Tavaly óta elérhető az Live Photo funkció az iPhone tulajdonosoknak. Lényege, hogy a fényképezés előtti és után körülményeket is egy kis videóba foglalja és így biztos nem maradunk le semmi érdekes pillanatról. (Képre kattintva elindul az animáció.)
De eddig volt ezzel egy nagy baj, hiszen ha gyorsan kapkodtuk a kezünket, akkor nem lett túl szép a mozgókép. Szépen szólva voltak olyan alkalmak, hogy nem ért semmit a funkció, mert nem lehetett belőle használható képeket kinyerni. De most a Google kitalálta ennek az ellenszerét, a Motion Stills appot. A videót GIF formátumban menti és úgy, hogy kiküszöböli a gyors telefonrángatások során bekövetkezett homályosodást.
Működése egyszerű, kiszemel magának néhány pontot a háttérben és ahhoz képest állítja be majd a GIF alap pontjait. Végül pedig úgy vágja meg, hogy a pontok mozgását figyelembe veszi, így például futás közben olyan élmény lesz, mintha lágyan és szépen mozogtunk volna, mintha valami brutális képstabilizátor lenne a készülékben.
Ha viszont végezünk a felvételekkel és megvan a mozgó animációnk, akkor könnyen meg is oszthatjuk bárkivel a világhálón. Ez egy fantasztikus továbbgondolás a Google részéről, szerintem érdemes lesz használni, vagy legalább kipróbálni.
Az app ingyenesen letölthető az AppStore-ból.