Kreatív elemekkel és fergeteges humorral megspékelt ügyességi játék az AntonBlast, mely tisztességes mennyiségű kihívást tartogat a műfaj tősgyökeres rajongói számára.
A Sátán csatlósai betörnek az éppen sziesztázó Dynamite Anton rezidenciájára, aki arra lesz figyelmes, hogy eltulajdonítják tőle féltve őrzött üvegcséit, melyekbe korábban gonosz lelkeket zárt be. A gyűjtemény elvesztése annyira feldühíti vörös hősünket, hogy bosszúhadjáratához segítségül hívja munkatársát, Annie-t is. Ketten közös erővel s elpusztíthatatlan pörölyük segítségével útnak indulnak, hogy leszámoljanak a pokol urával. Az AntonBlast egy platformer, de teljesen más, mint amilyen a Antonball Deluxe, merthogy ezúttal több lineáris pályát felölelő játékmenetben zúzhatunk az időzített bombává avanzsált hősünkkel.
A 2021-es „előzménynek” a főszereplőkön kívül nem sok köze van a jelenlegi tesztalanyunkhoz, tehát az AntonBlast megállja a helyét önálló címként. A két választható karakter dacára játékunk kizárólag single player módot kínál, és az Anton és Annie között lévő különbség mindössze külsőségekben keresendő, és váltogatásuk sajnálatos módon csak profilonként lehetséges. Tehát mentett játékállásonként szigorúan azzal a karakterrel játszhatjuk végig a játékot, amelyikük mellett már az első indítás apropóján elhatároztuk magunkat. Az átvezető animációk viszont főleg Anton történéseire fókuszálnak, és azt kell, hogy mondjam, eszméletlenül vicces, ahogyan például a nemeziseink elleni vagy közötti szócsata zajlik, de a sötét nagyúr is rendesen megtornáztatja rekeszizmunkat.
A pályák kidolgozottsága – az ideiglenes speciális talentumok mivoltából – végtelenül ötletes, hisz gyakorlatilag soha nem érezzük úgy, hogy kétszer zongorázzuk le ugyanazt a szintet dacára annak, hogy a felépítettségük alapvetően mindig ugyanarra a szerkezettípusra épül. Olykor az orrunk előtt, de valamikor a távoli háttérben zajlanak az események és miután nagy nehezen eljutottunk a pálya végéig, jön az „It’s Happy Hour” felkiáltás, aminek során 3 percünk van visszatérni az eredeti kiindulópontra, máskülönben velünk egyetemben minden megsemmisül, de persze az iszkiri hellyel-közzel teljesen más, jócskán megrövidített precíziós platformerekre jellemző útvonalon játszódik. Szerencsére nem szőrszálhasogatóan szigorú ugrálós játékról beszélünk és az életünk számának végtelen a mennyisége, illetve mentési pontokból is pont annyit találunk, amennyire feltétlenül szükségünk van. Az AntonBlast nehézsége a pörgős s alkalomadtán átláthatatlan(nak tűnő) játékmenetben rejlik, de mindez annyira kreatívan lett tálalva, hogy pont ezek miatt szerethető.
Nagyjából három pályánként főellenfél elleni párharcban bizonyíthatjuk rátermettségünket. A mezei szintekhez hasonlóan szenzációsan sikerültek ezek a halálra menő ütközetek, mivel a hangsúlyt rendre az egyedi „előadásmódra” helyezik. Eme pályákat leszámítva, s ugyebár játékunk műfajából adódóan pénzt is magunkhoz kaphatunk és a Sonic játékokhoz hasonlóan elveszíthetjük nehezen összekapart érméinket, ha például pechesen megszabadulunk az utolsó életerőnktől is. Költekezni a pályaválasztó képernyőn lévő méregdrága boltban lehetséges és valamennyiszer a küldetéseinket könnyíthetjük meg azzal, ha mélyen zsebünkbe nyúlunk, hiszen plusz HP mellett ily módon akár nagyobb mennyiségű tőke is markunkat ütheti.
Az első kedvcsinálókat látva valahogy kétkedve vágtam bele az AntonBlastba – főleg az előd sokszínűsége miatt adtam neki esélyt. De fölösleges volt aggodalmaskodnom és már rögvest az első pillanattól fogva nem mutatkozott rajtam megbánás, mert összességében egy bitang jó hangulatú, őrületesen eszes ügyességi játékot telepítettem fel számítógépemre, s a hangalámondása pedig egyenesen minőségi.
Pontszám: 9/10
Fejlesztő: Summitsphere
Kiadó: Joystick Venture
Platform: PC
