Bár nem az Apple volt az első, aki teljesen vezeték nélküli fülest kínált, a 2016-ban bemutatott saját megoldásuk, az AirPods húzós ára ellenére letarolta a piacot. Azóta nagyjából minden mobilgyártó igyekezett piacra dobni saját megoldását. A Huawei Honor a FlyPods Lite nevű készülékével érezhetően azoknak igyekszik alternatívát kínálni, akiknek tetszik az AirPods, de inkább androidos környezetben mozognak vagy egyszerűen nem akarnak 60 ezer forintot / többet rászánni egy fülhallgatóra.

29 ezer forintos árának tükrében pedig a FlyPods Lite hiányosságaival is együtt tudtam élni komolyabb fejfájás nélkül a teszt alatt.
(Disclaimer: A teszt során a két legsikeresebb teljesen vezeték nélküli fülhallgatóra, az Apple AirPodsra és a Galaxy Budsra fogok időnként hivatkozni, mint referencia.)

Mi van a dobozban?

A doboz tartalma

A Honorra jellemző kék színű dobozban nem sok meglepetés vár minket. A tetejét leemelve egyből a fülhallgatók tárolására és töltésére használandó tokot találjuk, benne a fülesekkel. Alatta a tok töltéséhez microUSB kábelt, négy féle cserélhető fülpárnát és a szokásos papírhalmazt kapjuk.

Üzemidő, töltőtok

Az AirPodsnál közel kétszer nagyobb méretű tok egy 410 milliamperórás akkumulátort rejt magában. Ezzel az egyenként 55 mAh-s akkumulátorral szerelt fülhallgatók háromszor tölthetők fel teljesen. A fülhallgatók üzemideje nagyjából három óra egy töltéssel. A tok 15 perc alatt képes 100 százalékra tölteni a fülhallgatókat, így az össz üzemidő kitolható jóindulattal kilenc órára. Ha valaki a napi munkába járáshoz keres teljesen vezeték nélküli fülhallgatót, annak valószínűleg elég lesz egy héten egyszer bedugni a kábelt a tokba, hogy újratöltse a tokot is.

A tok vezeték nélküli töltést nem támogat, a hátulján található microUSB-n keresztül lehet feltölteni.

A töltőkapszula hátulja

A microUSB mellett található az egyetlen gomb az egész készüléken, mellyel a párosítás és a visszaállítás folyamatát lehet elvégezni. Az első oldalon található egy állapotjelző LED, amely különböző színekben villogással és világítással jelez például akkor, ha merülne a készülék.

A FlyPods Lite tokja, elején az állapotjelző LED fénnyel

A fehér és fekete színben elérhető FlyPods Lite mágnes segítségével marad a tokban, ez erősen tart, nem kell attól félni, hogy véletlenül kinyílik a fedél és elhagynánk a táskánkban vagy zsebünkben. Főleg azért sem, mert a fedél zsanérjai olyan erősen tartanak, hogy egy kézzel is nehéz felpattintani.
Az egyetlen furcsaság számomra az volt, hogy a jobb fülbe való füles a tok bal oldalára, míg a bal a jobb oldalra került. Egy nap használat után mondjuk már automatikusan nyúltam és tettem őket ki és be is.

A FlyPods Lite a tokban

Nálam a fehér színű fülhallgató járt, így a töltőkapszula is fehér volt, amit tesztre kaptam. Sajnos az anyaghasználat és az összeszerelés minősége nem a legjobb. A fényes műanyag (polikarbonát), főleg a fehér színben nagyon könnyedén szedi össze a hajszálkarcokat már csak attól is, hogy az ember zsebre csúsztatja vagy a táskájába teszi. A kapszula fedele pedig — bár erősen zár — nem hézagmentes, így a zsebpiszok (por, szöszök) könnyedén bekerülnek a tok belsejébe, érdemes figyelni annak tisztán tartására.

A fedél nem zár hézagmentesen, így időnként illik kitakarítani a tok belsejét

Párosítás, szoftver

A FlyPods Lite párosításához a “klasszikus” módszert kell alkalmaznunk. Nincs az AirPodshoz vagy Galaxy Budshoz hasonló “kinyitom és működik”, még a cég saját telefonjain sem.

