20 év. Két évtized. Sokan még nem is éltek ennyit, pedig bizony, ennyi idő telt el a Naughty Dog elképesztően korszakalkotó fejlesztése, a Crash Team Racing bemutatása és piacra dobása óta. Persze az ötletben volt némi Mario Kart beütés, hiszen a vízvezeték szerelő versenyzői pályafutása már jóval korábban elkezdődött, mégis szó szerint le tudtak húzni a Sonynál még egy rókabőrt a formuláról. Sőt, olyannyira sikerült ez, hogy én, akkor még 13 évesen, úgy ültem a japánok konzolja előtt, hogy egy bombát is fel lehetett volna robbantani mellettem, az sem érdekelt volna.
És igen, amikor év eleje előtt megtudtam, hogy a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy névre keresztelt rebootja után a CTR-t is felélesztik, akkor újra olyan sikításba kezdtem, mint amikor anno legyőztem Nitrous Oxide karakterét. És ami a legjobb? 20 éve nem lehetett az csészealjban repülő karakterrel körözni, ám most, a Crash Team Racing Nitro-Fueled verzióban már lehet, feltéve, hogy a megfelelő változatot vesszük meg/töltjük le az áruházból. Sőt, már nem csak PlayStation 4-en lehet game-elni, hanem Nintendo Switch-en és Xbox One-on is. Wow. Köszi Beenox. Elöljáróban annyit, hogy a toplisták első három helyezettjébe került azonnal a CTR NF az első héten, egyáltalán nem meglepő módon.
Már az előzetes videókban is látni lehetett, hogy az Activision rendkívül jól irányította a játék kipofozását. Ugyanazt fogják adni, mint 1999-ben, csak a 2019-es igényeknek megfelelően, tökéletesre fejlesztett grafikával, régi játékmenettel. De kezdjük az elején. Az első indítás után már tudjuk, hogy itt bizony a korabeli emlékek kerültek feltámasztásra, hiszen az intró, az effektek hangjai, mind-mind az eredeti játéknak megfelelőek, vagy ha nem azok, akkor pedig totálisan ugyanolyan stílusban narrálnak mindent.
A főképernyő viszont több menüpontot kapott. Ami szembetűnik rögtön, az az online lehetőség, végre nem csak a kanapé másik felén lévő barátunkkal lehet csatázni, hanem a világon szinte bárkivel. Persze privát meccseket is nyomhatunk, de az igazi durvulás az internet világában köszönt be ránk. Más kérdés, hogy én óriási mellénnyel vetettem bele magam a küzdelmekbe, azt hittem, a régi CTR-es tudásom több, mint elég, de frászkarikát. Örülök, ha ritkán dobogóra kerülök, de inkább a 4-5-6. hely a reális cél, sírok, komolyan, a mai fiatalok nagyon tudnak.
De nem, erre nincs lehetőség, óriás kár ezért. Mondjuk legalább nem kell nagyon PS Plusra előfizetni így. A másik a Pit Stop, ami lényegében egy áruház, méghozzá az Adventure módban megszerzett érmékkel lehet itt fizetni néhány karakterért, különféle kocsikért, skinekért, matricákért stb. Mondjuk jó sokat kell körözni, hogy mindent megvehessünk, az biztos.
Amúgy összesen 26, igen, 26 karakterrel lehet játszani. A klasszikus 8-ason és a régi főellenségeken (Papu Papu, Komodo Joe, Pinstripe stb.) kívül a teljesség igénye nélkül néhányat felsorolva, amik eddig még nem voltak: Big Norm, Krunk, Crunch, N. Trace, Nash, Geary, Zam és mások. Természetesen nem maradhat el az én személyes kedvencem, N. Tropy (minden pályán le kell győzni a Time Trialben a megszerzéséhez, ami durva feladat), valamint Nitrous Oxide (hozzá elég csak megverni egyszer az Adventure módban).
Többféle gokart, valamint skin is felszabadítható, így megfelelő teljesítések (egy karakterrel 10 futam nyerése, vagy más kihívások bezsebelése) esetén akár Dr. Neo Cortex is űrruhába öltöztethető, de választhatjuk Zamet különleges köntösbe csomagolva. Vagy más járművel, sima négykerekűtől valamilyen durva tricikliig, mindezt személyre szabott kerekekkel, matricákkal.
A pályák is jóval több lehetőséget kínálnak, mind eddig. A CTR-es körökön kívül lehet még futni a Crash Nitro Kartban (PS2) megismert részeken is, elképesztően jó érzés ez, a rövidítések szinte semmit nem változtak. És ami felteszi az i-re a pontot? Hogy Arcade-ben ezzel a kupák száma is jelentősen bővült, nem hagyták ki ezt a ziccert a Beenoxnál, tehát offline is olyan futamokat lehet vívni maximum négyen, hogy őrült jó retro élményt kap mindenki. Hát és a grafika…olyan munkát végeztek, hogy szuperlatívuszokban lehet beszélni.
