nem tudunk, de valószínűleg hasonló lesz, mint az amerikai. Az Államokban a kisebb háttértárral szerelt (32 GB) változat 399 dolláros (110.000 Ft) áron nyit, míg a nagyobb 64-es 449 dollárért (124.000 Ft) lesz előrendelhető augusztus 17-től. Hogy hazánkba mikor érkezik sajnos nem tudjuk pontosan (vélhetően augusztus-szeptember környékén), de amint lesz információnk meg fogjuk veletek osztani! Egy biztos, jönni fog hozzánk is!