A készüléket a HTC Magyarország  biztosította számunkra. Köszönjük!

Esztétika

A HTC Desire 816 csomagolás és tartozékok nélkül érkezett szerkesztőségünkbe, így csak magát a készüléket ismertetjük.  Az előlap nagyrészét az 5,5 colos HD felbontású IPS kijező foglalja el, melynek üvege egészen a készülék széléig ér. A kijelző alsó sávjába kerültek az android kezeléséhez szükséges vezérlő gombok, ami alap esetben elfoglal néhány pixelt a kijelzőből, de mivel ez a sáv átlátszó és számos alkalmazásban nem is látszik, csak ha a helyére bökünk, így egyáltalán nem zavaró, sőt kényelmesebb, mint az alsó sávban keresgélni. A kijelzőt egy fekete perem veszi körül, ezáltal beleolvad a környezetébe. A fekete peremnek az alsó részén található a HTC márkajelzés. Alul és felül helyezték el a sztereó BoomSound hangszóró párost, mely beépített erősítőt is takar, ez kissé máshogy néz ki mint a drágább modelleken, de a hangzása ugyanolyan jó. A telefon tetején foglal helyet egy több féle színben világító értesítést jelző LED, illetve mellette találhatóak a különböző szenzorok és fölötte az 5 Megapixeles nagy látószögű előlapi kamera is. A telefon oldalai és hátlapja teljes mértékben műanyagból készült, ezáltal érezzük, hogy nem egy csúcsmodellt tartunk a kezünkben.

20140623_084906

Jobbra került egy hatalmas nyitható ajtócska, mely mögé a MicroSD kártyát, illetve a Micro Sim-et helyezhetjük be, melynek tulajdonképpen 2 hely is ki van alakítva a dual Sim-es verzió miatt, de a jelenlegi tesztpéldány nem dual Sim-es, így az egyik foglalat helyén csak egy gumi lap található.

jobb

Baloldalra helyezték az összes nyomógombot, melyek a ki/bekapcsoló, illetve a hangerőszabályzó szerepet töltik be.

bal

Felülre csupán a Jack csatlakozó és a másodlagos hangszóró került.

fent

Alul kissé jobbra csúsztatva található a Micro USB csatlakozó.

lent

A hátlap fényes lakkozott műanyagból készült, melyhez hasonlót eddig leginkább a Samsung telefonoknál láthattunk. A telefon ezen része nem túl szép, ráadásul gyűjti az újlenyomatokat és a szennyeződéseket, valamint könnyen is kopik. Középen díszeleg a HTC felirat, a bal felső sarokban pedig a 13 Megapixeles kamera és a hozzá tartozó segédfény.

hatlap

Az anyagminőség nem a legjobb, ráadásul hiába unibody (a hátlap nem leszedhető), nyomkodásra recsegő hang hallatszik a műanyag illesztéseknél.

Mivel a tudásához mérten egy jó árban lévő telefonról van szó, ezért a HTC az anyagminőségen spórolt leginkább. Azt gondolom jó döntést hoztak, ugyanis nem mindenkinek van szüksége a fém borítasra, sokaknak inkább a tudás, vagy a jó ár a fő szempont, ráadásul szemből nézve a műanyag ellenére is kimondottan jól néz ki a Desire 816.

Hardver

A számításokat egy 4 magos, magonként 1,6 GHz-es Qualcomm Snapdragon 400 processzor végzi egy Adreno 305 grafikus gyorsító és 1,5 GB RAM mellett. A belső memória mérete 8 GB, melyet MicroSD-vel bővíthetünk. A hardver tökéletesen megfelel a gyors működéshez, szoftvere annyira jól van optimalizálva, hogy mindenre azonnal reagál és 9 alkalmazás együttes futtatása sem okoz neki problémát.

Szoftver

A Desire 816-on az Android 4.4.2-es (Kitkat) változata fut, mely a HTC Sense 6.0-ás felületével van kiegészítve. A telefon eszméletlen gyors, a rendszer és a sebesség szinte teljesen megegyezik a Csúcsmodellel, a One M8-al. Az ablakanimációk gyorsan és szépen játszódnak le, az alkalmazások azonnal indulnak. A multitasking is élvezhető, újratöltődések még az egyszerre maximálisan megnyitható 9 alkalmazás közötti váltogatás során sem nagyon tapasztalhatóak, viszont érdekes, hogy váltás után egy pillanatig homályos a kép, de ez csak kb. 2 másodpercig látható, így nem zavaró.

A mindennapi használathoz szinte minden szükséges alkalmazás, vagy beállítási lehetőség megtalálható, ezeket nem részletezném, ugyanis a legtöbb androidos készülék esetében ezek nem, vagy csak minimálisan különböznek.

Extra szoftverek:

  • BlinkFeed: A HTC egyik legnagyobb szoftveres újítása az elmúlt évben, ez egy hírfolyam, ahol mindenféle weboldal, közösségi oldal híreit, újdonságait tekinthetjük meg, teljesen személyre szabható, beállítható kezdőképernyőnek, de akinek nem tetszik akár ki is kapcsolhatja.

2014-05-26 11.03.12

  • Firka: Ez egy olyan alkalmazás, melyben speciális eszközökkel rajzolhatunk, illeszthetünk be sablonokat, fotózhatunk, rögzíthetünk hangot, ezekbe mind beleszerkeszthetünk, elmenthetjük és meg is oszthatjuk alkalmazáson belüli funkciók segítségével.

Screenshot_2014-05-29-11-10-14

  • Zene: A zenelejátszó nagyon szép, és minden fontos funkció elérhető benne. A narancssárga szín fiatalos, az albumborítókat megjeleníti lejátszás közben, válogathatunk, előadók, albumok, zeneszámok, vagy lejátszási listák alapján is. Nagyon látványos effekteket is nézhetünk zenehallgatás közben. Kihangosítás esetén telefonoknál eddig még nem tapasztalt minőséget produkál az M8. Nagyon hangos és tiszta hangzás érhető el, ráadásul a mélyebb hangok is jól szólalnak meg. Az előlapi hangszórópárosnak köszönhetően ráadásul mindezt sztereóban élvezhetjük.

Screenshot_2014-06-19-17-15-22 Screenshot_2014-06-19-17-15-46 Screenshot_2014-06-19-17-15-56

  • FM Rádió: A fülhallgató csatlakoztatása esetén hallgathatjuk a beépített RDS FM rádiót is.
  • Időjárás: Szép effektekkel dúsított helyi és nemzetközi időjárási információkat tekinthetünk meg az alkalmazás használatával.

Screenshot_2014-05-29-11-09-02

  • Kid Mode: A Kid Mode egy gyermekek számára készített felhasználói profil.
  • Car: A Car alkalmazás autóvezetés közben lehet hasznos. Nagy ikonokat megjelenítve láthatjuk a legfontosabb lehetőségeket, ezek teljes mértékben személyre szabhatóak. Itt jeleníthetjük meg például a navigációt, tárcsázót, zenelejátszót, stb. Más régiókban elérhető a Speak névre hallgató hangvezérlés is, de sajnálatos módon, abban az esetben, ha a telefon nyelve magyarra van állítva akkor ez nem használható.
  • Extrém energiatakarékos mód: Az opció bekapcsolásával az autós üzemmódhoz (Car) hasonló kinézetben érhetjük el az alapvető funkciókat, takarékoskodik a CPU-val, csökkenti a kijelző fényerejét, kikapcsolja a rezgő visszajelzést, kikapcsolt kijelző esetén kikapcsolja az adatforgalmat, így jóval hosszabb üzemidőt tud biztosítani a telefon, mint normál üzemmódban. Az is beállítható, hogy egy bizonyos akkumulátor töltöttségi szint elérésekor automatikusan kapcsoljon be az extrém energiatakarékos mód.
  • Energiatakarékos funkció: Az extrém energiatakarékos módhoz hasonlóan a telefon itt is csökkenthetjük a kijelző fényerejét, kikapcsolhatjuk a rezgő visszajelzést, kikapcsolt kijelző esetén kikapcsolhatjuk az adatforgalmat, de ezeket egyesével kiválaszthatjuk és állítgathatjuk, illetve itt nem az autós üzemmódhoz hasonló kinézetben használhatjuk csak a készüléket, hanem elérjük minden funkcióját.
  • HTC Mini+ : Ezzel az alkalmazással NFC-n, vagy bluetoothon keresztül csatlakozhatunk HTC Mini+ készülékhez, ami egy kisebb és egyszerűbb mobiltelefon, mely akkor jöhet jól, ha nem kényelmes a One M8 használata, nagy méret miatt. (Őszintén szólva én nem tudok elképzelni olyat, aki ezt a funkciót használná)
  • Témák: Nem megszokott, hogy a testreszabás menüpontban témákat is beállíthatunk a telefonnak, ezek tartalmaznak háttérképet is, de ezt később megváltoztathatjuk, illetve a legördülő értesítési sávnál ha átváltunk az ikonok nézetére, akkor ezeknek a színe változik a téma szerint.
  • Böngészők: A gyári böngésző gyors és szépen tördeli az oldalakat, a One M8-al ellentétben a szöveges részek közé ágyazott videókat is tökéletesen megjeleníti. Ahogy már megszokhattuk a gyártó böngésző alkalmazásán kívül a Chrome is megtalálható előre telepítve, mely a megszokott minőséget és sebességet hozza.

Adatkommunikáció / Akkumulátor

A Desire 816 rendelkezik LTE, HSPA, Wi-Fi b/g/n, DLNA és a Bluetooth 4.0 támogatással. A beépített GPS vevő nem szerepelt túl jól, navigálás közben sokszor elvesztette a jelet, illetve olyan volt, mint ha csak bizonyos időközönként frissülne a helyzetünk, de akkor is pontatlanul. Jelen tesztpéldányunkba csak egy nanoSIM-et tudtunk behelyezni, de létezik dual SIM-es verzióban is.

