Nagy lendülettel ugrottunk neki a Neon Rider Classic-nek, de pofára esés lett a vége.
Van az a szituáció, amikor egy játékot a legnagyobb jóindulattal sem tud megdicsérni az ember – sajnos most én is ilyen helyzetben vagyok. S nem, nem arról beszélek, amikor van egy nyilvánvalóan gyengébb cím és a “tisztelt” kritikus (pont ilyesmire éhezve) kiélezett kaszával nekiesik és nagy örömmel ízekre szedi. Ez (nagyon) nem az én stílusom és el is ítélem, mikor valaki kéjből fikáz. A Neon Rider Classic valóban egy klasszikus, ezért is vállaltam a tesztjét. Viszont amit kaptam, az sajnos mélyen alulmúlta a várakozásaimat.
Kezdjük az elején. Az Armor Games gondozásában megjelent játék valójában már 15 esztendős és flash játékként született meg. Két részt is megélt (Neon Rider és Neon Rider World), melyeket 15 milliószor játszottak a két készítője (Louissi and Jeff Wofford) nagy örömére. Most kapott egy szép új kiadást a franchise és bagóért (3 dolcsi) megvásárolható Steamen. Hol a hiba? Hát ott, hogy a játék (sajnos) nem jó. Persze érhet kritika engem is, hogy nem tisztelem a történelmet, satöbbi, de az a helyzet, hogy ugyanezt mondtam volna 15 évvel ezelőtt is. A zene borzalmas (első dolgom volt kikapcsolni), a UI design egyszerűen csúnya, a játék pedig hiába vonultat fel jó ötleteket, a pálya design csapnivaló, a hossza pedig rémesen rövid. Mindösszesen 31 pálya van, amiket nagyjából fél óra alatt végig lehet vinni. Onnantól pedig kész vége, nincs tovább. Se új játékmódok, se semmi.
Tegyük tisztába, hogy ez a stílus nem új és nem volt az 15 éve sem. Ilyen oldalnézetes autós/motoros játékokat hegyekkel, völgyekkel rengeteget lehetett látni már akkoriban is. S ne feledjük, hogy igazából mindegyik egy bizonyos Elasto Mania nevű stuffot másolt, ami nem mellesleg magyar fejlesztés nagyjából 2000-ből (de legyünk még korrektebbek, az ATV Simulator meg már 1987-ben lefektette az alapokat ZX Spectrumon). A lényeg, hogy a Neon Rider Classic annyiban mutatott újat, hogy van három féle színű extra platform a játékban, amelyeket akkor “lovagolhatunk meg”, ha a kocsi színét is hozzáállítjuk. Ez ad egy extra stratégiai layert, szóval az ötlet nagyszerű. Csak sajnos a játék pont emiatt két szék közé esik. Egyrészt nincs meg a zsánerre jellemző nagy száguldozás, és ugrálgatás, mert az ember a színeket lesi (akár a minimapen) hogy mikor kell váltani. Viszont a színes húzás meg nincs igazán kihasználva, nagyon könnyűek a pályák, néha például véletlenül estem a célba, pedig elbénáztam egy ugratót.
A másik nagy gondom, hogy a telefonomon évek óta van egy hasonló játék (azt is hittem ez az lesz), ami kísértetiesen hasonlít erre. A fair play jegyében nem írom le a címét, mert mint kiderült egy rivális kiadó terméke. Az a változat “csak” 7 éves. A színes platformok ötlete nincs benne, de minden más téren sokkal többet tud. Van benne endless mód, többféle verda, online multiplayer, napi challenge-ek és érdekesebbnél érdekesebb achievementek és nem utolsósorban remek level design (arról nem is beszélve, hogy sokkal jobban is néz ki, jobban megérdemelné a neon jelzőt is). Most már tudom, hogy az a klón és nem emez, de sajnos a kettő között óriási a különbség. Olyan szituáció ez, mint amikor Charlie Chaplin elindult egy hasonmás versenyen és csak harmadik lett. Ciki. Tudom, olcsó árral, eredeti állapotban (kicsit megszépítve) akarta kiadni a játékát a fejlesztőpáros, de jobban jártak volna egy kis extra fejlesztéssel játékmódok és pályák terén. A Neon Rider Classic így inkább prototípusnak érződik, s ha csak nem nagy rajongója valaki az eredetinek, hozzám hasonlóan nem igazán fogja tudni értékelni.
Értéklés: 4/10
Fejlesztő: Louissi, Jeff Wofford
Kiadó: Armor Games Inc.
Platform: PC