Persze elfogult vagyok, tény, mert ezer éve vártam ezt a játékot, de minden várakozásomat túlteljesítették a srácok. Elképesztő a kidolgozás, a háttér, az effektek, az élmény, mindezt úgy, hogy tényleg megmaradt a régi hangulat, azon semmit, de semmit nem módosítottak.
Az irányítás is rendben van, ugyanúgy lehet driftelni, valamint a megfelelő pillanatban közben bekapcsolni a turbót, a harmadik a legerősebb. Ellenben korábban elhangzott, hogy „szinte egyetlen csalódás”. Azért szinte, mert az ugrás speciel más, számomra eleinte nem csak hogy nem tetszett, gyűlöltem. Ugyanis nem akkor kell ugrani, amikor egy emelkedő tetején vagyunk, mint anno, hanem egy fél tized másodperccel korábban, ezt pedig nehéz lenyelni, nehéz elsajátítani, és szerintem nincs is rendjén.
De csak ez, amúgy kiválóan lehet közlekedni. Akad pályatérkép, immár a versenyzők ikonját is kirajzolva, és nem úgy zárul a sorrend, ahogy beérünk a célba, hanem ha várunk, akkor közben még hátul lehetnek előzések, változások, ez is nagy előrelépés.
Na de a fő módok. Az Adventure mód a régi CTR-eseknek már ismerős lehet, ám itt annyi a módosítás, hogy lehet a Nitro-Fueled szerint mókázni, azaz bármikor lehet váltani karaktert, felszerelést, külsőt, amit csak szeretnénk, de úgy is végigvihetjük a game-et, ahogy régen, vagyis egy figurával, mindenféle extrázás nélkül. A cél továbbra is az, hogy minden versenyt megnyerjünk, majd ugyanazokban a világokban, ugyanazokon a pályákon még kétszer megmérettessünk. Egyszer időfutamot teljesítünk, ahol különféle ládákat kell érinteni, hogy a rajtuk lévő számok szerinti ideig megálljon az óra.
Másszor pedig a CTR feliratot kell megszerezni a különféle eldugott helyekről úgy, hogy közben elsőként érünk át a célvonalon. Ha mindent megnyertünk, és még egyszer legyőztük a másik bolygóról érkező, a Föld megszerzését maga elé célul kitűző Nitrous Oxide-ot, ergo 100%-ra teljesítjük az Adventure módot, akkor kapjuk meg a lenyűgöző Hoovercraftot, amit 20 évvel ezelőtt úgy akartunk, mint semmi mást a játékban. Easyre téve a CTR NF-ot egyébként roppant könnyű dolgunk van, ha csak nyerni akarunk, a Medium kezdi hozni a kihívásokat, a Hard esetén viszont már tényleg szükség lesz minden tudásunkra.
A játékmenet azonos a két évtizeddel ezelőtti CTR-rel. Nyilván az, hogy elsők legyünk, egyértelmű, de nem mindig egyszerű ez. Számos felvehető fegyver van a ládákban, amiknek ereje attól függően változik, hogy hány almát gyűjtöttünk össze. Ha megvan a 10, akkor ugyanis a TNT-ből azonnal robbanó Nitro, a zöld üvegből fekete felhőt az ellenfél fölé repítő piros, a gyorsításból nagyobb turbó lesz. De van még hőkövető rakéta, mindenkit zavarba ejtő óra, de sima gurítható bomba is, amelyet út közben is fel lehet robbantani. És ezeket ugye az ellenfelek is előszeretettel bevetik, én speciel nem éreztem azt, hogy az AI sokkal okosabb lenne, mint régen, lövik, amilyük van és kész.
Összegezve tehát; a Crash Team Racing Nitro-Fueled pont olyan méltó lett elődjéhez, amilyet elvártunk, sőt, még talán jobb is. Tényleg úgy sikerült a 2019-es trendekhez felújítani a játékot, hogy minden, de minden lényegi elem az eredeti maradt, a főmenü zenéje, a karakterek dumája, őrület. És sokkal több a pálya, sokkal több a bajnoki lehetőségek száma, izgalmasabb az Adventure mód, és az, hogy 26 karakterünk van (Penta Pinguint kóddal feloldhatjuk azonnal), egyszerűen könnyeket csal a szemünkbe.
Az online lehetőségek sem raknak szálkát ezekbe a csillogó szemekbe, szóval aki megveszi ezt a játékot (legyen a sima, vagy a jóval drágább Oxide változat), napokat, hónapokat, de még éveket (én még a régi CTR-t ma is simán előveszem) is óriási szórakozás közepette tölthet majd el vele.
