Az OLED kijelzős telefonoknál már ismerősnek számító problémával küzd a OnePlus Nord is. A gyártó fórumán és a Redditen is sok olyan poszt jelent meg, melyben az új készülék tulajdonosai a Nord kijelzőjének elszíneződésére panaszkodnak – írja a Mobilarena.
Az adott hibát a felhasználók alacsony fényerő (<25%) mellett, sötét színű háttereknél vették észre. Ilyenkor az alapból fekete színű háttéren zöldes, lilás vagy sárgás elszíneződések jelennek meg. Korábban a Samsung S8, idén az S20 Ultra, de a OnePlus 8 Pro esetében is volt hasonló hiba. Ezeket a gyártók egy szoftverfrissítéssel orvosolni tudták.

A OnePlus hivatalos közleményt is adott ki az ügy kapcsán, melyben azt írják, ez nem garanciális probléma, nem rontja a telefon használhatóságát vagy tartósságát és nincs hatással a kijelzőre. Emellett megerősítették, hogy dolgoznak az említett probléma OTA-frissítéssel történő javításán, de ennek megjelenésére időpontot nem közöltek. Arra kérik a felhasználókat, hogy kapcsolják ki az automatikus fényerőt, majd ne vegyék 60% alá és kapcsolják át a rendszerszintű sötét témát világosra, hogy ne látszódjon az elszíneződés.
Ez is érdekelhet: