Hirdetés

A Microsoft az Xbox Games Showcase 2026 során számos új játékot és szolgáltatást mutatott be, de a hardveres bejelentések közül egyértelműen az Xbox Series X25 Limited Edition kapta a legnagyobb figyelmet. A különleges kiadású konzol az eredeti, 2001-ben megjelent Xbox előtt tiszteleg, és először kapott teljesen áttetsző burkolatot a jelenlegi generációs Xbox Series X.

Az újdonság leglátványosabb eleme a félig átlátszó, „OG Green” névre keresztelt zöld ház, amely az első Xbox legendás limitált kiadásait idézi. A burkolat alatt részben láthatóvá válnak a belső komponensek, ami a kétezres évek elején népszerű transzparens dizájnvilágot hozza vissza. A bekapcsológomb közepén található ikonikus „X” szintén zölden világít, akárcsak a klasszikus Xbox indításakor. A konzol mellé érkezik az Xbox Wireless Controller X25 Special Edition is, amely szintén áttetsző zöld külsőt kapott. A vezérlőn visszatérnek az eredeti Xbox színes ABXY gombjai, míg a vállgombok kialakítása a legendás „Duke” kontroller fekete és fehér gombjaira utal. A teljesen átlátszó hátlap mögött még az eredeti Xbox logója is helyet kapott.

A hardver azonban nem változott. Az Xbox Series X25 ugyanazt a teljesítményt nyújtja, mint a hagyományos Xbox Series X modell, és továbbra is 1 TB tárhelyet kínál. Sem erősebb processzor, sem nagyobb grafikus teljesítmény, sem bővített háttértár nem került a jubileumi kiadásba, így a különleges modell elsősorban a gyűjtőknek és a régi Xbox-rajongóknak szól. A Microsoft októberben kezdi árusítani az X25 Special Edition kontrollert, míg maga a konzol novemberben kerül a boltokba. Az időzítés nem véletlen: az eredeti Xbox 2001. november 21-én debütált Észak-Amerikában, így a vállalat a 25 éves évfordulóra időzítette a limitált széria megjelenését.

A bejelentés egyben arra is utalhat, hogy az Xbox következő generációs konzolja, a Project Helix még távolabb van, mint sokan remélték. A jubileumi modell ugyanis inkább egy ünnepi különkiadás, mintsem egy új hardvergeneráció előfutára, így a valódi utód érkezésére várhatóan legalább 2027-ig várni kell.

Hirdetés
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.