Hirdetés

2008. Igen, ilyen régen mutatkozott be az első Macbook Air, az Apple pedig akkoriban olyat gurított ezzel a légiesen könnyű géppel, hogy mindenki az állát kereste a földön. Az elmúlt esztendőkben azonban nem történt előrelépés, vagy ha mégis, nem volt jelentős. A tizedik születésnapra viszont végre-valahára megérkezett a Retina, vagy könnyebben megjegyezhető módon a 2018-as változat, számos újítással, az almás cégnek megfelelő árazással. Hozzánk az iSTYLE juttatta el tesztre.

A Macbook Air 2018 néhány dekával könnyebb lett elődjénél, pár milliméterrel keskenyebb, rövidebb, tehát az 1,25 kg-os tömeg tényleg ultrahordozhatóvá teszi. Már csak két Thunderbolt 3 csatlakozó van bal oldalon (USB-C szabvány), valamint egy jack a jobb felén, semmi más, átalakító beszerzése tehát kötelező. A kijelző 13,3″-es, ám már nem 1440 x 900-as, és nem is rémesen gyenge TN-panel, hanem 1600 x 2560 képpontos IPS, azaz Retina képernyő, kitűnő színekkel, betekintési szögekkel, végre olyan, amit már évek óta vártunk.

A hardver nem a legerősebb, de a MacOS-nek nem is kell bivaly cucc, egy Amber Lake Y architektúrára épülő, nyolcadik generációs, kétmagos Intel i5-ről beszélünk, 1,6 GHz-es órajellel. Van még 8 GB-nyi LPDDR3 RAM (16-ot is lehet kérni), és alapből 128 GB-os SSD (lehet 256-os is). Intel HD 617-es a GPU, ez pár éves játékok futtatására alkalmas, de például a Fortnite már játszhatatlan, egyébként Geekbench 4-ben majd’ 8 ezer pontot kapott a Macbook Air 2018 többmagos teszten. A rendszer gördülékeny, nagyon jól fut.

Az új generációs modellt a Force Touch névre keresztelt, nyomásérzékeny tapaipadot és a friss fejlesztésű, koszra kevésbé érzékeny, háttérvilágítást biztosító Butterfly billentyűzetet kapta meg, előbbi támogatja a többujjas gesztusokat, utóbbi viszont némi megszokást igényel a régebbi készülékekről erre váltóknak. A jobb felső sarokba került a Touch ID ujjlenyomat-olvasó, hibátlanul működik és nagyon kényelmes. Belül 50,3 Wh-s akkumulátor szolgáltatja az energiát, 10 órányi filmnézést lazán kibír, dokumentumszerkesztést pedig még ennél tovább is.

A Macbook Air 2018 ára 128 GB-os verzióban 474 900 forint az iSTYLE-nál, ami egyértelmű, hogy nem kevés, de ez már csak ilyen, sajnos nálunk az adó és az ÁFA is elég magas. És máshol sem kedvezőbb, ha hivatalos forrásból akarunk ilyet venni. Nem is az a cél, hogy ez legyen a legolcsóbb gép, hanem hogy időtálló, lényegében produktivitás és hordozhatóság szempontjából egy igen komoly laptop legyen, ezt pedig ez a modell teljesíti is. Persze a Photoshop is megy rajta, a videóvágás pedig 1080p-ig kényelmes, 4K-nál már türelem kell. Aki viszont megbízható, macOS-es notebookot keres hosszú üzemidővel, az bizony megtalálta a számításait.

Hirdetés
ÁTTEKINTÉS
Külső
9
Hardver
7
Szofver
9
Üzemidő
10
Ár/érték arány
7
Tamás Zsolt
Nem kérdés, miket szeretek: technológia, jog, sport, utazás, zene, autók. Aki követné, hogy merre járok: www.instagram.com/tamzsolt
apple-macbook-air-2018-tesztA Macbook Air 2018-as verziója Retina kijelzővel, magával ragadó dizájnnal, valamint rendkívül jó üzemidővel kecsegtet, más kérdés, hogy itthon azért nem ez a legmegfizethetőbb ultrabook. De az egyik legjobb.