Az Androidos iMessage funkciót kínáló Nothing Chats leállása után a mögöttes technológiát biztosító Sunbird is lekapcsolta a saját, hasonló alkalmazását, biztonsági kockázatok miatt.
Egy ideig felfüggesztik az alkalmazás működését, hogy kivizsgálhassák a jelentéseket, melyek szerint a szolgáltatásban küldött üzenetek mégsem végpontok közt titkosítottak.
A 2022-ben indult alkalmazás eddig csak a várólistára feliratkozottaknak volt elérhető, a Nothing együttműködésnek köszönhetően azonban nagyobb figyelmet kapott, így derülhettek ki a biztonsági problémák.
Múlt héten a Sunbird és a Nothing bejelentette, hogy összefogva létrehozták a Nothing Chats alkalmazást, ami lehetővé teszi Android eszközről az iMessage üzenetek küldését.
A Nothing Chats és a Sunbird alkalmazás használatához az Apple ID fiókunkkal be kellett jelentkeznünk a Sunbird rendszerébe, ami Mac miniken futtatott virtuális gépekből állt. Az üzenetek először a Sunbird-höz érkeztek meg (szerintük titkosított módon), majd a virtuális Mac minik továbbították azokat az Apple szerverei felé.
A Texts.com szerzője, Rida F’kih és a @batuhan valamint @1ConanEdogowa felhasználónevű Twitterezők elemezték a programot, majd arra jutottak, hogy a Sunbird hazudott a végpontok közötti titkosításról.