Hirdetés

Mai tesztkészülékünk kiemelt partnerünk, a VIP-Phone jóvoltából jutott el hozzánk. Nekik köszönhetően mi is le tudtuk tesztelni az Apple üdvöskéjét, az iPhone 5S-t. Köszönjük a tesztelési lehetőséget!

Az Apple minden évben szokás szerint ősszel bemutatja újabb generációs iPhone készülékeit. Idén sem volt másképp, ugyanis két új készülék is bemutatásra került: az iPhone 5C és iPhone 5S. Az iPhone 5C bemutatásával az Apple leállt az iPhone 5 gyártásával. Valódi újításokkal azonban csak az iPhone 5S állt elő.

Dizájn

Az iPhone 5S dizájnja teljesen megegyezik az iPhone 5-ével, néhány apróságot eltekintve. Első nagy különbség, hogy a Home gomb alá került az ujjlenyomat szenzor, így az iPhone-oknál a gombon található ikonikus lekerekített négyzet eltűnt. Másik nagy különbség, hogy a hátlapon dupla vaku található, illetve a harmadik különbség, hogy az iPhone 5-t még fekete színben árulták (ami nem teljesen fekete volt), most viszont az iPhone 5S már ún. Space Grey (asztroszürke) színben kapható. A fehér maradt ugyanolyan fehér, illetve bejött a bézs – arany szín, mely a statisztikák alapján a legkelendőbb volt a vásárlók körében.

- Hirdetés -

IMG_1950

A készülék hátlapja illetve oldalkerete egyetlen alumínium öntvényből készült, leszámítva persze a hátlapon alul-felül létező üveget. Méreteit tekintve az 5S 123,8 x 58,6 x 7,6 milliméter, valamint 112 gramm. Súlyát tekintve igen könnyű készüléknek mondható, néha nem tudtam megállapítani, hogy a zsebemben van-e a készülék. Elődjéhez képest nem lett sem vékonyabb, sem hosszabb, Jony Ive és csapata megtartotta az 5-nél megszokott dizájnt, a legtöbb újítást a hardver hozta.

A készülék bal oldalán található a némító gomb illetve a hangerőszabályzó gombok, jobb oldalon a SIMkártya tálca, a tetején mindössze a Power (bekapcsoló) gomb, alul pedig a mikrofon, a hangszóró, a Jack bemenet és a Lightning (töltő) bemenet.

IMG_1952

Az előlapon a 4 hüvelykes kijelző felett található a beszédhangszóró, az előlapi kamera (1,2 mpx), valamint a közelség- és fényszenzor.

A hátlapon pedig természetesen az Apple logó felett a hátlapi (8 mpx) kamera és a dupla vaku található.

IMG_1956

Én nagyon élveztem kézben tartani a készüléket, elegáns, ugyanakkor vagány megjelenést biztosít.

Íme az Apple bemutatóvideója az iPhone 5S-ről, melyben Jony Ive dizájnért felelős vezető beszél magáról a dizájnról és az ujjelnyomat szenzorról:

Szoftver

Az iPhone 5S-ben az Apple új operációs rendszere található meg, az iOS 7.

Az új rendszer legfontosabb újítása a dizájn. Teljesen újradolgozták a szoftvert és alkalmazták az ún. flat dizájnt. Minden ikont leegyszerűsítettek, teljesen újradolgozták az Értesítési központot, valamint bekerült a várva várt „Vezérlőközpont”. Az iOS 7 újdonságairól itt láthatjátok az Apple videóját:

Az iPhone 5S minden akadályt vett, bár nem volt nehéz dolga, hiszen az iOS-nek nincsen túl nagy hardverigénye, köszönhető a jó optimalizálásnak. Meglátszik, hogy az új rendszert elsősorban az iPhone 5C és 5S modelleken tesztelték, hisz hivatalosan ezzel a két készülékkel debütált az új rendszer.

Hardver

Hardver szempontjából a legnagyobb újításnak mondható, hogy az iPhone 5S az első mobilkészülék, melybe 64 bites processzort raktak. A 64 bites architektúrának köszönhetően még gyorsabb és még gördülékenyebb a készülék használata. Viszont a processzor továbbra is maradt egy kétmagos Cyclone proci, mely magonként 1,3GHz-en működik. Ez az Apple új A7 névre hallgató processzora. A grafikus chip egy PowerVR G6000 szériás chip, mely a grafikus tartalmak megjelenítését segíti elő. A készülékben továbbá 1GB RAM található!

Elég ez? Elég hát! Sokan a sorokat olvasva azt gondolhatják, hogy egy viszonylag lassú készülékről beszélünk, de ne feledjük, hogy az iPhone teljesen más rendszert használ, ezért teljesen másak a hardveri igények, mint pl. egy Android készüléknél. Ott megszoktuk a négymagos processzorokat és a 2GB+ RAM-t. Az iPhone 5S és egyáltalán az iPhone nem igényli ezt a nagy mennyiséget. A használat során egyszer sem tapasztaltam akadozást vagy bármilyen jellegű hibát. Készítettünk egy rövid bemutatóvideót a tesztkészülékről, melyben bemutatjuk a Touch ID (ujjlenyomat leolvasó) használatát, valamint néhány játékon keresztül a sebességet. A videóban látható lesz majd a kamera használata és a képek minősége is, érdemes megnézni. A videót lentebb, a Touch ID szekció alatt találjátok!

