Az Apple a tegnapi rendezvényen leleplezte az iPhone Xs és az iPhone Xr mellett az Apple Watch Series 4-et is, ami talán a legtöbb hasznos újdonságot hozta. Az Apple mindig is fontosnak tartotta az egészséget és az új okosórával ezt egy új szintre emelték, ugyanis a Series 4 még több mindent mér.

Az Apple Watch S4 40 és 44 mm-es méretben kapható, a kijelző formája pedig követi az óráét, szinte széltől szélig tartó LTPO típusú panelt kapunk, ami jóval hatékonyabb, a nagyobb kijelzőméret mellett sikerült megtartani a Series 3 üzemidejét.

A tervezésnél három alappillér volt: a kommunikáció (értsd LTE), a fitnesz és az egészség. Kommunikáció szempontjából annyi fejlődés történt, hogy elől és hátul is van antenna, valamint a mikrofont a másik oldalra helyezték, ezáltal még jobb lesz a jel, valamint nem lesz visszhang, ha az óráról telefonál valaki (ezt egyébként eSIM-mel érik el, ez még nem támogatott hazánkban, tehát itthon hivatalosan csak a GPS-es modellt lehet kapni).

A fitneszhez vehetjük az új számlapokat is. Van tűz, víz és füst animációkkal megspékelt számlapunk, valamint az “Információs diagram” névre hallgató számlap, ahol összesen nyolc komplikáció fér el, így rengeteg mindent elintézhetünk egyetlen érintéssel.

A Digital Crown mostantól haptikus visszajelzésre képes, illetve a mérete is csökkent 30%-kal. A Series 4-ben az Apple S4-es chipe dolgozik, ami kétszer gyorsabb teljesítményre képes, tehát az elődmodellhez képest jóval gyorsabban nyílnak meg az applikációk.

Az egészség a harmadik, egyben legfontosabb pillér, itt több, hasznos funkcióval bővült az óra. Amennyiben túl alacsony a pulzusod, úgy értesítést küld, így elkerülhető lehet egy esetleges ájulásból adódó sérülés, illetve azt is érzékeli, ha a felhasználó elesik. Ha ez megtörténik, akkor szintén értesítést küld és egyből bekapcsolhatjuk az SOS módot, de ha 1 percig nem jelzünk vissza, akkor automatikusan elküldi a GPS lokációt, illetve tárcsázza a 911-et (nálunk 112).

Ezenkívül az Apple Watch Series 4 az első okosóra, amiben elektrokardiogram (ECG) található, ami még pontosabban képes meghatározni szívünk állapotát, egy 30 másodperces mérés során azt is megtudhatjuk, hogy van-e szívritmuszavarunk, az adatokat PDF-be lehet exportálni, ezt pedig meg lehet mutatni az orvosnak, aki ebből már sok mindent megtudhat egészségügyi állapotunkról.

Az Apple iPhone-ok körül igen nagy volt a felhajtás, a hype, azonban mégis az Apple Watch hozta el a legtöbb újdonságot. Ha fontos számodra az egészség és a szíved állapota, akkor érdemes számításba venni. Ez persze nem jelenti azt, hogy olcsó.

Árak:

  • Apple Watch Series 4 40 mm (sportszíjjal) – 147.990 Ft
  • Apple Watch Series 4 44 mm (sportszíjjal) – 157.990 Ft