A töltőtok gombját hosszan megnyomva, a csatlakoztatni kívánt eszköz Bluetooth menüjében kell kiválasztanunk a FlyPods Lite-ot a párosításhoz. Az állapotjelző LED villogása segít a párosítás során. Ez viszonylag gyorsan megvan, a kapcsolatot pedig stabilan tartja a füles. A teszt alatt egyszer sem szakadozott vagy dobálta el a párosított eszközöket, még 15 méterre a sugárzótól sem.

A beállítások között sem találunk sok lehetőséget személyre szabáshoz

Ami hiányzott számomra, az az eszközök közötti gyors és automatikus váltás. Hiába rendeltem hozzá a tablethez is a FlyPods Lite-ot, az még akkor is a telefonra akart csatlakozni, amikor utóbbi be sem volt kapcsolva.

Fájó pontként éltem még meg a szoftveres kalibrálhatóság teljes hiányát is. Van ugyan egy FlyPods Lite applikáció, de ez sem hangszínszabályzásra, sem a fülhallgatókon található érintőfelület személyre szabására nem használható, csupán szoftverfrissítést lehet rajta keresztül telepíteni (egyelőre).

És ugyan a FlyPods kedvező ára miatt elnézem az automatikus csatlakozás és eszközváltás hiányát, viszont egy jobban kidolgozott és több lehetőséget rejtő applikáció nagyon kéne. Sokat dobna a fülesben rejlő funkciók (ki)használhatóságán és személyre szabhatóságán. Meg komolyan, ha az Apple ad erre lehetőséget, egy androidos gyártó nem?!

De, hogy pozitív gondolattal zárjam a bekezdést, meg kell jegyezzem, hogy mind Androidon, mind iOS-en tökéletesen működött a fülhallgató töltöttségének az állapotsorban történő kijelzése, ami kifejezetten tetszett.

Használat közben, kialakítás

A fülhallgató automatikusan érzékeli, ha berakjuk vagy kivesszük a fülünkből, ennek fényében pedig másodperces csúszással szünetelteti vagy folytatja a zenelejátszást.
A bal és a jobb oldali eszközön is találunk egy-egy érintőfelületet. A bal oldali fülesen két koppintás a telefon személyi asszisztensét fogja elindítani, a jobb oldalin a duplakopp pedig a Lejátszás / Szüneteltetés parancs. Ha csörög a telefon, azt felvenni tudjuk csak a fülhallgatóval, egyből kinyomni nem. Ilyenkor bármelyik fülesen a két érintés felveszi, majd a hívás végeztével két érintés megszakítja azt.

Az AirPods és FlyPods Lite egymás mellett

Újra fel kell hozzam az előző bekezdésben írt szoftveres hiányosságot a kialakítás kapcsán is. A gyártónak meg kellett volna oldania, hogy legalább kikapcsolható legyen az érintéses vezérlés, ha már máshogyan személyre szabható nem is. A fülhallgató kialakítása miatt ugyanis gyakran adtam olyan parancsot az érintőfelülettel, amit nem akartam.
Mondom, miért: a FlyPods Lite egyszerre ül a hallójáratban (“agybadugós”) és a fülkagylóban, így ahhoz, hogy kényelmesen behelyezzük a fülünkbe, igazgatni kell. Eközben a fülhallgató gyakran elindította automatikusan a zenét, mert érzékelte, hogy bent van. Viszont közben az igazgatás mozdulataira azt hitte, hogy az érintőfelülettel akarok neki parancsot adni, szóval meg is szakította a lejátszást vagy aktiválta a személyi asszisztenst. A füles kivételével nem volt ilyen gondom, az AirPodshoz hasonlóan csak megfogtam a száránál és könnyedén kiemeltem a fülemből.

A FlyPods Lite a megfelelő méretű gumiharang kiválasztása után kényelmesen elvan a fülben, de számomra szokni kellett használatát. A fülkagylóban ülő része (amin az érintőpárna is van) ugyanis nekem kicsit nehéz volt, jellemzően azt éreztem, amit a Galaxy Buds esetében is, hogy saját súlya fogja kihúzni a fülemből a fülest.

