December végén írtunk a problémáról, hivatalos álláspont azóta sincs, belsős infók szerint elismerik a hibát és az iOS 16.3 hozhat javítást a csíkozódó iPhone-okra.
Ha még nem találkoztatok a hibával, örüljetek neki, ugyanis a szívbajt hozhatja a tavalyi almás csúcsmobilok tulajaira egy iOS bug, aminek köszönhetően úgy tűnik, mintha hibás lenne a kijelző.
Az iPhone 14 Pro és Pro Max felhasználói az iOS 16.2 frissítés megérkeztével vették észre a zöld csíkokat a kijelzőn, főként újraindítást követően, illetve a készülék feloldásakor.
Szerencsére csak szoftveres hibáról van szó, a csíkok ráadásul eltűnnek, persze újból megjelennek hasonló helyzetekben.
A Reddit felhasználók szerint az always-on kijelző kikapcsolása megoldja a problémát, míg mások szerint a gyári visszaállítás segíthet.
Az Apple nem kapkodja el a javítást, a decemberi jelentések óta még mindig nem érkezett meg a frissítés, ami kijavítja a hibát, ráadásul hivatalos reakció sem érkezett a cégtől az ügyben.
Várhatóan az iOS 16.3 lesz az a frissítés, ami majd a javítást is tartalmazza. A rendszert már bétatesztelik, így a következő hónapok folyamán megérkezhet.