Hirdetés

Egy koreai weboldal szerint, az LG megjelenítőkért felelős részlege 2018-ra több gyártónak is szállítani fogja a hajlítható kijelzőket. Így a tömeggyártás lassan, de biztosan meg fog kezdődni. Nevezetesen a következő cégek szerepelnek a pletykában: Apple, Google és Microsoft. 

Az elmúlt három évben számos futurisztikus kijelzőt bemutatott a dél-koreai óriás. Volt köztük könyv formájú, de akadt olyan is, amit újságpapírszerűen fel lehetett tekerni. Mindegyik OLED technológián alapult, ezzel is ‘fitogtatva’ az erejét a jelenleg használt iPhone kijelzőkhöz képest, melyek merev LCD panelek. Ezenkívül a pletykák arról szólnak, hogy a következő évi iPhone nagy durranás lesz, hisz a 10., jubileumi készülékről lesz szó, így valami futurisztikus dizájnnal fognak előállni vagy nem…

Azonban a már Samsung okostelefonoknál megismert „edge” kijelző a valószínűbb, mint a hajlítható kijelző, ahogy az Apple-t ismerjük. Az új iPhone készülékek pedig már 5″-os és 5.8″-os kijelzővel jelenhetnek meg (káva csökkentéssel a fizikai méret keveset változna). Eddig úgy tűnt, hogy a Samsung lesz az egyetlen és kizárólagos kijelzőszállítója az Apple-nek, ez 2018-tól megváltozhat.

2017 a két neves gyártó éve lesz. Mind a Samsungnak, mind az Apple-nek nagyot kell dobbantani. Előbbi a Note7 hibáját szeretné helyrehozni, utóbbitól pedig a vásárlók és a techvilág is elvárja, hogy 3 év után valami valós innovációval álljon elő, ha már 10 éves lesz az iPhone.

Hirdetés
FORRÁSMacRumors
Zola
Techbolond, újságíró, jöhet minden, ami telefon, táblagép vagy notebook