Sportoláshoz éppen ebből kifolyólag szerintem nem a legjobb választás. Az IP54-es csepp- és porállósága ellenére sem ajánlanám, mert a futás, rázkódás közben elhagyhatjuk.

Hangminőség

Kialakításának hála a zenei hangminőség teljesen rendben van. Ugyan nincs magas minőségű kodektámogatás, de így is eléggé részletes hangot és térélményt tud nyújtani a FlyPods Lite. A 7 milliméteres meghajtó időnként ugyan túlhúzza a mélyeket és számomra kissé fakó volt a közép- és magas tartomány, de a ma trendi zenékhez tökéletes. A Honor fiatal célközönsége pedig valószínűleg amúgy is inkább a toplistákon található dalokat fogja gyakrabban hallgatni a FlyPods Lite-on, így a zenei hangminőségre nem lesz panasz.

Ha valakit érdekel, összeállítottam egy lejátszási listát olyan különböző stílusú dalokból, amiket a teszt során hallgattam:

A hívás közbeni hangminőség már kicsit más tészta. Fogadó félként tökéletesen halljuk a másikat, ők viszont tapasztalataim szerint minket nem. Akárcsak a Galaxy Buds esetén, ha utcán telefonáltam a FlyPods Lite-ot használva, jellemzően a hívott félhez csak szaggatottan és nagyon halkan jutott el az, amit mondok. Mellette pedig a háttérzajokat a füles nem szűri, így a budapesti forgalom hangjai csak még nehezebbé tették, hogy megértsék, amit mondok. Ez kicsit szomorú annak fényében, hogy a FlyPods Lite szárán és a fülben ülő részén is van mikrofon, ami a beszéd minőségét lenne hivatott javítani. Kevésbé zajos környezetben egyébként nem volt gond a hívás közbeni hangminőséggel, de ott is halkan hallott a hívott fél.

Ha már szóba került az zajok szűrése, természetesen a FlyPods Lite nem rendelkezik a kialakításán kívül más zajszűrővel. Az agybadugós rész és a gumiharangok egész jól kizárják a külvilágot. A tömegközlekedésen 50%-ra állított hangerővel élvezhetően tudtam zenét hallgatni a FlyPods-zal úgy, hogy közben a megállók nevét még érthetően hallottam. Ambient sound mód sincsen.

Összegzés

A Honor FlyPods Lite hiányosságai ellenére is egy nagyon jó termék. Nem ez a legjobb vezeték nélküli fülhallgató, de tökéletes opció azoknak, akik nem akarnak egy vagyont elkölteni egy fehér fülesre; vagy feláldozni a hangminőséget az olcsóság oltárán.

A hívás közbeni hullámzó hangminőséget és az érintőfelület személyre szabhatóságának hiányát tartom a FlyPods Lite legnagyobb hibáinak, de ezt a gyors töltéssel, a korrekt üzemidővel és a jó zenei hangminőséggel kárpótolja.

Ha valaki szeretne belépni a teljesen vezeték nélküli fülesek világába, az itthon kapható lehetőségek közül ennél jobb áron jobbat nem fog találni.

A teszthez a Honor biztosította a FlyPods Lite fülhallgatót és a Honor 10 Lite okostelefont. Ezeket a tesztidőszak végével visszaküldtünk a cégnek. A Honor nem fizetett a cikkért és tartalmáért, ők is akkor látták először, amikor az oldalon megjelent.

ÁTTEKINTÉS
Ár-érték arány
9
Zenei hangminőség
9
Hívás közbeni hangminőség
7
Dizájn, anyaghasználat, összeszerelés minősége
6
Személyre szabható funkciók, szoftver
6
Üzemidő, akkumulátor
8
Dani
Óvodás korom óta érdekel az informatika és a technológia világa. Korábban programtervezést tanultam, jelenleg könyvtártudományt hallgatok levelezősként, mellette dolgozom. Instagramon és PSN-en dobozember néven megtalálsz.