A készülékben egy 640 x 1136 pixel (326 ppi) felbontású IPS kijelző található. Az IPS technológiának köszönhetően (az érintőkijelző és az LCD egy alkatrészt alkot) a készülék sokkal vékonyabb lett. Természetesen ez nem újdonság, hisz az iPhone 5-ben is ilyen kijelző volt, de a 4-es szériához képest nagy újdonságnak számított. A kijelző természetesen kapacitív, 16 millió színárnyalat megjelenítésére képes és az üveg Gorilla Glass!

Kamera

A fent említett videóban láthatjátok majd az 5S kameráját is, annak új funkcióit. Az iOS 7-nek köszönhetően szoftveresen is kaptunk újdonságokat, ezek pedig a fényképekre rátehető effektek. Ilyenek, mint: Monó, Tonális, Noir, Halványulás, Chrome, Feldolgozás, Átvitel, Azonnal. Ezeknek köszönhetően a készülékkel azonnal készíthetünk fekete-fehér, árnyalat gazdag vagy akár szépia képeket is.

Az iPhone 5S-ben szintén 8 megapixeles kamera található, mint elődjében az iPhone 5-ben. Azonban javítottak az optikán, illetve dupla vakut kapott a készülék, így a jobb optikával sokkal élesebb képeket tudunk készíteni, mint az iPhone 5-tel. Íme néhány kamerakép:

1468655_673041539394058_1539493803_n 1470091_673041449394067_1442158834_n 1477409_673041399394072_851935720_n 1477419_673041339394078_172213063_n 1491689_673041359394076_447452133_n 1527109_673041582727387_248151994_n

Videófelvételt a készülék FullHD-ban, 1080p felbontásban képes készíteni.

Touch ID

Az iPhone 5S-ben debütáló ujjlenyomat érzékelő szenzor a Touch ID nevet kapta. Ezzel az újítással az iPhone 5S használata még biztonságosabbá vált. De nem csak biztonságosabbá, hanem egyszerűbbé is, hiszen nem kell elhúznunk az ujjunkat a kijelzőn a feloldáshoz, ugyanis elég, ha lenyomjuk a Home gombot és ott tartjuk az ujjunkat, és máris feloldja a készüléket. Íme egy kép, hogyan is néz ki belülről a Touch ID:

A Touch ID bevezetésével az 5S-ben eltűnt az iPhoneoknál megszokott lekerekített négyzet forma a Home gombról, melyet sokan sajnálnak, sokaknak viszont tetszik. Én az utóbbiak táborát bővítem, szerintem éppen ideje volt szakítani a hagyománnyal és valami újat bemutatni!

A Touch ID-t két helyen tudjuk használni. Az iPhone feloldásánál és az AppStore-ból való vásárlásnál. Utóbbinál abban segít, hogy nem kell bekörmölni vásárlásnál az Apple ID jelszavunkat, csupán ráhelyezzük az ujjunkat a szenzorra és máris indul a letöltés.

A Touch ID használata és beállítása igen egyszerű. Készítettünk egy videót, melyben szemléltetjük a szenzor használatát és előnyeit, valamint, ahogy fentebb említettem, szó lesz a hardverről és a kameráról is. Íme a videó:

 

Adatkommunikáció/Akkumulátor

Az Apple kihagyott minden számára felesleges fícsőrt, mint például az NFC-t. Viszont az iPhone 5S 4G LTE képes, de ez nem meglepő, hisz már az iPhone 5-ben is megtalálható volt ez a funkció. Íme a teljes lista a képességekről:

Frekvenciasávok (A1457-es modell) GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE Band 1,2,3,5,7,8,20
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 42 Mbps / 5,76 Mbps
LTE 100 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0
WiFi 802.11a/b/g/n, WiFi hotspot
USB Lightning csatlakozó
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS vevő / GLONASS vevő van / van
NFC nincs

A készülékben egy 1560 mAh-s lítium-polimer akkumulátor található. Mondható ez kevésnek, hiszen manapság az okostelefonokban 2000-3000 mAh-os akkumulátorok találhatók. Viszont ne ítéljünk elhamarkodottan, mivel az iPhone 5S normál használat mellett 1, de akár 2 napot is kibír. Mi a teszt során úgy használtuk a készüléket, mint egy átlag felhasználó és teljesen meg voltunk elégedve az akkumulátorral. Az ember mindig többet vár az aksitól de az 1560 mAh-hoz képest nagyon sokáig bírja a készülék.

Ár/Érték arány

A készülék kártyafüggetlenül, 16Gb-os belső memóriával a VIP-Phone kínálatában 199.400Ft-ért megvásárolható ITT.

Az Apple termékeire szokás mondani, hogy divattermékek. Valamilyen szinten igaz, de ne feledjük el, hogy nem sz***al dobálózik a cupertinoi cég, hisz valóban minőségi készülékről van szó. Ez nem elfogultság, ezek a tények. Az ára persze nem mindenkinek kifizethető, az Apple az árazásnál részeg volt, azonban aki nem sajnálja rá a pénzt, az biztosan elégedett lesz a készülékkel.

Specifikáció

Részletes specifikációt az Apple hivatalos weboldalán találhattok: KATT

A mobilkészülék a VIP-Phone jóvoltából jutott el szerkesztőségünknek. Köszönjük még egyszer nekik a lehetőséget!

Hirdetés
Tech2 Laci
Kiskorom óta vonzott az informatika és főleg a mobilok világa és ez juttatott el oda, ahol most vagyok, időm nagy részében a YouTube videókkal foglalkozom.

1 hozzászólás

Comments are closed.