2600 mAh-s akkumulátor az okostelefonoktól várható nagyjából 1-1,5 napos üzemidőt produkálta.

Kamera

A 13 Megapixeles, BSI-érzékelős kamera nagyjából hozza azt a szintet, amit a One (M8) 4 Megapixeles ultrapixel technológiát használó kamerája nyújt, igaz a magasabb Megapixel számnak köszönhetően talán kicsit többet várnánk. Videót 1080p (FullHD) minőségben rögzíthatünk. Mivel a Desire 816-ot nem a csúcskategóriába szánja a gyártó, ezért a kamera szoftvere is kissé le van butítva a One M8-hoz képest, de az alapvető beállításokat ugyanazon a felületen érhetjük el. Az önarcképek készítéséhez egy nagy látószögű 5 Megapixeles előlapi kamera lesz segítségünkre, ami az átlagnál jóval jobban teljesít.

IMAG0007 IMAG0008 IMAG0010 IMAG0015
IMAG0019 IMAG0021 IMAG0026 IMAG0032
IMAG0034 IMAG0039

 

Ár/érték arány

A készüléket hivatalos forrásból 120 ezer Ft környékén lehet beszerezni, GSM boltokban 75 ezerért is megtalálható. A HTC telefonok közül talán ez a készülék rendelkezik a legjobb ár-érték aránnyal, mindenkinek bátran ajánlom, mert ebben az árkategóriában többet nyújt mint a legtöbb okostelefon.

Specifikáció

htc-desire-816_263x273

Méret
156,6 x 78,7 x 7,9 mm
Súly
165 g
Kijelző
5,5 hüvelyk, HD720
CPU
Qualcomm® Snapdragon™ 400, 1,6 GHz-es négymagos CPU
Operációs rendszer-Android

Android™ HTC Sense™ technológiával

HTC BlinkFeed™

SIM-kártya típusa
nano SIM
Hálózat

2G/ 2,5G – GSM/GPRS/EDGE:

  • 850/900/1800/1900 MHz

3G/3.5G – WCDMA:

  • 850/900/2100 MHz HSPA+ hálózattal, 42 Mbps sebességig

4G – LTE:

  • Európa, Közel-Kelet, Afrika: 800/900/1800/2600 MHz
  • Ázsia: 900/1800/2100/2600 MHz (700 MHz: Tajvan és Ausztrália)
Memória

Teljes memória: 8 GB, a rendelkezésre álló kapacitás ettől eltér

RAM: 1,5 GB

Bővítési lehetőség: microSD™ memóriakártyával 128 GB méretig (a kártya külön vásárolható meg)

GPS
  • Beépített GPS antenna + GLONASS
  • Digitális iránytű
Érzékelők
  • Gyorsulásmérő
  • Közelségérzékelő
  • Környezetifény-érzékelő
Csatlakozás
  • 3,5 mm-es sztereó audiocsatlakozó
  • NFC (választható)
  • Bluetooth® 4.0 aptX™ technológiával
  • WIFI®: IEEE 802.11 b/g/n (2,4 GHz)
  • DLNA® segítségével vezeték nélkül lejátszhatod a telefonon elérhető hang- és videoanyagokat egy erre alkalmas tévén vagy számítógépen
  • HTC Connect™
  • Mikro USB 2.0 (5 tűs) -port
Hangkiemelés
  • HTC BoomSound™
  • Két előlapi sztereó hangszóró beépített erősítővel
  • Sense Voice
Kamera
  • Fő kamera: 13 MP, BSI-érzékelő, f/2.2, 28 mm-es objektív, 1080p videofelvétel
  • Elülső kamera: 5 MP, BSI-érzékelő, 1080p videofelvétel
Multimédia

Támogatott audioformátumok:

  • Lejátszás: .aac, .amr, .ogg, .m4a, .mid, .mp3, .wav, .wma (Windows Media Audio 9)
  • Felvétel: .aac

Támogatott videoformátumok:

  • Lejátszás: .3gp, .3g2, .mp4, .wmv (Windows Media Video 9), .avi (MP4 ASP és MP3)
  • Felvétel: .mp4
Akkumulátor

Beépített, újratölthető li-polymer akkumulátor

Teljesítmény: 2600 mAh

Beszélgetési idő:

  • Akár 21 óra 3G esetén

Készenléti idő:

  • Akár 737 óra 3G esetén
Hálózati töltő

Feszültség/frekvencia: 100 ~ 240 V AC, 50/60 Hz

DC teljesítmény: 5 V és 1 A

Még egyszer köszönjük a tesztelési lehetőséget a HTC Magyarországnak!

Hirdetés
ÁTTEKINTÉS
Esztétika
8
Szoftver
9,5
Hardver
9
Kamera
8,5
Adatkommunikáció/Akkumulátor
9,5
Ár/Érték arány
9,5
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.