Hirdetés

Hasznos funkciókat kapott a Google Maps és a Waze, a Google mindkét navigációs alkalmazását fejlesztette, a Maps egy népszerű Waze képességgel újított.

A Google Maps alkalmazásban megjelent a felületen a jelentés létrehozása gomb. A jelentést követően a többi autós meg tudja erősíteni, hogy továbbra is fennáll-e az adott helyzet, pont úgy, mint a Waze esetében. Ezek a jelentések egyébként mind a Maps, mind pedig a Waze felhasználóktól érkeznek.

Hasznos funkciókat kapott a Google Maps és a Waze - jelentés létrehozása

A lehetőség Androidon, iOS-en, Google-alapú navigációval rendelkező autókban, Android Auto és Apple CarPlay rendszereken is elérhető.

Hasznos funkciókat kapott a Google Maps és a Waze - cél jobb jelölése

A Google Maps néhány héten belül jobban jelöli majd a célunkat. Azt is láthatjuk, hol a bejárat, illetve segédkezik abban is, hogy merre tudunk parkolni.

Ez a lehetőség is Androidon, iOS-en, Google-alapú navigációval rendelkező autókban, Android Auto és Apple CarPlay rendszereken lesz elérhető.

Hasznos funkciókat kapott a Google Maps és a Waze - új kameratípusok a Waze-ben

A Waze új kameratípusokat is kezel majd, például a piroson való áthajtást figyelő egységeket, valamint a rossz sávban haladást (pl. buszsáv), a becsatolt biztonsági öv nélküli közlekedést vagy a mobilozást monitorozó kamerák is megjelennek. A funkció Androidon és iOS-en is elérhető lesz.

Hasznos funkciókat kapott a Google Maps és a Waze - valósidejű forgalmi információk megosztása az ismerősökkel

Megoszthatóvá válnak a valósidejű forgalmi információk az ismerőseinkkel, ez akkor lehet hasznos, ha közösen utazunk, de külön gépjárműben. A megosztással például lezárásokra, torlódásokra figyelmeztethetjük az ismerősünket.

Hamarosan lehetőség lesz lezárt telefon mellett navigálni a Waze appal, az útbaigazítás mellett a forgalmi helyzetre és a veszélyekre is figyelmeztet majd az app. Az Androidos verzióban már augusztusban, iOS-en pedig ősszel válik elérhetővé a funkció.

Hirdetés
FORRÁSGSMArena
Márkus Marcell
A Tech2-n főként mobilokról olvashattok tőlem, de közösségi médiáról, streaming szolgáltatókról, Kuo és Gurman elemzéseiről és újabban már okosvécéről is informálódhattok.