Hirdetés

Az eddigi legnagyobb változást hozhatja az Apple Watch X, de a nemsokára bemutatkozó 9-es szinte ugyanúgy nézhet ki, mint a tavalyi.

Mark Gurman szerint a kilences Apple Watch valószínűleg az eddigi legkisebb változásokat hozza, így a 2022-es modellekről nem igazán érheti meg váltani. Évek óta hasonló a helyzet, a pletykák szerint az Apple-nél azt is fontolóra vették, hogy nagyobb időközöket hagyjanak az új kiadások között, hogy azok több változáson eshessenek át.

Az eddigi legnagyobb változást hozhatja az Apple Watch X - illusztráció

Az Apple valószínűleg azért csinálta ezt így, hogy a felhasználók nehogy másik gyártók óráihoz vándoroljanak, ahol évente van új modell.

A 10. generáció azonban, ami vélhetően Watch X névre hallgat majd, Gurman szerint a termékcsalád életében a legnagyobb változásokat hozhatja. Egyrészt ott a watchOS 10, ami teljesen újragondolt felületet hozhat, de mivel ezt a régebbi órák is megkaphatják, nem az új szériára jellemző újdonság ez.

Az óra háza vékonyabb lehet, illetve megváltozhat a szíj csatlakozása is. A jelenlegi rendszer túl sok helyet foglal, amelyet egyébként nagyobb akkumulátorhoz is lehetne használni a belsős információk szerint. Az új módszer egy mágneses csatlakoztatás lehet, de ez még nem biztos, hogy jövőre elkészül.

Az Apple az LTPO panelek után microLED-re válthat, illetve évek óta dolgoznak a vérnyomás mérő szenzoron is, ami lehetséges, hogy 2024-re elkészül.

Hirdetés
FORRÁSGSMArena
Márkus Marcell
A Tech2-n főként mobilokról olvashattok tőlem, de közösségi médiáról, streaming szolgáltatókról, Kuo és Gurman elemzéseiről és újabban már okosvécéről is informálódhattok.