Hirdetés

Prágába látogattunk el, hiszen bemutatkozott az új Skoda Fabia. A cseh cég folyamatosan hirdeti, hogy teljesen megújultak, nem kell a régmúltból kiindulni, amikor a márka nem éppen a megbízhatóságáról vagy a remek dizájnjáról volt híres.

Az új Fabia vagányabb lett elődjénél, a Monte Carlo felszereltség pedig igazán tüzessé teszi. Belül 6,5″-es érintőkijelzőt találunk Skoda Connect és más szolgáltatásokkal, de számos vezetést segítő rendszer is elérhető a 4 méternél is rövidebb négykerekűhöz. Aki jobb világításra vágyik, ő elölre és hátulra is kérhet ledes lámpákat, a panorámatető is opció, de nyitni sajnos nem lehet.

Szériafelszereltség a ráfutásvédelem, extraként bekerült a kínálatba a távolságtartó tempomat, vagy éppen a kiparkolást segítő rendszer. Immár 18″-es alufelnik is kaphatók a Hatchbackhez, még ezzel sem tűnik úgy, hogy malomkerekek lennének az autó alatt. A rugózás feszes, a fogyasztás pedig az ígért 4,6 literhez képest azért több, 6-8 liter körüli. A csomagtartó közepes, 1-2 embernek elég, többnek már szűkös lehet, pedig elég sokféleképpen lehet variálni.

Sajnos csak 1 literes MPI illetve TSI motorokkal kapható, utóbbiakba már részecskeszűrő is kerül. Az értékesítés augusztustól indul Magyarországon, csak a leggyengébb modell nem lesz elérhető. 5 illetve 6 sebességes manuál váltóval vásárolható meg, a legerősebb verzióhoz azonban kérhető 7 sebességes DSG automata is. Módosítottak a hátsó diffúzoron, a stabilitáson. Az új Skoda Fabia alapmodellje 3,2 millió forinttól indul, de elég sokat rá kell még áldozni, ha nem egy 75, nem is 90, hanem mondjuk egy 110 lóerős 1.0 TSI-vel akarjuk hajtani, pláne akkor lesz drága, ha a felszereltséget is konfiguráljuk. A pontos árakat a konfigurátor adja meg.

Összességében elég jók az első benyomásaink, városi autónak ideális a Fabia, de még autópályára sem nagy bátorság merészkedni vele, hiszen 120-130-nál sem hangos belül, persze a 3 hengeres benzinmotorok hangja elég megmosolyogtató, főleg azoknak, akik ennél többhöz vannak szokva. A későbbi részletes tesztben persze majd mindenről részletesebben számolunk be.

További képek:

Hirdetés
Tamás Zsolt
Nem kérdés, miket szeretek: technológia, jog, sport, utazás, zene, autók. Aki követné, hogy merre járok: www.instagram.com/tamzsolt